agyműködés banán egészséges életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok fogyókúrázó kihagyja az étrendjéből a banánt, pedig ez a gyümölcs nagyon is jót tesz a szervezetnek. Eláruljuk, miért érdemes ezt az édes finomságot fogyasztanod. 

Kiváló energiaforrás

A banán három természetesen előforduló cukorfajta - a répacukor, a szőlőcukor és a gyümölcscukor – mellett rostokat tartalmaz, melynek köszönhetően azonnali, hosszan tartó energiát képes biztosítani a szervezet számára. Szakemberek megállapították, hogy mindössze két banán 90 percnyi testedzéshez elegendő energiát juttat a szervezetbe, nem csoda hát, hogy az élsportolók körében is igen kedvelt ez a gyümölcs. Ám nem ez az egyetlen jótékony hatása: amellett ugyanis, hogy kellő energiával lát el, még fitten is tart és számos betegségtől megvéd.

Forrás: Thinkstock

Jobb kedvre derít

Egy felmérés szerint a depressziós emberek azonnal jobban érzik magukat, ha elfogyasztanak egy banánt, mivel a benne található triptofán segít ellazulni és jótékonyan hat a kedélyállapotra, a B6-vitamin pedig a vércukorszint szabályozásával éri el ugyanezt. Mivel a banánnak magas a vastartalma, vérszegénység ellen is nagyon hatásos, amiatt pedig, hogy káliumban gazdag és sóban szegény, magas vérnyomással küzdőknek is javasolt a fogyasztása. Magas rosttartalmának köszönhetően a normál bélműködést is képes helyreállítani egy banán, így hashajtó nélkül is leküzdhető a székrekedés, ha elfogyasztasz egyet ebből a déligyümölcsből.

Javítja az agyműködést

A banán az agyra is jótékony hatással van: egy angliai iskolában 200 diákkal végeztek el egy kísérletet, melyből kiderült, hogy akik reggelire, uzsonnára és ebédre is elfogyasztottak egyet belőle, azok jóval könnyebben készültek fel a vizsgáikra. S hogy milyen univerzális gyümölcsről van is szó, azt mi sem mutatja jobban, minthogy egy mézzel édesített tejes banánturmix elfogyasztása hatalmas segítséget nyújt másnaposság idején is. A banán nyugtatólag hat a gyomorra, a mézzel együtt a leesett vércukorszintet is megemeli, a tej pedig a kiszáradás ellen nyújt védelmet. Gyomorégés esetén is érdemes ehhez a gyümölcshöz fordulni, mivel természetes antacid hatása semlegesíti a savat, ha pedig a várandós nők reggel rögtön egy banánnal indítanak, elkerülhetik az ilyenkor jellemző reggeli rosszullétet.

Forrás: Thinkstock

Csillapítja az idegeket

B-vitamin-tartalmának köszönhetően az idegekre is jótékony hatással van a banán: ha napközben feszült vagy, nassolgatás helyett inkább ebből a gyümölcsből egyél egyet. Aki bélgyulladással küzd, általában le van tiltva minden nyers gyümölcsről, a banán azonban ez alól is kivétel, mivel képes csökkenteni a bél irritációját azáltal, hogy bevonatot képez a gyomor belső falán. Sok kultúrában hűsítő gyümölcsként tartják számon a banánt, Thaiföldön például a várandós anyákkal banánt etetnek, hogy a gyermekük ne túl magas hőmérséklettel jöjjön a világra. Arra pedig talán végképp nem sokan gondolnak, hogy szúnyogcsípés ellen is bátran bevethető ez a gyümölcs: csupán a héj belső felével kell a sérült bőrt bedörzsölni, hogy elkerüld a duzzanatot és a viszketést.

Dadda Noémi, dietetikus véleménye:

"A banánnak igen kedvező a vitamin- és ásványianyag-tartalma. Káliumban, magnéziumban igen gazdag - ez a megfelelő só-víz háztartásért valamint a megfelelő szívműködésért felelős. Ezen kívül tartalmaz mangánt, jódot, vasat, rezet és foszfort, valamint A- és E-vitamint, amik egyben antioxidánsok is. Magas energia- (90 kcal/ 100 g) és szénhidrát- (23 g/100 g) tartalma előny és hátrány is lehet. Mivel könnyen elcsomagolható és megtisztítható, ezért jó megoldás magunkkal vinni kis étkezés gyanánt, a fogyni vágyók azonban ne vigyél túlzásba a banánevést."

Csodát tesz a diétával az ananász!http://www.life.hu/ez-zsir/20140211-ananasz-fogyokurazoknak-hasznos-serkenti-a-zsiregestest-kivalo-a-betegsegek-ellen.htmlFriss gyümölcsök híján télen előnyben részesíjük az egzotikus finomságokat. Arról már olvashattál a Life.hu-n, hogy a pomelo és a grapefruit kiváló ellenszerei a betegségeknek, most pedig azt áruljuk el, miért is érdemes beiktatnod a téli étrendedbe a csodatévő ananászt! Ez Zsír!OrigoIsteni fogyókúrás gyümölcs a grapefruit – fogyaszd bátran!http://www.life.hu/ez-zsir/20140207-isteni-fogyokuras-gyumolcs-a-grapefruit-lugosit-sok-benne-a-c-vitamin.htmlHa nem kedveled ezt a jellegzetes ízű gyümölcsöt, akkor is érdemes lenne megbarátkoznod vele: a grapefruit ugyanis bővelkedik azokban a vitaminokban, amiktől tényleg egésszéges leszel. Lássuk, mit tud ez a gyümölcs!Ez Zsír!--Erősítsd az immunrendszered pomelóval!http://www.life.hu/drlife/20140207-pomelo-a-del-kelet-azsiai-hatalmas-citrus-c-vitaminban-gazdag-es-remek-immunerosito.htmlA Life.hu kedvence a hatalmas citrus, amely piros hálóruhában kínálja magát a gyümölcsöspultok tetejéről.Dr. LifeFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.