A mai világban az orvosok köztiszteletben álló személyek, akiknek szavában feltétel nélkül megbízunk. Az ókorban azonban voltak időszakok, amikor egyszerű rabszolgák látták el a betegeket, sebesülteket, és sajnos a páciensek halálozási aránya is igencsak meghaladta az elfogadhatót. Nézzük hát, miként is gyógyítottak az ókori doktorok.

 

A görögök, avagy a nedvek körforgásában  

Az ókori görög orvosok az egyensúlyban látták az emberi egészség kulcsát, amit a négy testnedvtől tettek függővé: a vértől, a sárga és a fekete epétől, valamint a nyáktól, azaz a váladéktól. Elméletük szerint elsősorban az ezek közt lévő egyensúly megbomlása okozta a betegségeket, de a nem megfelelő tisztálkodás is az okok élén szerepelt.

Már ekkor felismerték, hogy a sebeket antiszeptikus tulajdonságú keverékekkel érdemes kezelni – mint az ecet és a bor –, hogy elkerülhessék az elfertőződést, ismerték a nyomókötést, azaz a vérzéscsillapítás módszerét és bizonyos panaszok esetén meghallgatták a beteg mellkasát. A gyógyítás számukra nem csupán a testi tünetek kezelését jelentett, tartották magukat az ép testben ép lélek elvéhez, így tehát gyakran javasolták plusz kezelésként egy-egy szentély felkeresését.

Az ókori görög orvosok használtak olyan módszereket is, amelyek nem minden esetben szolgálták a páciensek gyógyulásátForrás: AFP

Ugyanakkor használtak olyan módszereket is, amelyek nem minden esetben szolgálták a páciensek gyógyulását, sőt. A nedvek egyensúlyának érdekében indokolatlanul is eret vágtak, hashajtót vagy hánytatót adtak olyan betegeknek, akik már ezek nélkül is épp eléggé súlyos állapotban voltak. Ráadásul sok növényi keverék, amivel a gyógyulást kívánták elősegíteni, halálos méregként viselkedett jellegükből, mennyiségükből kifolyólag.

A rómaiak, avagy a rabszolga orvosok kora  

Az ókori Rómában hosszú ideig nem volt túlzottan kifizetődő az orvosi praxis. A legtöbb orvos rabszolga volt, többek között emiatt sem becsülték meg őket. Helyzetükben fordulat akkor következett be, amikor Augusztus császárt orvosa hidroterápiás módszerrel meggyógyította. Az uralkodó hálája és elismerése bizonyításaként valamennyi orvost felmentette az adófizetés terhe alól, később, Vespasianus császár pedig még a kötelező katonai szolgálattal kapcsolatos mentességet is adott nekik. Ekkor olyannyira népszerű szakmává vált az orvoslás, hogy i.u. 160-ban kénytelenek voltak korlátozni a praktizáló orvosok számát.

Augusztus császár valamennyi orvost felmentett az adófizetés terhe alólForrás: AFP/Leemage/Florilegius

Rómában három nagy csoportjukat különböztették meg: független orvosok, gazdag családok orvosai és a város szolgálatában álló helyi orvosok. Az ispotályok mellett megjelentek a kórházak, ám ezekben elsősorban a sebesült katonákat és rabszolgákat látták el.

Forrás: AFP
Így gyógyítottak a középkorban

Nemcsak a pestissel, a leprával és különböző fertőzésekkel kellett megharcolniuk a középkori gyógyítóknak. De vajon mennyi tudás és milyen lehetőségek álltak a rendelkezésükre ahhoz, hogy kezeljék a betegeket? Olvasd tovább!

I.u. 200-ban vezették be az orvosi szakma gyakorlásának engedélykötelességét, ám ez sem hozott azonnali áttörést, az átlagemberek orvosi megítélésében. Mivel előtte gyakorlatilag bárki orvosnak nevezhette magát, a sok félrekezelés vagy csupán anyagi haszonszerzés miatti kuruzslás mély nyomott hagyott a polgárokban, akikben így igen negatív vélemény és bizalmatlanság alakult ki.

Az ókori római orvoslásban nagyon népszerűek voltak a növényi eredetű szerek, amelyekbe nem ritkán ópiumot vagy épp kígyóhúst is kevertek. Amiben azonban abszolút úttörők voltak, az a sebészet – több mint 200 különböző orvosi műszerről tudunk, amit ebben az időben használtak az orvosok.