Életmentő műtéten esett át Deák Bill Gyula felesége: "Túl vagyunk rajta"

Fotó: Major Kata - Origo -
mellrák daganat Deák Bill Gyula Deák Bill Gyula felesége
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Deák Bill Gyula bízik abban, hogy az utóbbi időszak szerencsétlenségei hamarosan véget érnek. A lemondott fellépések és a feleségénél diagnosztizált betegség sem tett jót az előadónak, de most úgy tűnik, hogy végre fellélegezhet. 

Az utóbbi években Deák Bill Gyula jobban odafigyel a feleségére, Marikára. 2020-ban az asszony infarktust kapott, majd egy súlyos tüdőbetegséget is diagnosztizáltak nála, így az előadó minden fellépését lemondta, nehogy hazavigye a koronavírust feleségének.

Fotó: Major Kata - Origo

Év elején Marika mellében rosszindulatú daganatot találtak, az életmentő műtétre pedig a múlt héten került sor.

"Túl vagyunk rajta, és azt mondhatom, minden rendben" - kezdte a Borsnak Deák Bill Gyula, majd folytatta: "pénteken műtötték, és hétfőn jöhetett haza a kórházból. Szerencsére nem kell feküdnie, nyugodtan felkelhet".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.