BikiniBody egészséges életmód edzés kockahas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Katus Attila, aki immáron hatodik hete dolgozik együtt a BikiniBody győztesével, Teodórával, ezúttal a kockahas titkaiba avat be benneteket. 

Zsírból izom?

Tulajdonképpen mindenkinek kockahasa van, csak zsírszövet helyezkedik el fölötte. Sajnos sokan abban a tévhitben élnek, hogy pusztán hasizomgyakorlatokkal el tudják tüntetni ezt a bizonyos zsírmennyiséget. Rossz hírem van: ez bizony tévedés! Néhányan azt gondolják, hogy a hasizomerősítő gyakorlatoktól a hasi zsírmennyiség izommá alakul. Ez sem valósulhat meg ilyen módon, hiszen az izom és a zsír teljesen más testszövet!

Forrás: Thinkstock

A hasizomgyakorlatok jótékony hatásai

Ezek a gyakorlatok rendkívül fontos részei a testmozgásnak. Azért szükséges ilyen gyakorlatokat végezni, hogy az így tónusba kerülő hasizom erősítse a törzsünket, javítsa a testtartásunkat, és segítsen a test stabilizálásában. Emellett egy edzett hasfalnak jobb tónusa van, így szebb lesz a lefutása, és a hasfalat befelé húzza, aminek köszönhetően „esztétikusabbak” leszünk. A hasizom edzése során az izomzat jótékony masszírozó, keringésfejlesztő hatással van az alatta található belső szervekre és azok működésére, többek között az emésztésre is.

Ha valóban kockás hasra vágyunk...

Azt sose feledjük, hogy nem a hasizomgyakorlatoktól fogunk fogyni, pusztán ezzel nem tüntethető el a hason lévő fölösleg! Lokális zsírégetés ugyanis nem létezik. Ahová először hízunk, onnan fogyunk utoljára. A testsúly szabályozása a kalóriabevitel és a kalóriafelhasználás egyensúlyán múlik. Ha az a fő célunk, hogy megszabaduljunk a hasi zsírkészleteinktől, akkor nagy kalóriafelhasználású és a nagy izomcsoportokat megmozgató erősítő- és kardióedzésre van szükség. Ilyenkor például fussunk, vagy végezzünk guggolásokat, mert ezek a mozgásformák nagy kalóriafelhasználással járnak. Ezenfelül a megszokottnál energiában szegényebb táplálkozást kell folytatnunk. Ha így cselekszünk, idővel láthatóvá válik a sokak által áhított és igenis létező egyenes hasizom!

Forrás: Thinkstock

Mindenképpen otthon akarsz edzeni? Ezeket a szabályokat tartsd be!

Tény, hogy a rendszeres testmozgást végzők 90 százaléka képtelen otthon edzeni. Sokan évente többször hozzákezdenek, de aztán különböző okok miatt mindig abbahagyják. Ahhoz, hogy az otthoni edzés sikeres legyen, több szabályt is be kell tartani. Hogy melyek ezek? Katus Attila elárulja!

Hasizmaink

Az egyenes hasizom mellett található kétoldalt a külső és az alatta futó belső ferde hasizom. Ezen izmok a törzs forgatásáért és oldalra hajlításáért felelősek elsősorban. A legmélyebben található hasizom a haránt hasizom, amely mintegy övként veszi körbe a gerincünket. Ennek az izomnak van leginkább szerepe a test tartásában. A köznyelvben létezik még az „alhas” kifejezés is, ez voltaképpen az egyenes hasizom köldökmagasság alatti részét jelenti. Az egyenes hasizom alsó részének edzése nehezebb, mert a klasszikus lábemelésekkel végzett gyakorlatoknál az úgynevezett csípő-horpaszizom átveheti a szerepét. Érdemes tehát külön figyelni arra a gyakorlat végrehajtása során, hogy a combjainkat ellazítsuk, és – láblendítés helyett a csípő megbillentésével – a szeméremcsont és a köldök közötti részen futó izomzat összehúzódása következzen be.

Forrás: Dreamstime

Esküdt ellenség: alhasi rész

Az alhasi rész gyakran a nők „ellensége", mivel a hölgyek általában körte alakúak, és ennek a típusnak egyik ismérve, hogy a hasizom alsó részén, a combon és a karon raktározza a szervezet a zsírt. A probléma megoldására kidolgozott speciális edzésnél fokozottan ügyelni kell a megfelelő intenzitás megválasztására, mivel a hasizom a testünk stabilizálásában is szerepet játszik. Ajánlott inkább lassabb végrehajtási módot választani, főként, ha a törzsünk megerősítése a cél. Figyeljünk oda a légzésre is: célszerű hasi légzést alkalmaznunk a hasizomgyakorlatok alatt, hiszen a hasprések és felülések folyamán a levegő akadályt képez a hasizom összehúzódásában.

Milyen gyakorlatokkal?

Érdemes a hasizom alsó részét erősítő gyakorlatokkal kezdeni, ezt követően a külső és belső ferde hasizommal, majd pedig az egyenes hasizom felső részével folytassuk az edzést. Az említett gyakorlatok akkor lesznek igazán hatékonyak, ha a lábunkat is rögzítjük, és ehhez képest mozdul el a törzs. A következő lépésben a felsőtestet rögzítjük, és a csípőt, alsótestet mozgatjuk. Mindig a csípő és a borda közötti részre kell koncentrálni!

Forrás: Dreamstime

Erre figyelj!

Tipikus hiba, ha a fejünket fogva próbálunk felüléseket végezni, ami a nyakcsigolyák sérülésének kockázatát rejti magában; másrészt a fej nincs direkt összeköttetésben a csípővel. A legjobb megoldás, ha nem a tarkó mögé, hanem a fülünkhöz vagy a testünk mellé tesszük a kezünket.

Amire még figyelni kell, hogy a klasszikus felülések esetében a lábunk legyen behajlítva, esetleg a levegőben, hogy a gerincünk megtarthassa neutrális helyzetét. Hanyatt fekve lábemelésnél pedig ügyeljünk arra, hogy a gyakorlat végrehajtása közben a gerincünket végig tartsuk a talaj közelében. Ez azt jelenti, hogy legtöbbünk nem tudja majd leengedni a lábát a talajig, mert el fog emelkedni a derék a földtől: állítsuk meg tehát a lábleengedést valahol a 45 fokos szög közelében. A gyakorlatot nehezíthetjük, ha ugyanezt lejtős talajon vagy padon végezzük, így ugyanis a csípő lejjebb helyezkedik el.

Öt hét kemény edzés után ennyit változott a BikiniBody győztese

Teodóra, a Life.hu és Katus Attila BikiniBody programjának győztese közel öt hete kezdett bele az életmódváltásba. Megkérdeztük tőle, hogy érzi magát, és mi változott azóta, hogy egy profi edző és dietetikus figyeli a munkáját. Olvasd el a Teodórával készült interjút!

Tornázz mindennap Katus Attilával a LifeNetwork tévében. Várunk egy közös edzésre reggel 7-kor, délután 3-kor és este 7-kor. Nincs kifogás! Bikini body Katus Attilával!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.