Ahogy azt már mindannyian tudjuk, 23 év után a napokban véget ért a Barátok közt. A téma kapcsán felelevenítettük a sorozat legkacifántosabb szerelmes párjának történetét, és azt is megtudtuk, vajon mitől volt olyan sikeres Bartha Zsolt karaktere a nőknél. 

Az talán nem is kérdés, hogy Nóra és Miki kapcsolata a legromantikusabb, hiszen ők első pillanattól kezdve kerülgették egymást, és soha nem tudták igazán elengedni a másikat. Mindketten próbálkoztak más kapcsolatokkal, kezdtek új életet egymás nélkül, ám volt közöttük egy körbeírhatatlan kötelék, ami örökké összekötötte őket. A Balogh Nórát megformáló csinos Varga Izabella ennek kapcsán elárulta, melyik volt az ő kedvenc szerelmi jelenete a sorozatból:

„Az egyik legkedvesebb jelentem az volt, amikor visszajöttem Párizsból, megjelentem Miklós lakásának bejáratánál, nyúltam a csengő felé, és nem csöngettem be, de ő megérezte, hogy ott vagyok. Annyira szépen volt megírva ez a jelenet, és annyira jellemezte a kettőnk kapcsolatát, hogy nekem még csengetnem sem kell ahhoz, hogy kinyissa az ajtót" - idézte fel a színésznő.

Nóra és MiklósForrás: RTL Klub

A megható és szívszorító pillanatok mellett Iza megosztotta velünk a számára egyik legviccesebb jelenetet is:

„Nóra és Miklós egy esős napon mentek el telket nézni egy építkezéshez, és elakadt az autójuk, kint a pusztában. Miklós feltűrt ingujjban, nadrágszárban próbálta meg kitolni a kocsit a kátyúból, de a kerék kipörgött, és teljesen összesározta őt. Emlékszem arra a pillanatra, hogy a nagy Berényi Miklós csatakosan, egy arra járó gyerek kölcsönkért biciklijével teker a falu felé, Balogh Nóra pedig csak néz utána. Ekkor láttuk először, hogy halálosan szerelmes belé" – mesélte Iza.Rékasi Károlynak is volt néhány szerelmi kalandja, hiszen ő volt a sorozat rosszfiúja. Karaktere, Zsolt számtalan hódítást tudhat magáénak, és a tévénéző hölgyeknek is ő volt az egyik nagy kedvence. Kérésünkre elmesélte, szerinte miért lehetett annyira vonzó Zsolt karaktere.

„Véleményem szerint nem csak a hölgy nézőkben, hanem a férfi nézőkben is ott bujkál a csibészség, és vannak olyan dolgok, amikre vágyunk, de nem merünk megtenni, és volt egy pasas, aki átlépte azokat a határokat, amiket mi magunk nézők nem merünk átlépni. Tudott nagyon szépen, sármosan bánni a hölgyekkel, tudta dicsérni a szépségüket. Azt gondolom, hogy nagyon sok hölgy a valódi létezésében nem találkozik ezekkel, és végre ott volt ez a Bartha" – osztotta meg gondolatait a színész.

Rékasi Károlynak is volt néhány szerelmi kalandja, hiszen ő volt a sorozat rosszfiúja, Bartha ZsoltForrás: RTL Klub

Károly hozzátette azt is, hogy ő miben hasonlít Zsoltra:

„Bartha Zsolt Rékasi Károlyból van, ő belőlem kapta ezeket a tulajdonságokat, de ez nem azt jelenti, hogy Rékasi azokat megcsinálja, amiket Bartha Zsolt megtett. Éppen azokat tette meg Bartha, amiket Rékasi nem mer az erkölcsössége, a neveltetése, a jó ízlése és a másik ember iránti tisztelete okán, de ez mind ott van Rékasiban" - folytatta a sztár, majd hozzátette, hiába van sok hasonlóság közte és Bartha között, azért volt olyan jelenet, amit nehezen tudott eljátszani.

„Bartha Zsolt öccse Krisztián, kikeveredett Afganisztánba háborúzni, és ott meghalt. Azzal én privát emberként nem tudtam igazán mit kezdeni, hogy Bartha Zsolt elkezdett az öccse özvegyének közelébe kerülni, elkezdett vonzalmat érezni iránta, ez nekem borzasztó, ez ellen minden idegszálam tiltakozott, na de itt jön az, hogy színész vagyok, és el kellett tudnom játszani, mert ez a hivatásom" – idézte fel a sorozatsztár.