Nem csak bőséget hoz: ezért érdemes lencsével indítanod az új évet!

Forrás: Thinkstock -
lencse egészséges életmód életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újévkor minden család asztalán megtalálható a lencse. De miért fogyasztjuk megszállottan az év első napján? Valóban egészséges? Honnan ered a babona? Mindennek utánajártunk! 

Január 1., a lencse napja

Sok családban figyelnek arra, mit érdemes az év utolsó vagy éppen a következő év elején enni. A lencsét régen a szegények ételének tartották alacsony ára miatt, ám ma már minden év első napján kötelező elem. De mégis miért? A hiedelem úgy tartja, hogy a lencse sok kis apró szeme olyan, mint az aprópénz. Ha sok lencsét eszünk első nap, akkor az egész évünkre a gazdagság és szerencse lesz jellemző. Ehhez a babonához társult még az is, hogy az éjfél beharangozása után néhány szem lencsét tettek zsebre az emberek, ezzel is erősítve a lencse pénzhozó hatását. Ha már a szerencséről van szó, annak sem kell elkeserednie, aki nem szereti a lencsét - a köles és a rizs is szerencsét hoz.

Forrás: Thinkstock

Tényleg olyan egészséges, mint hisszük?

A válasz egyértelműen igen. Az év többi napján sajnos mellőzve van ez a szupernövény, pedig igazán tápláló. 25-28%-ban tartalmaz fehérjét és rengeteg, a szervezetünk számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat, melyet testünk nem tud önállóan előállítani. Ezek segítenek a csontok és az izomzat egészséges fejlődésében.

Mit mond a dietetikus?

Ihász Katalin dietetikus, a Life.hu szakértője is megerősíti, hogy a lencse fontos szerepet játszott a néphitben és a népi gyógyászatban is, alkalmazása e téren nagy múltra vezethető vissza. "Számtalan elkészítési módja létezik (főzelék, leves, saláta stb.). Puffasztó hatású növény, vízben nem oldódó rosttartalma magas, ezért különböző gastrointestinalis betegségekben (Chron-betegség, epebetegség stb.) szenvedőknek fokozott elővigyázatosságot igényel a fogyasztása."

Tápanyagban gazdag apróság

A lencse kiváló vitamin-, folsav- és fehérjeforrás. Nagy mennyiségben tartalmaz vasat, cinket, magnéziumot és kalciumot is. Ennek a sok mindennek köszönhetően erősebbé teszi az immunrendszert, és véd a betegségektől. Természetesen ehhez évente egynél többször kell fogyasztanunk ebből a csodaszerből. A folsav a szív-és érrendszeri betegségektől. valamint a fejlődési rendellenességtől óv bennünket, amit akár már egy csészényi lencsével is bevihetünk a szervezetünkbe.

Szép, fiatalos bőr

A lencse antioxidánstartalma nagyon magas. Az antioxidáns segít bőrünk szépségének és feszességének a megőrzésében, ezzel lassítva az öregedést. Sőt, ezek a vegyületek segítik még a szabad gyökök megkötését is.

Véd a ráktól

Jelentős mennyiségű élelmi rost van a lencsében, ennek köszönhetően segít a koleszterin szabályzásában is. Nem engedi, hogy kialakuljon a magas LDL-koleszterin, ami akár halálos is lehet. Véd a stroke és a rák kialakulásától is.

Fitt elme, gyors agyműködés

A lencse sok olyan elemet is tartalmaz, ami segít éberen tartani az agyunkat. A B1-vitamin például kedvező hatású az idegrendszerre és a szellemi teljesítményre is. A benne lévő krómnak köszönhetően pedig segít csökkenteni az agyvérzés kockázatát.

Forrás: Thinkstock

Gyógyhatása rendkívüli

A lencse nagy segítség cukorbetegeknek, mert lassan szívódik fel belőle a szénhidrát, glikémiás indexe alacsony. A lencsében lévő keményítőből jóval kevesebb szőlőcukor szívódik fel, mint pl. a búzakeményítőből, emiatt könnyen emészthető és a vércukoremelő képessége is lényegesen kisebb. Laktózérzékenyeknek is kiváló tápanyagforrás, mert rizzsel elkeverve nagyon jót tesz a gyomornak és nem terheli meg a szervezetet. Kisgyermekeknél, ha nem tudjuk a hasmenés okát, úgy enyhíthetünk a tüneteken, hogy lencséből és rizsből álló ételeket adunk nekik. Ezzel a panaszokat úgy szüntethetjük meg, hogy közben a szükséges energiát és fehérjét is be tudjuk vinni a szervezetbe.

Mi a tanulság? Ne csak január elsején fogyassz lencsét, mert számos olyan jótékony hatása van, ami egész évben a hasznodra válhat. Kipróbálhatod például azt a mennyei lencsesalátát is, ami a Life.hu szerkesztőinek egyik nagy kedvence!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.