Húsvét itthon - Megunhatatlan helyszínek, ha feltöltődésre vágysz

Eger Noszvaj Húsvét utazás Hollókő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyuszit lesni és locsolkodni nem csak otthon lehet: kerekedj fel, menj ki a friss levegőre és közben ismerkedj a hagyományokkal országszerte! Mutatjuk is a legjobb fesztiválokat!

A hagyományos: Hollókő

Az egyik legszebb, eredeti formáját megőrzött magyar falu, Hollókő évek óta híres hagyományőrző húsvéti rendezvényeiről. A háromnapos Húsvéti Fesztivál (2015. április 4-6.) idején a szűk utcácskák megtelnek a népviseletbe öltözött helyiekkel, és persze a látogatók tömegeivel, akik a rendezvényeken elsősorban a palóc húsvéti hagyományokkal ismerkedhetnek meg. A rendezvény szombati napján a gasztronómiai események kerülnek előtérbe. Az Ófalu udvaraiban minden a húsvéti ízek körül forog, betekintést nyerhetsz például a húsvétisonka-készítés rejtelmeibe.

Hollókő Forrás: www.holloko.hu

Más településekről is érkeznek hagyományőrzők a faluba, ők szintén saját udvaraikban szórakoztatják a látogatókat. Amikor a délután öt órakor kezdődő szentmise hivatalosan is véget vet a böjtnek, megszólalnak a harangok. Szombat este Herczku Ági és a Banda szabadtéri koncertje következik, vasárnap és hétfőn pedig hasonlóan sűrű programmal folytatódik az ünnepség: táncház, koncertek, mesék várják az érdeklődőket. A tavaly befejezett beruházások, például a sajtház, a kalácsos, a palóc műhely, a palóc játszóház, a guzsalyas most mutatkoznak be először a nagyközönségnek, így még az is talál újdonságot, aki egyébként rendszeresen látogatja ezt a csodás kis falut.

Life.hu tipp

A locsolkodás természetesen Hollókőn sem maradhat el, de itt a kölni helyett jéghideg kútvíz gondoskodik a lányok üdeségéről. Váltóruha erősen ajánlott!

A Life.hu extra tippje

Kirándulás, vendégvárás helyett inkább kikapcsolódnál a hosszú hétvégén? A hazai wellness-szállodák remek csomagokat kínálnak azoknak, akik az év első hónapjait csodás környezetben pihennék ki. Kattints IDE a legjobb ajánlatokért!

A fővárosban és környékén

A hagyományok és a gasztronómia áll a középpontban a budai várban az idén negyedik alkalommal megrendezett húsvéti ünnepségen is. Április 5-én és 6-án kézműves, népművészeti és gasztronómiai vásáron barangolhatsz, közben pedig megnézheted a különféle mesterségek bemutatóit és a koncerteket, táncelőadásokat. Fellép többek között Palya Bea és Szalóki Ági, Gryllus Vilmos és a Kolompos együttes, valamint a határon inneni és túli települések számos néptánc-együttese. A gyerekeket meselabirintus és mesekert, kézműves alkotóház, kosaras körhinta és még számos program várja.

Ha szeretnél kicsit kimozdulni a városból, de nem akarsz messzire utazni, a közeli településeken több helyen is találhatsz változatos nézni- és hallgatnivalót. A szentendrei skanzen közel 60 hektáros területén az ország legnagyobb húsvéti fesztiválja zajlik ezekben a napokban. A hagyományos tojásdíszítés, vesszőfonás és egyéb kézműves bemutatók, a bábelőadások, a vándormuzsikusok fellépése mellett a Magyarországon élő svábok, ruszinok, vendek és horvátok szokásait is bemutatják a skanzen különböző „tájegységein".

A szentendrei Skanzen Forrás: www.skanzen.hu

A Budapesttől mindössze 30 kilométerre fekvő Gödöllő Királyi Kastélyában maga "Erzsébet királyné" köszönti a vendégeket húsvét vasárnapján, ugyanis ekkor rendezik meg a királyné kedvenc virágáról elnevezett Ibolya Napot is. Kiderül, mi az a virágkonyha, sőt, aki kedvet kap, bele is kóstolhat a virágos fogásokba. Természetesen nem maradhat el a tojásfestés, a kézműves vásár, valamint a zenés gyerekműsorok sem.

Gödöllői Királyi Palota Forrás: Thinkstock

Life.hu tipp

A budai vár programjain különleges kedvezménnyel várják a nagycsaládosokat. A két felnőtt és három gyerek belépésére jogosító családi jegy vásárlása esetén további két gyerek ingyen látogathatja a fesztivált.

Bor és sport: Eger és Noszvaj

Az egri borvidék gasztronómiai központjaként ismert Szépasszonyvölgyben a szokásos remek borkínálat mellett a húsvéti hétvégén számos más élményben is részed lehet. Lesz tojáskeresés, bárány- és nyuszi-simogatás, gólyalábas parasztkomédia, de akár a szekérjáratra is felülhetsz, vagy kézműves foglalkozásokon is fejlesztheted a kézügyességedet.

A közeli Noszvajon húsvét vasárnapján a De la Motte-kastély elől indul a hagyományos tojásvadászat, amelynek során családok és baráti társaságok indulhatnak el kis és nagy körön a tojások felderítésére, miközben a terepfutók a falut körülölelő erdei utakon versenyeznek. A tojáskeresés közben természetesen arra is jut idő, hogy a nyitott portákon belekóstolj a húsvéti fogásokba, és ejtőzz egy kicsit a természetben. A húsvéthétfő pedig itt is a hagyományos húsvéti vendéglátás ideje, a finom falatok és a hagyományőrző programok helye a Gazdaház.

De La Motte Kastély - Noszvaj Forrás: Wikipedia

Life.hu tipp

A szokásos kisállat-simogató és kézműves programok mellett Noszvajon az íjászkodást és a célbadobást is kipróbálhatják a gyerekek. A tojásvadászaton pedig akár babakocsival is el lehet indulni!

Húsvét a Hortobágyon

A Hortobágy kiállító- és bemutatóhelyei is izgalmas programokkal készülnek a húsvéti hétvégére. A Kézművesudvarban jutalomért keresheted a piros tojásokat, és húsvéti vetélkedőn és ügyességi játékokon teheted próbára magad. Természetesen lesz kézműves foglalkozás a gyerekeknek, és elmaradhatatlan a húsvéti tojásfestés is. A Pásztormúzeumban, a Hortobágyi Csárdakiállításon és a Körszínben minden páratlan órában (11, 13 és 15 órakor) ingyenes tárlatvezetések indulnak, míg a Vadasparkban szintén tojáskereső játék és állatsimogató várja a kicsiket. A Hortobágy-halastavi Kisvasúton pedig még a húsvéti nyuszival is együtt utazhattok.

Hortobágy Forrás: Thinkstock

Life.hu tipp

A vonatozó húsvéti nyuszi apró ajándékokkal viszonozza a gyerekek locsolóverseit és húsvéti dalait, érdemes készülni!

Boracay szépségével nem lehet betelni - Iszak Eszti elárulja, miért!http://www.life.hu/lifeutazas/20150323-utazas-iszak-eszti-musorvezeto-boracay-i-nyaralasarol-meselt.htmlIszak Eszter a modellkedéssel töltött évei alatt Amerikától Japánig számtalan helyen megfordult, ám a Fülöp-szigeteket az egyik leggyönyörűbb helynek tartja azok közül, ahol eddig járt. A VIVA TV műsorvezetője nemrég tért vissza Boracay-ról, ahol egy hetet töltött szerelmével, Dobrády Ákossal. Eszti azt mondta, hogy a fehérhomokos strandokon, a festői naplementén és az izgalmas vízi kalandokon túl van valami Boracay-ban, ami azonnal magával ragadja az embert. Erről mesélt a Life.hu-nak.Utazás--Színes kavalkád: élvezd a tavaszi napsütést Athénban!http://www.life.hu/lifeutazas/20150304-utazas-es-kirandulas-tavaszi-napsutes-athenban.htmlA görög metropolisz éveken át csak „egyéjszakás kalandnak" számított útban a környező szigetek felé, de ma már egy kiruccanás sokkal többet nyújt a főbb nevezetességek előtti szokásos fotózkodásnál. Athén újra feltalálta magát egy olyan városként, ahol harmonikusan illeszkednek egymáshoz a múlt emlékei és az új kor vívmányai, így ideális „randihely" történelemrajongóknak, trendkövetőknek. UtazásThinkstockMeglepetéssel teli utazásra vágysz? Kóstolj bele Litvániába!http://www.life.hu/lifeutazas/20150310-utazas-es-kirandulas-litvania-legszebb-videkei.htmlKépzeld csak el: egy szélfútta homokdűne tetejéről gyönyörködsz a naplementében, hallgatod a fenyőerdő csendjét, relaxálsz egy kellemes helyi fürdőben, és a macskaköves utcákon bóklászva folyamatosan egyik ámulatból a másikba esel. Litvánia színtiszta élvezet!Utazás--Egy hely, ahol merhetsz nagyot álmodni: Herczeg Zoltán ezért imádja Amerikát!http://www.life.hu/lifeutazas/20150217-herczeg-zoltan-ezert-imadja-amerikat-tippek-a-nyugati-partra.htmlA világsztároktól hemzsegő Los Angeles, az esti fényárban úszó Las Vegas, a monumentális Grand Canyon - az USA nyugati partvidéke feledhetetlen élmény az utazók számára. "Best of West" összeállításunkhoz megkértük a tehetséges magyar divattervezőt, Herczeg Zoltánt, hogy navigáljon bennünket a tengernyi látnivaló útvesztőjében. Zoltán immár negyedszer járt Amerikában, és azt mondja, olyan érzés ott lenni, mint egy road movie-ban - tarts velünk!UtazásThinkstockVarázslatos teaültetvények Sri Lankán - Ismerd meg ezt a különleges világot!http://www.life.hu/lifeutazas/20150211-varazslatos-teaultetvenyek-sri-lankan-ismerd-meg-ezt-a-kulonleges-vilagot.htmlMinden Sri Lankára látogató turista utazásának egyik fénypontja lehet a teaültetvények meglátogatása. Nem kell tearajongónak lennünk ahhoz, hogy élvezzük ezt a kirándulást, hiszen a kóstoláson túl olyan vizuális élményt nyújt az utazás, amit később nem felejtünk el egykönnyen.UtazásOrigoRejtett kincsek a legromantikusabb európai városokban - te hova utaznál legszívesebben?http://www.life.hu/lifeutazas/20150204-valentin-nap-romantikus-varosokban-roma-praga-london-parizs.htmlValentin-nap környékén szinte magától értetődő ötlet ellátogatni Európa romantikus fővárosaiba. De mi lenne, ha idén nem a turistaáradathoz csatlakozva látogatnád végig a legismertebb látnivalókat, hanem inkább a rejtett kincseket keresgélnéd?Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.