Minek ide légkondi? Ételek és italok, amik kellemesebbé teszik a kánikulát

hűtés kánikula forróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már szinte semmi sem esik jól ebben a forróságban? Szomjas vagy, de a hideg víz már nem segít? Fogyassz mentateát, az egyszerűen csodát tesz a hőségben! Persze nem ez az ital az egyetlen megoldás; íme, néhány enni- és innivaló, amik egész biztosan kellemesebbé teszik a forróságot. 

Felejtsd el a jéghideg italokat!

Nagy a forróság, te pedig legszívesebben jégkockákkal teli koktélt kortyolgatnál? Ne tedd, a hideg italok ugyanis lassítják az emésztést, és lehet, hogy jólesnek, de nem éred el velük a kívánt hatást. Kortyolj inkább langyos vagy meleg innivalót!

A mentatea az egyik legjobb választás, mert kiváló hűtő hatással rendelkezik; az arab országokban ezért is fogyasztanak sokan forró mentateát.

Forrás: Thinkstock

Ha szereted ezt az ízvilágot, de nem próbálkoznál ilyen extrém dolgokkal, akkor készíts mentás limonádét szobahőmérsékletű vízből: mehet bele pár alaposan megmosott mentalevél, facsart citromlé, esetleg lime és egy kis méz. Isteni lesz, és remekül hűsít!

Tudtad?

A borsmenta az emésztési problémákon is segít, megszünteti a felfúvódást, megfázás esetén pedig segít az orrdugulás és a köhögés elhárításában is. Sőt, nagy segítség a fogyókúrában is: a benne található mentol serkenti az anyagcserét, a vérkeringést, javít az emésztési folyamatokon, ráadásul a kisebb gyulladásokat is megszünteti a szervezetedben, amelyek hátráltatnának a fogyásban.

A citromfű is remekül ellensúlyozza a hőséget: a benne található illóolajban ugyanis megtalálható az úgynevezett citronellál és citrál, amik hűsítik a szervezetet. Persze nemcsak emiatt érdemes citromfűteát inni: a citromfű riasztja a szúnyogokat, az ajakherpeszre gyógyír, de hasi görcsök, emésztőrendszeri problémák esetén is használhatod. Hogyan készítsd el? ITT megmutattuk!

A levendula a nyár slágere, nemcsak különleges íze miatt: hűsít, nyugtatja a testet, de remek tisztító és regeneráló hatása is van.

Csak a levendulaolajat ismered? Próbálj ki új dolgokat, a levendulát ugyanis használhatod limonádékba, levesekbe, lekvárokba is - ITT írtunk is róla, hogyan!

Italok, amiket kerülj el a hőségben!

Nyáron érdemes hanyagolni azokat a hozzávalókat, amik felmelegítik a testet. A fahéj serkenti az emésztést, de az egyik legintenzívebb hatású fűszer, így ez nem a legkellemesebb kánikula idején. De hasonló hatásokkal rendelkezik még például a gyömbér, a kakukkfű és a csipkebogyó is - a belőlük készült teákat hagyd meg inkább télire.

Töltődj fel zöldségekkel, gyümölcsökkel!

Nemrég az Origo.hu gasztrorovata, a Táfelspicc összeszedte, melyek azok az ételek, amiktől könnyen rosszul leszünk a hőségben. A zöldség és a gyümölcs azonban mindig jó választás: a görög és a sárgadinnye is hűsítik a szervezetet, ráadásul a kalóriatartalmuk is alacsony. Tisztító hatásuk kiváló, emellett fejfájás ellen is kitűnőek. ITT írtunk is korábban a dinnye rengeteg pozitív tulajdonságáról.

Forrás: Thinkstock

A fanyar ízű bogyós gyümölcsök is nagyszerűen hűsítenek, ráadásul egészségesek is:

tele vannak C-vitaminnal, antioxidánssal, szebbé teszik a bőrt, és a kalóriatartalmuk sem magas. Nagy kedvencünk például az áfonya, ami amellett, hogy olvasztja a kilókat, számtalan jótékony hatással is bír.

A zöldségek közül a zöld színűeket érdemes előnyben részesíteni nyáron: a cukkini egy igazi szuperzöldség, ITT írtunk is róla korábban; grillezve isteni, frissen is teheted salátába, sőt, spagettiként is elkészítheted. A saláta friss, kalóriaszegény, és számtalan vitamint tartalmaz, az uborka pedig vitalizálja a testet, magas nedvességtartalma miatt nyáron különösen hasznos, ráadásul pótolja a napi vitaminmennyiséget.

Jó, ha tudod

A zöldségek és a gyümölcsök mellett hűtő hatással van a szervezetre a fehér és a barna rizs, az árpa, a bab, a tofu, a joghurt, a tehéntej, a tárkony és a kömény.

A csípős fűszerek azonban épp ellenkezőleg hatnak; felforrósítják a testet, így az erőspaprikát, a gyömbért, a borsot hanyagold, csak úgy, mint a majorannát és az oregánót.

A paradicsom, a fokhagyma és a torma szintén fűtő hatással rendelkeznek, csakúgy, mint a déligyümölcsök. Csokoládé, méz és a kávé után is csak melegebbet érzel, így ezek sem túl jó választások a hőségben.

Ihász Katalin dietetikus

Nagyon fontos, hogy ebben a hőségben lédús, könnyen emészthető ételeket válasszunk. A hőtermelő ételeket hagyjuk meg a hűvösebb napokra. A jeges italoktól pedig egyrészt szomjasabbak leszünk, és a torkunk is megfájdulhat tőlük, másrészt a bélrendszernek sem tesznek jót. Ha ilyet iszunk, utána még sokkal melegebbnek érezzük a kinti hőséget, ezért én is a szobahőmérsékletű italokat ajánlanám a következő napokban.

A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád!http://www.life.hu/ez-zsir/20150804-a-stresszes-eletmodunk-hizlalhat-mit-mond-a-szakerto-mik-az-okok.htmlKéptelen vagy kiűzni az életedből a stresszt, ennek a nyomait azonban nemcsak a bőrödön, de a súlyodon is nap mint nap érzékeled? A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád, de tehetsz ellene!Ez Zsír!Thinkstock5 nyári zöldség és gyümölcs, ami csodákat tesz a testtel 50 feletthttp://www.life.hu/ez-zsir/20150803-5-nyari-zoldseg-es-gyumolcs-ami-csodakat-tesz-a-testtel-50-felett.htmlAz egészséges életmód mindig nagyon fontos, ám egy bizonyos kor felett ennek még nagyobb a jelentősége: ötvenen túl különösen lényeges, hogy a szervezet még több olyan vitaminhoz, tápanyaghoz hozzájusson, amivel ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben. Íme, 5 nyári zöldség és gyümölcs, amikkel még többet tehetsz magadért ötven év felett!Ez Zsír!ThinkstockKipróbáltuk: görkorcsolyahttp://www.life.hu/ez-zsir/20150803-kiprobaltuk-gorkorcsolya-hamori-barbi-a-move-it-blondie-bloggere.htmlSosincs késő belekezdeni az edzésbe! Mostantól Hámori Barbi, a Move it, Blondie! bloggere mutat be hétről hétre olyan mozgásformákat, edzéstípusokat, amelyekkel garantáltan csúcsformába kerülsz. Edzésre fel – a héten a görkorcsolya kerül terítékre.Ez Zsír!ThinkstockÍgy nyújtja le Irina Shayk a tökéletes izmaithttp://www.life.hu/ez-zsir/20150802-igy-nyujtja-le-irina-shayk-a-tokeletes-izmait.htmlA modell is jól tudja, edzés után kötelező a nyújtás. Ezt pedig egy több, mint szexi fotón be is mutatta képmegosztó oldalán. Ez Zsír!--Tudj meg többet a hatékony bemelegítésről!http://www.life.hu/ez-zsir/20150731-jogaiskola-a-jogaklikkel-tudj-meg-tobbet-a-hatekony-bemelegitesrol.htmlAz elmúlt évtizedben számtalan tudományos vizsgálat bizonyította, hogy edzés, sportolás előtt a dinamikus nyújtás hatékonyabb, a statikus nyújtást azonban érdemes az edzés végére hagyni. A sporttevékenység előtti statikus nyújtás ugyanis bizonyítottan csökkenti az erőt, a gyorsaságot és a robbanékonyságot is.Ez Zsír!ThinkstockAnyának igaza volt: a hosszabb jóllakottság kulcsa a lassú evéshttp://www.life.hu/ez-zsir/20150730-a-hosszabb-jollakottsag-kulcsa-a-lassu-eves.htmlJobban megy a fogyás, ha kapkodás helyett elég időt szánsz az evésre? A legújabb mutatások szerint nagyon is!Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.