Egy friss kutatás szerint a fiatalok nem dőlnek be az influenszereknek

Z generáció kutatás fiatalok tizenévesek influenszer közösségi oldalak döntés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mostani tizenévesek java részére és a húszas éveik elején járókra, azaz a Z generáció tagjaira jellemző az információéhség és a közösségi, valamint különböző videómegosztó oldalak rendszeres követése. Véleményükre és világnézetükre erős hatással vannak az interneten fellelhető tartalmak, tehát az előző generációktól egy kissé eltávolodva élnek. Az influenszerek esetleges káros hatásaitól azonban nagy részük védve van.

A Z generáció 2019-ben a globális populáció 32 százalékát teszi ki.

Az influenszerjelenségről már korábban is írtunk. A véleményvezérekben rejlő félelmetes erő ott rejtőzik mindenki számítógépén és mobiltelefonján, ahhoz pedig, hogy képesek lehessünk az általuk adott információkat, reakciókat a megfelelő, egészséges mértékben feldolgozni, elengedhetetlen valamiféle kulturális és szociális „előképzettség". Sajnos sokan esnek abba a hibába, hogy nem látnak a szponzorált tartalmak és szubjektív nézetek mögé, és úgy vélik, az, akinek több ezer, sőt százezer követője van, nem tévedhet, nem hibázhat. Ez könnyen károssá válhat a fiatalok mentális egészségére és önálló gondolatképzésére.

A középiskolások, sőt az általános iskolások körében is oly népszerű influenszerek azonban a mostani felsőfokú tanulmányaikat folytatók körében nem is olyan népszerűek, mint hinnénk. Legalábbis ez derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) áprilisi felméréséből, amelynek keretében közel 300 egyetemi hallgatót kérdeztek meg döntéshozatali attitűdjeikről.

Az influenszerek a mostani felsőfokú tanulmányaikat folytatók körében nem is olyan népszerűek, mint hinnénk Forrás: Shutterstock

Az intézmény idén azt vizsgálta, milyen forrásokból tájékozódnak az Y és Z generációs hallgatók, amikor döntést hoznak, illetve ezeket a forrásokat mennyire tartják hitelesnek és ténylegesen befolyásoló hatásúnak.

A Z generáció döntéshozatala

Döntési helyzetben a megkérdezettek közel egyharmada elsőként a hozzátartozóikhoz és ismerőseikhez fordul, közülük pedig három csoport véleménye befolyásolja őket a leginkább: családjuk (29 százalék), párjuk (20 százalék) és barátaik (17 százalék). Ezenkívül körülbelül 21 százalékuk több véleményt is felkutat, összehasonlít, mielőtt saját döntését véglegesítené. Az internetes véleményeket csupán 10 százalékuk érzi hitelesnek, de a statisztikák sincsenek jobb helyen, bennük 18 százalékuk bízik.

Az influenszerek vannak a lista legalján, őket a megkérdezettek mindössze 1 százaléka tartja komoly befolyásoló tényezőnek.

A megkérdezettek közel egyharmadát elsőként családjuk, párjuk és barátaik véleménye befolyásolja Forrás: Shutterstock

A megkérdezettek háromnegyede szerint a divattal és az utazással kapcsolatos döntéseik teljes egészében érzelmi alapúak. Az élelmiszer-vásárlás esetén már a racionális érvek is szerepet kapnak, míg az autó, a háztartási és a szórakoztató elektronikai cikkek megvétele több mint 50 százalékuk esetén szigorúan racionális alapon történik.

Megfontolják vagy beleugranak?

A kutatás arra is kitért, hogy milyen gyorsan hozzák meg döntéseiket a fiatalok. Vásárláskor a pár ezer forintos tételek esetén a nyilatkozók egyötöde szinte azonnal dönt, míg a tízezres nagyságrendű tételek során a megkérdezettek 80 százaléka már komolyabb és hosszabb döntésfolyamatról számolt be. Az életüket komolyan befolyásoló döntések esetén, mint a továbbtanulás, házasság, hitelfelvétel, 95 százalékuk megfontoltan, tervezés után dönt.

Online mamik, avagy így nevelnek gyereket az Y generációs anyákhttp://www.life.hu/csalad/20190430-online-mamik-avagy-igy-nevelnek-gyereket-az-y-generacios-anyak.htmlAz Y generációs, tehát az 1980 és 1994 között született anyák sok mindenben másként nevelik gyermekeiket, mint a szüleik korosztálya. Következő összeállításunkból kiderül, milyen változások történtek a korábbi időszakokhoz képest. CsaládOrigoA környezettudatosság a legfiatalabb generációnál kezdődikhttp://www.life.hu/csalad/20190306-a-kornyezettudatossag-a-legfiatalabb-generacional-kezdodik-mutass-peldat.htmlA környezettudatos hozzáállás nem csupán szűk szociális közegünkben fontos, a bolygónk léte a tét. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a most felnövő generáció számára magától értetődő legyen a környezetvédelem és az a fajta tudatosság, amellyel könnyíthetnek a Föld mindennapjain. Ebben pedig a szülők nyújthatják a legnagyobb segítséget. CsaládOrigoA felnőtté válás folyamata; avagy a Z generáció identitáskeresésehttp://www.life.hu/csalad/20180514-a-felnotte-valas-folyamata-a-z-generacios-kamasz-es-az-identitaskereses.htmlA felnőtté válás folyamata sosem zökkenőmentes. A Z generáció – vagyis a 2000 után születettek – számára azonban talán még nagyobb kihívás. Mindazok a minták és viszonyítási pontok, melyek a szüleik és nagyszüleik számára még adottak voltak, az ő életükben – a web 2 világában – már más módon jelennek meg. CsaládOrigoA túlérzékenység nemzedéke már köztünk jár - Hópehely generációhttp://www.life.hu/csalad/20180401-a-tulerzekenyseg-nemzedeke-mar-koztunk-jar-hopehely-generacio.htmlTöbbször írtunk már a generációk sajátosságairól és a köztük lévő különbségekről. Most egy igen érdekes és sajátos nemzedéket fogunk bemutatni. Képtelenek elviselni a kritikát, összeroppannak a legapróbb teher alatt is, nem tudják elviselni a fájdalmat, ugyanakkor önmagukat a lehető legkülönlegesebb embernek tartják: ők a hópelyhek. CsaládOrigoA digitális világ, a szülők és a Z, valamint az Alpha generáció kapcsolatahttp://www.life.hu/csalad/20180313-a-digitalis-vilag-a-szulok-a-z-az-alpha-generacio-kapcsolata.htmlA Z generáció, azaz az 1996-2007 között született gyerekek gyakorlatilag megállás nélkül kütyüznek, ők az úgynevezett digitális bennszülöttek. Ám, az Alpha generáció életében még náluk is erőteljesebben van jelen a technika. A 2007 után született kicsik már párévesen képesek anya telefonján használni a YouTube-ot, vagy épp DVD-t cserélni a lejátszóban. Hová vezet mindez, és milyen szerep jut az életükben a szülőknek? Ezekre keressük a választ. CsaládOrigoGyógyító történetek – A feldolgozhatatlannak tűnő élethelyzetek leküzdésehttp://www.life.hu/csalad/20190512-gyogyito-tortenetek-a-feldolgozhatatlannak-tuno-elethelyzetek-lekuzdese.htmlAz ember történetekbe van ágyazva. Az életünkben bekövetkező eseményeket folyamatosan értelmezzük, közöttük oksági kapcsolatot keresünk, és azokat időhöz kötjük. Történeteket mesélünk önmagunkról, történeteket hallgatunk meg másokról. Kulturális örökségünk jelentős része szintén különböző történetekben ölt testet, kezdve a mítoszoktól az operákon át egészen a mozifilmekig. Minden, amit önmagukról és a világról gondolunk, történetekben elevenedik meg. Mindazt, amit fontosnak tartunk, történetekbe ágyazva adjuk át a következő generációnak. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.