Boros Lajos úgy érzi, végre meggyógyult - ismét szeretne rádiózni

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu -
betegség gyógyszer kóma pénz rádió Bumeráng egészség munka Boros Lajos gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 75 éves, egykori népszerű rádiós betegségek, szívműtét és kóma után most újra munkába állna. 

Boros Lajost nemcsak a tettvágy hajtja, a megélhetése miatt is szüksége lenne munkára. Szívesen rádiózna, korábbi stand-up-os munkáját egészségi állapota miatt, úgy gondolja, már nem tudná végezni. Ám az elmúlt hét év betegségei, műtétei, és egy nagyobb szívműtét utáni öt hétig tartü kóma alatt az összes tartalékát felélte, ezért muszáj lenne dolgoznia.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

"Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk" - mondta el Boros Lajos a Blikknek, hozzátéve: "Én már 1970-ben rádióztam, és bevallom, nagyon hiányzik. Imádom a rádiózás spontaneitását, a szabadságát ennek a műfajnak és szerintem még mindig jól tudnám csinálni."

A 75 éves rádiós akár reggeli műsort is vállalna, azzal a feltétellel, hogy azt otthoni, saját profi stúdiójából sugároznák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.