Úgy néz ki, Berki Krisztiánnak és Mazsinak sikerült megmenteniük a házasságukat.
Berki Krisztián és Berki Mazsi Instagramon tudatták követőikkel, hogy szent a béke köztük. A sztárpár nehéz időszakon ment keresztül az utóbbi időben. Novemberben született meg első gyermekük, és a kicsi érkezése mellett házasságuk megmentésén dolgoztak.
"Együtt, erősebben, egy irányba" - olvasható a fotó mellett.
"Több mint fél éve egy olyan útra léptem, ami alapján ma már főleg az érzéseimre tudok hagyatkozni. Míg üzletben mindig, párkapcsolatban soha nem a szívemre hallgattam, ezt fordítva kellett volna csinálni, de ez az én leckém és az én utam, amit végig kell járnom!" - nyilatkozta nemrég Berki Krisztián válságba került házasságáról.