Kisbabával sem kell lemondanod a sportolásról – Fussatok együtt!

Forrás: Dreamstime -
séta futok2016 kisbaba babakocsi futás sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kisbabás anyukaként sem kell lemondanod a sportról, sőt, közös minőségi időtöltés lehet belőle: igazi baba-mama program. Tavasszal és nyáron a legideálisabb választás a babakocsis futás, hiszen így a pici is kint lehet a szabad levegőn.

A baba nagyjából egy hónapos korától el lehet kezdeni a közös sportolást. Ha nagyon ideális körülmények között tudsz futni a picivel, például egy sportpályán vagy futópályán, akkor máris sebességbe kapcsolhatsz. Ha azonban nem kifejezetten futásra kialakított aszfalton indulsz neki, akkor érdemes először csak gyorsabb sétával megtenni az első utat. Hiszen itt neked is ki kell tapasztalnod az út minőségét, és ha az éppen nem az igazi, kár lenne rögtön összerázni a babát, bármennyire is jó a futásra kialakított babakocsi lengéscsillapítója. Bizony, lehet már kapni kifejezetten futáshoz tervezett babakocsit, amit mindenképpen jó beszerezni, ha rendszeres program lesz a picivel való közös edzés.

Forrás: Dreamstime

Amire figyelni kell a kiválasztásnál

  • Ezeknek a babakocsiknak három kerekük van, a hátsók a szokásostól távolabb helyezkednek el a nagyobb stabilitás miatt.
  • Felfújható gumikerekeik vannak, hiszen így sokkal inkább rázkódásmentes a baba útja, mint a tömör kerekeken.
  • Nagyon fontos, hogy az első kerék fixálható legyen, hiszen a kilengések futás közben veszélyesek lehetnek.
  • Az állítható tolókar alapfelszereltség, hiszen ezzel tudod a magasságodhoz állítani a kocsit, hogy kényelmesen tudj mozogni.
  • A tolókaron a csuklópánt szintén nagyon fontos, így véletlenül sem tudod elengedni a kocsit.
  • Jó esetben fék is van a tolókaron a gördülékeny megállásért.
  • A strapabíró kialakítás elengedhetetlen.
  • A speciális lengéscsillapító a baba kényelmét hivatott biztosítani.

Ha tehát megvan a babakocsi és a helyszín, már csak arra kell figyelni, hogy a babád napi ritmusához időzítsd a futást, feltéve ha van már beállt ritmusa. A babák alvására ugyanis mind a szabad levegő, mind a mozgás nagyon jó hatással van, így biztos lehetsz benne, hogy igazán szépeket fog álmodni a pici, amíg te edzed magad a futással.

A futás ezer jótékony hatása az egészségedre

Sokan azért kezdenek el kocogni, hogy leadják a súlyfelesleget, de nem ez az egyetlen potenciális előnye a futásnak, hiszen nagymértékben hozzájárul az általános testi-lelki jólét fenntartásához. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.