„Az életem a cifra rongyok körül forgott" - vallja a rimóci Rozi néni

A  rimóci Babamúzeum egyrészt csodálatos, másrészt sokak számára bizarrnak tűnhet, hiszen a sok régi emlék, az élethű babák miatt már-már mauzóleumszerű a kis parasztház, amelyben az apró termetű Rozi néni a fiatalokat megszégyenítő fürgeséggel és energiával körbekalauzolt bennünket. A Babamúzeum, a szívhez szóló családi emlékeken túl, a csodálatos, kézzel varrott és hímzett palóc népviseletekről híres.

Rozi néni több mint tíz évvel ezelőtt alapította azóta elhunyt férjével, Kiss Bertalannal a Babamúzeumot. Az autentikus parasztházban csecsemő-, nagyobbacska gyerek-, és aggastyán korú babák „laknak", tetőtől-talpig rimóci népviseletben. Még vőlegény és menyasszony is van közöttük.

A Babamúzeum legérdekesebb helyisége talán a tisztaszoba (ahol annak idején hagyományosan összegyűltek a családtagok, esetleg vendégeket fogadtak). Rozi néni tisztaszobájában az asztalt babák ülik körül, akik mind egy-egy családtagot szimbolizálnak.

A rimóci népviselet a mai napig kelendő!

Az idős hölgynek számos vásárlója akad, sőt, egyszer még Japánból is kapott megrendelést.

Rozi néni a hagyományosat vegyíti az újjal, és olyannyira kísérletező szellem, hogy egy időben havonta Isztambulba utazott, ahol a helyi piacon gyönyörű, fényes, csillogó anyagokat vásárolt, és abból varrt rakott szoknyát.

Kislány korom óta az volt az álmom, hogy babákat készítsek, és csodaszép, kézzel varrott és hímzett ruhákba öltöztessem őket. A szakácskától, a gyöngyös sapkán át az ingvállig bármit elkészítek. Az én életemben minden a cifra rongyok körül forgott

– jegyezte meg nevetgélve.

Annak idején a nők 30 év fölött már nem viselhettek cifra ruhákat, mint például gyöngyvirágos szalajkát vagy hímzett, virágos kendőt. „Mink úgy voltunk vele – legalábbis én –, hogy semmi örömöm sem volt abban, hogy egyhangú, gyászos, öreges ruhákat hordjak. Fel is szólaltam az ügy érdekében, és én magam is föl-fölvettem a színes, virágos holmijaimat. A férjem teljes mellszélességgel mellettem állt. Az lehet, hogy néhányan megszóltak a faluban, de az engem nem érdekelt. Én nem vagyok hajlandó megöregedni!"

Az örök szerelem titka - Rozi néni szerint

Az ifjú Rozália és Bertalan a „közös táncon" találkozott a kultúrházban sok-sok évvel ezelőtt. 

 A legény jött, oszt hátulról megragadta a lány derekát, és a lány csak később látta meg az arcát. Ebben az volt a jó, hogy rögtön kiderült, hogy a legény jól tud-e táncolni. Így ismertem meg a férjemet

– mesélte csillogó szemmel Rozi néni.

„18 éves koromban mentem csak hozzá, mert őt azon nyomban besorozták, miután megismertem. Leveleztünk sokat, és amikor kimenője volt, mindig elmentünk közösen a búcsúba, a táncházba és a misére. Ezt a szép szokásunkat aztán megtartottuk. Sok házaspár ezt nem így csinálja, mert a férj inkább otthon pihenne, és csak az asszony jár el. Egy rugóra járt az agyunk... Azt hiszem, ez volt a titka a házasságunknak.”

A rimóci búcsún minden nő menyasszonyi népviseletbe öltözik, még az egész kicsi lányok is. A menyasszonyi öltözetet még más búcsúkba is fölveszik, de csak Kisasszony-napján hordják hozzá a virágos koszorút is. Természetesen minden vallási ünnepkor meg van szabva, hogy mibe öltözhettek a nők.

Adventkor nem szabadott cifrába menni, nagyböjtkor kellett feketét hordani, pünkösdkor piros szoknyát kellett fölvenni, Úrnapján pedig fehéret

– magyarázta Rozi néni.

A 79 éves asszony idén augusztus 19-én megkapta a Népművészet Mestere-díjat. A mai napig hímez és varr, és igyekszik továbbadni a helyi kislányoknak a szép rimóci hagyományokat, és persze a gyönyörű népviseletek szeretetét.