Tóth Vera kiállt testvére mellett: "Miért ne lehetnék istenhívő attól, hogy úgy öltözöm fel, ahogy?"

Forrás: Instagram -
Tóth Gabi magyarság Tóth Vera testvérek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengetegen bántották, támadták Tóth Gabit az elmúlt időszakban, amit már képtelen volt szó nélkül nézni Gabi nővére, Vera. 

Tóth Gabi egyike azoknak a személyeknek, akik a hétvégén megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hirnökei. Az énekesnő örömmel vállalta el a felkérést, amiért nagyon sokat bántották, megbélyegezték. Többek között Kajdi Csaba is csúnyán beszólt neki, valamint Lakatos Márk is kifejtette nem túl pozitív véleményét.

Az énekesnő és a családja sem érti, hogy miért támadják Gabit, hiszen ő a fenti felkéréssel a magyarságát és a hitét vállalja.

Tóth Vera sem tudta már szó nélkül hagyni a sok negatív kritikát: egy élő videóban állt ki a húga mellett.

Tóth Vera megelégelte, hogy folyamatos támadások érik a húgát és a védelmére kelt Forrás: Instagram

"Gabinak elég megosztó személyisége van. Egészen kicsi kora óta hullámzó, érzékeny, útkereső ember, de semmiképp nem rossz ember, és nem szól arról az élete, hogy lázadjon valamiben, amiről tudja, hogy megosztó és egy csomó ember fogja látni véleményt alkotva. (...) Az eucharisztikus kongresszusról, Gabi stílusváltásáról és az Istennel való kapcsolatáról, magyarságáról sok szó esett. Én is büszke vagyok a magyarságomra, és nehéz ezt a mai világban bevallani, hogy az ember szereti a hazáját, mert rögtön egy kalap alá veszik mindenféle ideológiával.(...)

Annyi bántást kap Gabi azért, mert vállalja magát, vállalja azt, hogy boldogan önkénteskedik a kongresszuson, mert megtalálta az egyházban a boldogságát, szeretetét, békességét. Miért érzi valaki azt, hogy ez csak egy fegyver, amit kihasználnak?

Rengeteg dolgot belelátnak ebbe, miközben ő csak egy tapolcai lány, aki állandóan kaméleonként változik, mert keresi az útját és önmagát. Miért ne lehetne valaki ilyen, és miért kéne mindenben egyetérteni és ugyanolyannak lenni? (...)

Azért kelek most már a védelmére, mert durva zaklatásoknak van kitéve, barátokat vesztünk el emiatt, olyan egységek mennek szét, amikről azt hittük, még mindig léteznek. Folyamatos csalódások érnek minket, olyanok szólnak be, akiket kedvelünk, és nem értjük, miért nem fogadják el azt, ha bántva érezzük magunkat emiatt. Nem akarjuk ezt látni, nem vagyunk mazochisták! Miért ne lehetnék istenhívő attól, hogy úgy öltözöm fel, ahogy?"

- részletezte Vera a videójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.