Csaba testvér. Mindannyian így hívjuk Böjte Csabát, függetlenül attól, hiszünk, vagy sem, vallásosak vagyunk, vagy sem.

Ha meghalljuk, hogy „dévai árvák", felekezettől függetlenül tudjuk, hogy arról a 2500 gyermekről van szó, akiről a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondoskodik szívvel-lélekkel. 

Böjte CsabaForrás: MTI/Biró István

Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét sem hagyja hidegen Csaba testvér tevékenysége, ezért Nobel-békedíjra jelölte az évtizedek óta az emberek szolgálatában álló ferencesrendi szerzetest. Erről a miniszter a Facebook-oldalán adott hírt:

„Böjte Csaba gyermekmentő missziójával egy olyan új személetet hozott el ebbe a térségbe, amely a békés egymás mellett élésre sarkalja az ott élőket. A megmentett emberéletek mérhető eredményeként pedig azt gondolom, hogy több évtizedes munkájának gyümölcseként megérdemelné az idei Nobel-békedíjat!" - írta a közösségi médiában megosztott fotóhoz Kásler Miklós.