alternatív gyógyászat orvostudomány lélek energiagyógyász test corleonis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A konvencionális orvoslás mellett (hangsúlyozzuk, hogy mellette, és nem helyette) vannak esetek, amikor az alternatív gyógymódokat is érdemes segítségül hívni, akár a gyerekek esetében is.

Sok fizikai betegség mögött lelki okok húzódhatnak meg, éppen ezért nem csak a fizikai testet, hanem a lelket is gyógyítani kell. Lássuk, milyen alternatív lehetőségek vannak.

Energiagyógyászat

Az energiagyógyászatban azt vallják, hogy minden betegség pszichoszomatikus, ezért nemcsak a fizikai testünkben, hanem az energiamezőnkben is keletkeznek sérülések. Éppen ezért, ha az energiagyógyász megszünteti a beteg energiablokkjait, és visszaállítja az egyensúlyt, akkor az a fizikai testre is átíródik. Az energiagyógyász különböző technikákat használ, hogy oda vezesse az energiát, ahol szükség van rá.

Az energiagyógyászatban azt vallják, hogy minden betegség pszichoszomatikus Forrás: Thinkstock

Fitoterápia

A fitoterápia, azaz a gyógynövényekkel való gyógyítás az egyik legősibb terápiás módszer a világon. A fitoterápia holisztikus szemléletű, magyarán a test, a lélek és a tudat egészségére, annak megőrzésére, fejlesztésére hat, emellett valamilyen betegség esetén a helyreállításon is dolgozik. A fitoterápiában fontos, hogy ne folyamatosan fogyasszunk gyógynövényeket, hanem mindig az aktuális problémát kezeljük vele.

Homeopátia

A homeopátiás kezelés során a beteg embert egészben kell vizsgálni, a homeopata orvos a testi és lelki tüneteket és egyéb, nem tünet jellegű jellemzőket egyszerre veszi figyelembe. A homeopátiás gyógyszerek használatával a betegeknek gyenge vagy nagyon kicsi adagban adják a hatóanyagot, amely egyébként egy egészséges szervezetben a páciens tüneteivel megegyező tüneteket váltana ki.

A homeopátiás kezelés során a beteg ember egészét kell vizsgálni Forrás: Thinkstock

Naturopátia

A naturopátia a természetgyógyászatnak az az ága, amelyik az emberi szervezet öngyógyító folyamatait erősíti. A naturopátia alkalmazása gyakorlatilag egy olyan étrendet és gyógynövények olyan kombinációjának használatát jelenti, amelyek segítik a szervezet egyensúlyának visszaállítását.

Személyes találkozás a világ legismertebb életvezetési tanácsadóival

Ki ne szeretne boldogan élni? Sikeres lenni? Ne állj a saját boldogságod, sikered útjába, szerezz jegyet a 2017. április 1-jei Wake-Up! Day-re, 2017 legnagyobb motivációs és transzformációs rendezvényére. Olyan világhírű coachok, trénerek lépnek a színpadra, mint „A Titok" című film sztárja, Lisa Nichols, Marisa Peer, Jeffrey Allen, illetve számos hazai példakép, így dr. Kemény Dénes, Hosszú Katinka, Shane Tusup és mások. A világszinten egyedülálló, rendkívül tartalmas program délelőtt 10 órától este 7 óráig nyújt prémiumminőségű kikapcsolódást, tanulási és fejlődési lehetőséget, akár életre szóló útravalót a résztvevőknek. Időpont: 2017. április 1. Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna. A rendezvényre jegyet ITT rendelhetsz.

Támogatott tartalom

Aktív élet nyugdíj után - Inspiráló történetekhttp://www.life.hu/csalad/20170124-idosek-nyugdijasok-akik-aktiv-eletet-elnek.htmlMindenki annyi idős, amennyinek érzi magát - ezt a kijelentést pedig a következő inspiráló történetek jócskán alá is támasztják majd. Lehet az ember 70 éves vagy akár 100 is, amíg jól érzi magát a bőrében törekedni ekell az aktív életre. Nem szabad, hogy a társadalmi konvenciók határozzák meg a mindennapokat. Család--Gyerekek, akik hősként viselkedtekhttp://www.life.hu/csalad/20170123-gyerekek-akik-hostettetek-hajtottak-vegre.htmlAz alábbi gyerekeknek igazán nagy lélekjelenlétre volt szükségük, hogy vészhelyzetben az ösztönös kétségbeesés vagy menekülés helyett a segítségnyújtást válasszák. CsaládThinkstockIskolai menzakörkép - Ezt eszik a gyerekek a világ különböző országaibanhttp://www.life.hu/csalad/20170120-gyerekkori-elhizas-ezt-ebedelik-vilagszerte-a-gyerekek.htmlMagyarországon minden ötödik gyerek túlsúlyos - meglepő és egyben megdöbbentő adat. Főleg, ha azt is hozzátesszük, hogy a duci gyerekek szüleinek a fele nem is gondolja, hogy gyereke súlyával bárminemű probléma lenne. Még ma is sok családban él az az attitűd, hogy a szeretetet az etetéssel lehet kifejezni - ami végül is nem is lenne akkora probléma, ha a szülő a szeretetét nem csipszekkel és csokikákkal, hanem egészséges ételekkel szeretné gyermeke tudtára adni. Család--Bárki célponttá válhat: még a legnagyobb sztárokat is zaklatták az iskolábanhttp://www.life.hu/csalad/20170117-sztarok-akiket-gyerekkent-zaklattak-a-tarsaik.htmlGazdagok, szépek és sikeresek, egy világ hever a lábaik előtt – nem is gondolnád róluk, hogy gyerekkorukban az iskolatársaik terrorizálták őket. Bizony, a legnagyobb világsztároknak is meg kellett küzdeniük az iskolai zaklatással, de volt, aki a gyerekkori sérelmeiből merített erőt későbbi sikeres karrierjéhez. CsaládAFPHázasság: mennyország vagy purgatórium?http://www.life.hu/csalad/20170116-hazassag-pokol-vagy-mennyorszag.htmlAz anyakönyvvezető előtt egy életen át tartó köteléket fogadunk. Fontos kérdés azonban, hogy könnyű-e házasságban élni ma? Kompromisszumok sora, vagy épp az üdítő felszabadulást adja-e meg számunkra? Fenn lehet-e tartani a kezdeti elhatározásunkat, mely szerint jóban rosszban ott állunk majd egymás mellett? Létezik a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”? Család--10 dolog, ami a gyerekkorból kihat a felnőttkorra ishttp://www.life.hu/csalad/20170111-igy-befolyasolja-a-gyerekkor-a-felnotte-valast.htmlAki gyerekként lázadó típus volt, felnőttként több pénzt keres. A Developmental Psychology című lapban közzétett tanulmányból kiderült, hogy Bill Gates is eléggé renitens gyerek volt, ma pedig ő a világ egyik leggazdagabb embere. A lázadó típusok általában bátrabban kockáztatnak, és nem elégednek meg olyan dolgokkal, ami nem hoz hasznot számukra. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.