Ezt az 5 mondatot soha ne mondd az anyósodnak, hacsak nem akarsz konfliktust generálni

Az anyós-meny viszony nem mindig zökkenőmentes, ahogy arról az anyós viccek garmadája is tanúskodik. Komolyra fordítva a szót, választottunk édesanyjával megtalálni a közös hangot mindenkinek érdekében áll, bizonyos mondatokkal pedig önkéntelenül is megbánthatjuk. Hogy a fölösleges konfliktusokat elkerüljük, összeszedtünk öt dolgot, amit soha nem szabad mondani anyósunknak.
Ez a passzív agresszív mondat azt a kódolt üzenetet küldi anyósunk felé, hogy rossz anya volt, ellentétben velünk, mintaszülőkkel. Még ha van is a mondandónkban részigazság, ha így állunk bele párunk édesanyjába, a párunkat is sértjük, hisz mégis az anyja nevelése miatt lett olyan ember a fiából, akibe beleszerettünk.
A szülőség árnyalt dolog, így érdemes gyereknevelési elveink kifejtésekor arra koncentrálni, hogy mi miképp csináljuk.
Lehet, hogy a sors épp egy minden lében kanál anyóssal ajándékozott meg (vagy inkább próbára tesz?), de még ilyen helyzetben se mondj ki olyasmit, ami azt sugallja, hogy kisajátítottad a párodat, és kizárjátok az életetekből. Ez ugyanis egyenes út ahhoz, hogy céltáblává válj — hiszen egy ilyen mondatot az anyósod joggal érezhet hadüzenetnek. Sokkal bölcsebb, ha meghallgatod a véleményét, megköszönöd a jó szándékát, és finoman jelzed, ha valamiben máshogy gondolkodtok. Így elkerülheted a felesleges feszültséget, és talán még a békés viszonyt is megőrizheted.
Ennek az elsőre ártatlan mondatnak az a kódolt üzenete, hogy lenézzük anyósunk családját, magunkat helyezve piedesztálra. Hasonló megfogalmazás azt hordozza magában, hogy valaki – jelen esetben választottunk édesanyja – kevesebb, miközben csak más. Amikor összekötjük valakivel az életünket, nem csak párunk, hanem teljes rokonsága, családfája is a csomag része, a velük való jó kapcsolat alapja pedig az, hogy mi is engedünk.
Teljesen normális, ha egy családi szokást furcsállunk, ilyenkor megfigyelőként érdemes megfogalmazni mondandónkat, például így: „Érdekes, hogy ti így főzitek a babgulyást.”
Ezzel azt közvetíted anyósod felé, hogy nem vagy partnere, megfelelő társa a fiának, nem vállalod és másra tolod a felelősséget. Egy ilyen megszólalás rövid út a vitatkozáshoz és konfliktusokhoz vezet, de még párod és anyja között is fokozza a feszültséget. Az összezördülések elkerülése érdekében inkább osszátok meg vele a gondolatmeneteteket.
Hasonlatosan az első ponthoz, ezzel is anyai képességeit vonod kétségbe, azzal megspékelve, hogy őt hibáztatod a saját gondjaidért. Nyilván mindenki követ el hibákat és sok zavaró tulajdonságot leshetünk el szüleinktől, de ilyen megszólalással komoly esélyed van arra, hogy nem csak anyósodat, de partneredet is magadra haragítsd. Különösen igaz ez olyan esetekben, amikor a pénzről van szó. Személyes problémáidat soha ne a másik emberre hárítsd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.