Hús nélkül is jól lehet lakni: nagyanyáink tudták, hogyan legyen bőséges az ebéd a hó végén is

spórolás takarékos konyha hamis receptek szakácskönyv magazin takarékosság receptek hamis ételek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevés olyan magyar háztartás létezhet, ahol nem bújik meg a konyhaszekrényben egy példány Horváth Ilona valamelyik szakácskönyvéből. Vannak, akik a gyerekkori szép emlékek, a nagyszülők és szülők iránti tiszteletből őrizték meg a rongyosra forgatott köteteket, mások viszont a mai napig ebből sütik a piskótát és főzik a kocsonyát.

Ma szinte úszni lehet a szakácskönyvek tengerében, és ez így volt régen is. Sőt, az internet előtt még fontosabb szerepük volt a nyomtatott formában megjelent receptgyűjteményeknek, hiszen akinek nem adatott meg, hogy az idősebb generációtól eltanulja a legfontosabb konyhai praktikákat és titkokat, annak magától kellett megtanulnia a főzés fortélyait. Ehhez pedig hatalmas szakácskönyv-irodalom állt a lelkes amatőrök rendelkezésére.

A szakácskönyvek kordokumentumok is, főleg azok a kötetek, amelyek nem titkoltan reflektáltak a társadalmi jelenségekre, a világban zajló, mindenki életét érintő eseményekre.

Szüleink, nagyszüleink vagy a dédik egykor nem tehették meg, hogy azt főzzenek, amit akarnak. Abból kellett dolgozni, ami megfizethető, elérhető vagy szimplán ott volt a boltok polcain. Őket segítendő készültek el a háborús szakácskönyvek, amelyeket ma is érdemes lapozgatni. Ezek a könyvek ugyanis megmutatják, hogy egy kis leleményességgel mennyire változatos lehet a táplálkozásunk.

Nem utolsósorban remek ötleteket nyerhetünk ahhoz, hogyan spóroljunk, ha hó végére kiürülne a családi kassza. Összegyűjtöttünk néhány hamis receptet, amelyek nemcsak olcsóak, hanem laktatóak is.

Hamis gulyásleves

A magyar gulyásleves hungarikum, és a hazai népi konyhaművészet egyik legfontosabb szereplője a pörkölt és a paprikás ételek mellett. A tradicionális gulyás marhahúsból készül, de nem ritka, hogy sertésből főzték szüleink ezt a tápláló és tartalmas levest. Ezt a főfogásnak is beillő előételt el lehet azonban készíteni húsmentesen is.

A metódus megegyezik a rendes, húsos változattal, annyi különbséggel, hogy a megpárolt és fűszerpaprikával megszórt hagymára nem a hús, hanem rögtön a felkarikázott zöldség kerül. Répa, zeller, karalábé és petrezselyemgyökér is kerülhet bele, majd mikor felöntöttük vízzel, hozzáadhatjuk a felkockázott krumplit. Sóval, borssal, fokhagymával és fűszerköménnyel ízesítjük, végül galuskatésztával gazdagítjuk.

rustic Hungarian goulash soup with paprika Forrás: Origo

A gulyáslevest egyes helyeken frissen sült pogácsával kínálják, így még tartalmasabb fogást kínálhatunk a családnak.

Hamis túrógombóc

A laktózérzékenyek számára hatalmas csapás, hogy a túró is tiltólistás alapanyag. A vállalkozó kedvű, intoleranciában szenvedő szakácsok az évek során kikísérletezték, mivel helyettesíthető a túró, pedig mindezt már évtizedekkel korábban kitalálták a nagyanyáink. A rafinált dédik nemes egyszerűséggel kihagyták a túrót és teljes egészében búzadarából készítették el ezt az édes finomságot.

A ma közkedvelt mentes túrógombóc azonban nem darából, hanem egy másik gabonaféléből, a kölesből készül. A kölesből tejjel vagy növényi itallal, édesítőszerrel vagy cukorral, valamint citromlével és vaníliaaromával kemény kása főzhető, amely gombóccá formálva, majd pirított zsemlemorzsába forgatva megtévesztésig hasonlít a tehéntejes változatra. Mivel a kása már főtt, így a gombócokat nem szükséges kifőzni.

Forrás: Shutterstock

Zöldborsófőzelék hamis fasírttal vagy kenyérrel

A főzeléknél kevesebb spórolósabb étel létezik, ugyanis nincs olyan zöldség, melyből ne lehetne elkészíteni. A klasszikus változat természetesen a krumpli, valamint a zöldborsó, de répából, zöldségkeverékből, karalábéból, babból, lencséből, tökből, spenótból és sóskából, káposztából, de akár még fejes salátából is készíthető főzelék. A zöldségeknek köszönhetően magas a rosttartalmuk, és nemcsak eltelítenek, de jótékony hatással is vannak a bélrendszerre.

Forrás: Shutterstock

A főzelékfeltétek hatalmas játékteret engednek a kísérletező és spórolós háziasszonyoknak. A nagy adag pörköltből félretehetünk a másnapi főzelékhez, de ezt az ételt kínálhatjuk főtt- vagy tükörtojással, kenyérszelettel vagy hamis fasírttal is. A húsmentes fasírt készülhet tojásból és zsemléből, mint a sima húsos változat, de hüvelyesekből is remek feltét varázsolható.

Hamis bableves vagy csipegetett leves, babpürével

A takarékos konyha egyik alapvetése, hogy próbáljunk minél többféle fogást elkészíteni a lehető legkevesebb alapanyagból. Ez a menü egyszerre kétféle ételt is kínál, ráadásul nem is kíván sok alapanyagot. A csipegetett leves egyfajta hamis bableves, ugyanis a végeredményben sem hús, sem pedig bab nincs benne, az íze mégis olyan, mint a klasszikus változatnak.

Forrás: Shutterstock

Az előző este beáztatott babot pár darab sárgarépával puhára főzzük, majd kimerjük. Fontos, hogy a bab főzőlevét ne öntsük ki, ugyanis ebből készül a hamis leves. A levet a répával felfőzzük, majd tojással vagy anélkül csipetketésztát gyúrunk és belecsipegetjük. A leves akkor kész, amikor a tészta megfőtt. A kimert főtt babot leturmixoljuk, kevés liszttel és tejjel felfőzzük, hogy besűrűsödjön. Az így kapott krémet friss kenyérrel, pirítóssal vagy zöldségekkel fogyaszthatjuk vacsorára vagy reggelire.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.