Tudd meg, milyen szülő vagy a személyiségtípusod alapján

szülő enneagram személyiségtípus gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az enneagram az emberekhez, a problémákhoz és általában az élethez való hozzáállás, viselkedés alapján határoz meg kilenc személyiségtípust. Rövid jellemzésüket – ha még nem ismered – egy korábbi cikkünkben megtalálod, érdemes EZZEL kezdened. Most azt fogjuk megnézni, hogy szülőként miként működik ez a kilenc karakter.

A szülőségről mindenki fejében él egyfajta ideál, amely egyaránt táplálkozik gyermekkori élményekből, az önmagunk irányába támasztott elvárásokból, társadalmi mintákból és kulturális hagyományokból. Természetesen van olyan gondviselői viselkedés, amely abszolút elítélendő, és ilyenformán káros, de ezeken kívül igen sokféleképpen lehet egy szülőnek része gyermeke nevelésében, gondozásában. A most következő kilenc típus esetén egy rövid áttekintőt fogok mutatni, amelyben szerepet kap az adott karakter egészségtelen működése is – tehát azok a hibák, amelyeket jellemzően elkövethet. A saját személyiségtípusod meghatározása után remek támpontot adhat arra nézve, miként működhetsz a legoptimálisabban szülőként.

A különböző típusokhoz számokat és egy-egy kulcsszót rendeltek – ez utóbbiak forrásonként eltérhetnek –, valamint a működésüket leginkább befolyásoló/ meghatározó jelzőt.

Lássuk hát a kilenc személyiségtípushoz tartozó szülői attitűdöt

Érzők hármas

Forrás: Shutterstock

Kettes – Gondoskodó

Gyengéd és bátorító szülő. Remek hallgatóság, ezáltal gyermeke könnyen megnyílik és bensőséges kapcsolat alakulhat ki kettejük között. Szereti a közös játékokat, az együtt töltött időre sok energiát fordít. Amennyiben mégse jutna elég ideje a gyermekére, komoly bűntudatot érez. Egészségtelen állapotában erőszakos védelmező szerepet vehet fel.

Hármas – Eredményes

Következetes és kiszámítható, amivel biztonságot nyújt gyermeke számára. Elvárja a rendet és a felelősségteljes magatartást. Folyamatosan ingázik a karrier és a család között, ami komoly belső feszültséghez vezethet.

Négyes – Melankolikus

Mindenekelőtt remekül megértik egymást a gyermekével. Támogatja a kreativitását, eredetiségét, és ösztönzi a kibontakozásban. Altípusához méltón figyel a gyereke érzéseire, és képes arra, hogy megértesse vele is, hogy mit miért érez – rávezetve az önismeret útjára. Ugyanakkor könnyen túlféltő vagy épp túl kritikus lehet vele szemben.

Gondolkodó hármas

Forrás: Shutterstock

Ötös – Megfigyelő

Szeret tisztán látni gyermeke életével kapcsolatban, aminek része a következetesség is. Elvárja a tiszteletet, ugyanakkor meg is adja azt. Az elvárásai – szellemi teljesítmény téren legalábbis – az átlagnál magasabbak lehetnek. Gyermeke erősebb érzelmeivel, érzelmi kitöréseivel szemben azonban nem mindig elég megértő.

Hatos – Kétkedő

Kötelességtudata igen erős. Szereti kényeztetni gyermekét, ugyanakkor ha kell, meg is tudja büntetni. Ettől azonban jobban szenved, mint a gyerek. Gyakran aggódik, ami még nem nevezhető túlféltésnek, de a határán egyensúlyoz. Nehezen viseli gyermeke függetlenedési próbálkozásait.

Hetes – Kalandor

Lelkesen fogadja gyermeke ötleteit, szereti új dolgokkal megismertetni. Elsődleges célja, hogy új kalandokban legyen része, a tapasztalat útján szerzett tudásra ösztönzi. Azonban előfordulhat, hogy túl elfoglalt ahhoz, hogy gyermekére kellő figyelmet szenteljen.

Ösztönös hármas

Forrás: Shutterstock

Nyolcas – Harcos

Törődő szülő, aki aktívan részt vesz gyermeke életében. Odaadó és lojális, de időnként talán túlságosan is védelmezi őt. Egészségtelen állapotában gyakori a merev, követelőző és zsarnoki viselkedés.

Kilences – Alkalmazkodó

Szerető, támogató, kimondottan kedves és figyelmes gyermekével kapcsolatban. Ugyanakkor a nevelés tekintetében időnként túl engedékeny, következetlen és határozatlan.

Egyes – Maximalista

Gyerekét igen erős morális értékrend szerint neveli, fontos számára a felelősségteljes viselkedés. Figyelmes és tisztességes, de gyakran – és olykor túlzóan – fegyelmez.

6 mód, hogy levezesd a gyereknevelés okozta stresszthttp://www.life.hu/csalad/20181017-6-modja-hogy-levezesd-a-gyerekneveles-okozta-stresszt-szulokent.htmlA szülői stressz elől nem menekülni kell, hanem megelőzni, feloldani. Ez azért is elengedhetetlen, mert a gyereknevelés rengeteg türelmet, nyugodtságot és kiegyensúlyozottságot igényel, melyeket stresszesen képtelenség elérni. Most mutatunk 6 módszert arra, amellyel csökkentheted a felgyülemlett feszültséget. CsaládOrigoRajzfilmsorozatok, amiket a gyerek mellett, a szülő is élvezhttp://www.life.hu/csalad/20180831-rajzfilmsorozatok-amiket-a-gyerek-es-a-szulo-is-elvezettel-nez.htmlSzámtalan mesecsatorna, és ezen belül rajzfilmsorozat várja, hogy a gyerekek leüljenek a tévé elé. Szülőként azonban a legtöbb untat vagy épp idegesít – mint arról korábban már írtunk. Most nézzünk meg pár olyat, melyet kicsik és nagyok is élvezettel néznek meg. CsaládOrigoEzt tedd, ha bántják, zaklatják gyermekedet az iskolában!http://www.life.hu/csalad/20180819-ezt-tedd-ha-bantjak-zaklatjak-gyermekedet-az-iskolaban-otletek-szuloknek.htmlMár csak pár nap és kezdődik az iskola, amit a legtöbb gyermek vár, hiszen végre találkozhat az osztálytársaival. Ám, nem mind érzi magát felszabadultan, biztonságban az iskola falain belül, sőt. Lehet egy megszokott társaság, akik kipécézték maguknak, de egy áldozat típus nagy veszélyben lehet az új iskolában is. Most megnézzük, hogy szülőként mit tehetsz gyermeked védelmében. CsaládOrigoZöld szülő, zöld gyerek - Így neveld környezettudatossá a gyereked!http://www.life.hu/csalad/20180528-igy-neveld-kornyezettudatossa-a-gyereked-ujrahasznositas.htmlMint a nevelés minden területén, a környezettudatos szemlélet kialakításában is elsődleges szempont a példamutatás. Papolhat az ember klímaváltozásról meg szennyezett levegőről, ha közben több kilónyi szemetet termel a nap során, folyamatosan kényszervásárlásokkal tölti az idejét, vagy mindenhová autóval jár. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jó és a rossz példa egyaránt ragadós. Így aztán nincs más választásunk, nekünk magunknak kell megmutatnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel tovább életben tartható a bolygó. CsaládOrigoA mentálisan erős és kiegyensúlyozott szülők gyereknevelési stratégiáihttp://www.life.hu/csalad/20180109-a-mentalisan-eros-szulok-gyereknevelesi-strategiai.htmlAz életre nevelés nem abból áll, hogy megóvjuk a gyermeket környezetétől, feloldozzuk tettei következményei alól. A mentálisan erős felnőtt tudatos és kiegyensúlyozott. Minden esetben ezt szeretné gyermekének is átadni. CsaládOrigoA mérgező, bántalmazó szülők jellemzőihttp://www.life.hu/csalad/20170712-mergezo-bantalmazo-szulok-jellemzoi.htmlA mérgező szülők hatása nem csupán gyermekkorban érződik, az ember egész életére billogot éget. Több eltérő típusa van, sőt ezek akár teljesen eltérő viselkedésformát produkálhatnak; ridegek, elhanyagolók, bántalmazók, manipulatívak, irányítóak... stb. Egy szülőt kívülről nézni és látni nehezebb, mint gondolnánk. Ezen a megerősített, idealizált üveglapon nagyon nehéz repedést okozni, de ha egyszer megtörtént, egyre könnyebb lesz a széttörés folyamata. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.