7 finomság, ami garantáltan csökkenti az étvágyadat

Vacsora étvágy egészséges életmód életmód fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokszor úgy tűnik, nem tudsz annyit enni, hogy kellemes teltségérzeted legyen? Figyelsz arra, mit és mikor eszel, ám ez nem látszik meg a súlyodon? Próbálkozz olyan egészséges finomságokkal, amelyek jótékony hatásaik mellett az étvágyat is csökkentik, és a szokottnál jobban eltelítenek!

Alma

Egyszerű hozzájutni, szuperegészséges, és igen, az étvágyat is csökkenti. Hogy miért? Nagyon magas a rosttartalma, emellett pektint is tartalmaz, ezek pedig segítenek kialakítani a teltségérzetet. Ráadásul viszonylag sok időt töltesz azzal, hogy megrágd az egyes falatokat, így a test hamarabb fogja azt érezni, hogy tele vagy.

Forrás: Thinkstock

Erre figyelj!

A legtöbb felnőtt számára már napi 1-1,5 tenyérnyi gyümölcs, illetve napi 2-3 maréknyi zöldség elegendő lenne ahhoz, hogy mindezek jótékony hatása érződjön az egészségi állapotukon. Ám a szakértők szerint ezt a mennyiséget jóval könnyebben elérnénk, ha nem dobnánk ki kedvenc gyümölcseink és zöldségeink olyan részeit, melyekről azt gondoljuk, hogy semmire sem jók, holott valójában nagyon is hasznosak. Hogy miért ne dobd ki az alma héját? Erről itt írtunk!

Lencse

Biztosan megfigyelted már, hogy egy lencseleves vagy lencsefőzelék sokkal jobban eltelít, mint a legtöbb zöldséges étel, ezért érdemes is fogyasztani - és nem csak az év első napján! Ráadásul fehérje- és rosttartalma magas, gazdag többek között magnéziumban és folsavban is. És persze nagyon finom!

Zab

Nem tagadjuk, ez az egyik kedvenc ételünk, ám ezzel nemcsak mi vagyunk így. A magyar Zabkásakirálynő finomságait mindig ámulattal nézzük, de a világhírű magyar táncos, Román Sándor is erre esküszik. Hogy miért? Magas a rosttartalma, rendszeres fogyasztása csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedéseket, ráadásul nagyon hamar eltelít. Ezerféleképp ízesítheted - korábban itt írtunk arról, miért érdemes még beiktatnod az étrendedbe!

Forrás: Thinkstock

Avokádó

Magas az A- és C-vitamin-tartalma, remek immunerősítő, és gyönyörűvé teszi a bőrt. Ha friss salátát készítesz, bátran vágj bele pár szelet avokádót is, ez a finomság ugyanis a benne található zsíroknak köszönhetően kiválóan csökkenti az étvágyadat.

Life.hu tipp

Próbáltad már az ördögi guacamole-szószt? Itt mutatunk egy szuper receptet!

Tojás

Észrevetted, hogy ha tojásos étellel, mondjuk rántottával vagy tükörtojással indul a napod, sokkal később leszel éhes, és napközben is lényegesen kevesebbet eszel, mint mondjuk egy kakaós csiga után? Ez nem is csoda, hiszen a tojás sok fehérjét tartalmaz, ez pedig elűzi az éhséget. Ráadásul egészséges is - itt el is árultuk, miért!

Forrás: Thinkstock

Levesek

Kifejezetten jó dolog, hogy Magyarországon levest fogyasztunk a főétel előtt, hiszen emiatt negyedével kevesebbet eszünk a főételből. Persze itt ne egy zsíros bablevesre, hanem inkább egy könnyű zöldséglevesre gondolj - de az is nagyszerűen eltelít.

Life.hu tipp

A vízivás is sokat segít abban, hogy úgy érezd, eleget ettél - így ha napközben megéhezel, bátran igyál meg egy pohár vizet, és csak ezután fogj neki az evésnek.

+1

Az Update 3R Revolution sütemény háromféle ízben kapható, nemrég pedig mi is leteszteltük, mennyire csökkenti az étvágyat. A titok az összetevőkben rejlik - vallja Schobert Norbi, akit meg is kérdeztünk, miért okoz a sütemény telítettségérzést.

- A glükomannán, az ördögnyelv nevű növény rostja folyadék hatására háromszázszorosára tágul. A sok rost felveszi a folyadékot, ezáltal nagyon laktat.

- A linolsav, ami egy természetes zsiradék, egy esszenciális zsírsav, ami az omega- 3-ból származik, és koleszterinszint-csökkentő hatása van.

- Rostok, amik nemcsak telítettségérzetet keltenek, de gátolják a vércukorszint emelkedését, a zsírok felszívódását is.

- Természetes rezisztens keményítő, ami a testben nem alakul át cukorrá, és nem emeli a vércukorszintet.

Mit mond a szakértő?

Ihász Katalin dietetikus, a Life.hu szakértője a következőkre hívja fel a figyelmet: „A vízben nem oldódó rostoknak számos pozitív hatása van. Amellett, hogy segítenek az obstipáció (székrekedés) elkerülésében, jó hatással vannak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, sőt a hosszabban tartó teltségérzetet is biztosítják - megfelelő folyadékfogyasztás mellett. Vízben nem oldódó, élelmi rostban gazdag élelmiszerek a különböző teljes kiőrlésű lisztekből készült malomipari termékek, hántolatlan gabonafélék, korpák stb.

Ha ilyen típusú élelmiszereket fogyasztunk, feltétlenül figyeljünk arra, hogy bőséges legyen a folyadék, lehetőleg tiszta víz bevitele, mert a rost vizet von magához, és csak így tudja kifejteni a pozitív hatását

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.