Jean-Claude Van Damme házasság feleség sztárok magazin Elon Musk Melanie Griffith megcsalás férj Pamela Anderson Eminem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem nevezhető mintaférjnek az akciósztár, de nem ő az egyetlen, akinek meggyűlt a baja a házasság intézményével.

A hírességek között elég sokan vannak, akik gyűjtik a skalpokat, sőt akkor sem hezitálnak, ha ki kell mondani a boldogító igent. A gyors házasságok általában hamar véget is érnek, de akadnak néhányan, akik úgy vélik, mindenki megérdemel egy második esélyt.

Összegyűjtöttünk néhányat azon sztárok közül, akik kétszer is oltár elé kísérték ugyanazt az embert, hogy egy kivételtől eltekintve másodszor is beadják a válópert.

Pamela Anderson és Rick Salomon

Az egykori nyuszilány igazi férjfaló, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az elmúlt közel harminc évben öt különböző férfi mellett is lehorgonyzott. A leghíresebb kapcsolata egyértelműen Tommy Lee-vel kötött frigye volt, ám a többi házasság is tartogat meglepetéseket. Pamela Anderson ugyanabban az évben ment hozzá Rick Salomonhoz, a híres pokerjátékoshoz, amikor elvált Kid Rocktól. Szíve új választottja azonban nemcsak a kártyaasztal mellett szerzett hírnevet: sokan ismerik őt Paris Hiltonnal közös szexvideójáról, mely kiszivárgott az internetre.

Anderson és Salomon 2007-ban házasodott először, de 2008-ban már ki is mondták a válást. Ezt követően 2014-ben ismét örök hűséget fogadtak egymásnak, azonban ezúttal sem tartott sokáig a kapcsolatuk. Anderson másodszor is benyújtotta a válókeresetet, majd először visszavonta, de végül ismét beadta a papírokat, így 2015-ben végérvényesen elváltak az útjaik.

Pamela Anderson és Rick Salomon Forrás: Getty Images

Melanie Griffith és Don Johnson

A színészházaspár szó szerint gyerekkorától fogva ismeri egymást. Melanie Griffith mindössze tizennégy éves volt, amikor találkozott a nyolc évvel idősebb, azaz huszonkét éves Don Johnsonnal. A lánykérésre Melanie tizennyolcadik születésnapján került sor, az 1976-ban megköttetett házasság viszont mindössze hat hónapig tartott, és még ugyanebben az évben elváltak. Nem sokkal később Griffith megismerkedett és összeházasodott Steven Bauerrel, akitől megszületett az első gyermeke. Kapcsolatuk nyolc év után ért véget.

A második válása után alkohol- és drogproblémákkal küzdött, elvonóra ment, és miután legyőzte démonait, ismét összejött Don Johnsonnal, akivel 1989 nyarán másodjára is összeházasodtak. Nem sokkal később megszületett közös lányuk, Dakota Johnson. Griffith és Johnson ezúttal tovább kitartottak egymás mellett: hét év után, 1996-ban szakítottak.

Melanie Griffith és Don Johnson Forrás: Getty Images

Jean-Claude Van Damme és Gladys Portugues

Az akciósztár finoman szólva sem nevezhető könnyű esetnek, vagy egyszerű férjnek. A pletykák szerint nemcsak erőszakoskodott feleségeivel, hanem meg is csalta őket. Van Damme 1987-ben nősült harmadjára, választottja pedig egy testépítő, Gladys Portogues volt. Öt éven át tartó frigyük során két közös gyermekük született, ám a sportoló és színész vele is hűtlen volt.

A válásuk után Jean-Claude újranősült és összekötötte az életét Darcy LaPier modell és színésznővel, ám vágyait ezúttal sem tudta megfékezni. Thaiföldön forgatta egyik filmjét, amikor összeszűrte a levet az ausztrál énekesnővel, Kylie Minogue-gal, pont akkor, amikor felesége terhes volt közös gyermekükkel. A nő mindezt évekkel később, Van Damme nyilatkozatából tudta meg.

Az akciósztár 1997-ben ismét szabad préda lett, két évvel később pedig visszatért Portogueshez, akivel közel negyedszázada élnek együtt. Felesége egy interjúban bevallotta, hogy nem zavarja, ha férje szeretőt tart, Van Damme pedig nem is rejtegeti választottját, az ukrán modellt, Alena Kaverinát.

Jean-Claude Van Damme és Gladys Portugues Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Chris Jackson

Eminem és Kimberly Scott

Eminem és Kimberly még fiatalon ismerkedtek össze. Egyes pletykák szerint egy házibuliban találkoztak először, míg más források szerint a középiskolában látták meg egymást, amikor Eminem egy asztalon állva adta elő LL Cool J egyik slágerét. Kapcsolatuk ezután meglehetősen izgalmas fordulatot vett: Kimberly és testvére elszökött otthonról és Eminemnél, valamint a rapper édesanyjánál húzták meg magukat.

Se veled, se nélküled kapcsolatuk tíz év után szintet lépett és 1999-ben összekötötték az életüket. A frigy nem tartott sokáig, mert már 2000-ben elindították a válópert, a bíróság pedig 2001-ben véglegesítette a szakítást. Évekkel később adtak maguknak még egy esélyt, de a 2006 januárjában kötött második házasság az elsőnél is rövidebb ideig tartott: szilveszter előtt kimondták a válást.

Kapcsolatukból egy gyermek született, Eminem pedig több dalában is megemlíti Hailie Jade Matherst, és az is közismert, hogy néhány rapszámának Kimberly Scott volt az ihletője.

Eminem és Kimberly Scott Forrás: Getty Images

Elon Musk és Talulah Riley

A világ egyik leggazdagabb embere, a SpaceX, a Tesla és ma már a Twitter tulajdonosa nemcsak találmányai és befektetései, hanem magánélete miatt is visszatérő szereplője a bulvárlapoknak. Elon Musk 2008-ban kezdett randevúzni Talulah Riley brit színésznővel, akivel két évvel később összeházasodtak. Az első frigy mindössze két évig tartott, ám nem sokkal azután, hogy kimondták a válást, ismét az oltár előtt találták magukat. A 2013-ban kötött házasság azonban nem bizonyulhatott jó döntésnek, mivel 2014-ben már beadták a válókeresetet, melyet végül 2016-ban véglegesítettek.

Elon Musk és Talulah Riley Forrás: AFP/Adrian Sanchez-Gonzalez

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.