2025.11.25.
Szerencsére egyre kevésbé, de sokszor még ma is eltérően ítéljük meg az anyák és apák szerepét. A mindennapokban észrevétlenül működik a szülői kettős mérce, amely erősen befolyásolja a szülők terheit, és a család dinamikáját.
A játszótéren ülünk. Kicsit szeles, kicsit fáradt délután, a gyerekek rohangálnak, a szülők próbálnak lépést tartani, vagy legalábbis úgy tenni, mintha lépést tartanának. A homokozó mellett egy apa a telefonját görgeti, miközben a gyereke vidáman csúszdázik. A körülötte állók mosolyogva megjegyzik: „Milyen jó fej, elhozta a gyereket a játszóra!” Két padnyira ugyanebben a helyzetben egy anya áll. Ő is fáradt, ő is kicsit kizökken a telefonjára pillantva. A reakció azonban szembetűnően más: „Ezért minek vállalt gyereket, ha nem vele foglalkozik?” Ez a szülői kettős mérce sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, a társadalmi megítélése még mindig más az anyai és az apai odafordulásnak, vagy oda nem fordulásnak. Láthatlanul működik, mégis éles hatással van az anyák és apák mindennapi életére, önbizalmára és szülői identitására. Hogy pontosabban értsük, miért vagyunk ennyire különbözők a két szülő megítélésében, megkérdeztük Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust, aki évek óta kutatja a családon belüli szerepmintákat és a modern szülői elvárások alakulását.
Forrás: Shutterstock
A szülői kettős mérce jelensége
- Ugyanazért az apákat dicsérik, az anyákat kritizálják.
- Történelmi szerepminták hatása – a régi anya–apa szerepek máig alakítják a megítélést.
- Anyákra nehezedő pszichés teher – a folyamatos megfigyeltség érzése kimeríti és bűntudatot kelt.
- Apák alacsony elvárási küszöbe – a minimumért járó dicséret visszafogja az aktív apaszerepet.
- A változás útja – tudatosítás, sztereotípiák lebontása, igazságos feladatmegosztás és nyílt kommunikáció.
Régi minták új világban – miért mérünk máshogy anyát és apát?
„Az emberek fejében még mindig ott él a több száz éves modell, miszerint a nő a gyerek elsődleges gondozója, a férfi pedig a támogató háttér” – magyarázza Dr. Makai Gábor. Hiába változott a világ, hiába látunk egyre több aktív, elkötelezett apát, a társadalmi reflexek lassabban alakulnak. Az apákra ma is hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint akik „segítenek” a gyerek körül, nem pedig egyenrangú szülőkre. Ezért történik meg az a furcsa jelenség, hogy az apák szülői részvétele sokszor jutalommatricát ér, míg az anya esetében minden apró döntés megítélés tárgya. „Nem rosszindulat ez az emberekben, inkább megszokás, több száz éves normarendszer” – teszi hozzá a szakember. „De az anyák számára ennek nagyon is valós következményei vannak.”
Az anyák örök vizsgája – amikor minden mozdulatot értékítélet kísér
A kritikus megjegyzések gyakran észrevétlenül csúsznak ki egy gyerekorvos, egy családtag vagy egy idegen száján: „Nem túl vékony ez a ruha ebben a hidegben?” „Biztos, hogy kellett ez a körömlakk, hisz olyan pici még a lányod?” „Miért csak most adtad be az orvosságot?”
Dr. Makai szerint ez a jelenség pszichológiailag rendkívül terhelő: „Anyává válni már önmagában fizikailag is egy nagyon jelentős változás. A hormonális változás, a terhesség mint, testi változás, azután a szülés, majd az átvirrasztott éjszakák, vagy csak önmagában a kialvatlanság rendkívül megterhelő a nő számára fizikailag. Ha ehhez még társul az a teher, hogy azt érzik az anyák folyamatos »megfigyelés« alatt állnak az apa, az anyós és a tágabb környezet által, ez elvezethet egy összeomláshoz, depresszióhoz. Ha folyamatosan attól tartanak, hogy valamit rosszul csinálnak, és ennek társadalmi következménye lesz, ez hosszú távon bűntudathoz, önbizalomvesztéshez és érzelmi kimerüléshez vezethet.”
Sok anya arról számol be, hogy úgy érzi, akkor is kritizálják, ha túl sokat tesz, és akkor is, ha túl keveset. Az elvárás szerint az anyának „minden pillanatban készenlétben kell lennie”, a legkisebb figyelemkiesés pedig azonnal értékelődhet.
Apai bónuszpontok – amikor az alapszint is csodálatot vált ki
Közben az apákkal szemben gyakran más mérce él:
Egy kisboltban sorban álló apa, aki pelenkát vásárol: „Ó, de aranyos, hogy ő intézi!”
Egy apa, aki a játszótéren billegteti a hintát, miközben telefonál: „Legalább ott van a gyerekével.”
A pszichológus szerint ez hosszú távon nem csak az anyákra, hanem az apákra is hatással van: „Ha a társadalom ennyire alacsonyra teszi az elvárást az apák felé, az könnyen visszatarthatja őket attól, hogy igazán aktív és kompetens szülőként éljék meg magukat. Hiszen ha már a minimumért is dicséret jár, mi motiválná őket a továbblépésre?”
Pedig a gyerekek fejlődése szempontjából kulcsfontosságú, hogy mindkét szülő teljes értékű szerepet töltsön be, saját stílusával, saját kapcsolati dinamikájával.
Hogyan írható át a szülői kettős mérce?
A szakértő szerint a változás kulcsa a tudatosítás: „Először magunkban kell felismernünk, milyen elvárásokat hordozunk. Sokszor automatikusan ítélünk, anélkül hogy belegondolnánk, miért.” Fontos lenne, hogy a közbeszédben több szó essen az apai kompetenciáról, az anyák tökéletesség-kényszere helyett normalizálódjon az is, hogy ők is pihenhetnek, hibázhatnak, fejlődhetnek. Dr. Makai Gábor szerint jó úton vagyunk ebben a változásban, és a párkapcsolaton belüli kommunikáció pedig kulcsfontosságú.
Az Y generáció divatba hozta a megosztott szülői szerepvállalást. Ehhez nem kis bátorságra volt szükség, évszázados szocializációs normákat, kulturális mintázatokat, sztereotípiákat kellett lebontaniuk. A férfias apa és a nőies anya képet kellett újraértelmezni, és a környezettel elfogadtatni. Mára egyre természetesebb, hogy az apa pelenkázik és ettől nem lesz kevésbé férfi, a nő pedig énidőt tölt és ettől nem lesz rossz anya. A tudatos szülővé válás egyre elterjedtebb modellje szerint, már a terhesség alatt érdemes átbeszélni, akár heti feladatok szintjére lebontva, hogy mit fog vállalni az anya és mit az apa, amikor megérkezik várva várt babájuk. A későbbiekben, ha őszintén beszélünk arról, hogy milyen elvárásokat érzékelünk, könnyebb igazságosabb teherelosztást kialakítani. Az apák sokszor többet szeretnének tenni, csak nem kaptak erre mintát. Az anyák pedig gyakran félnek elengedni bizonyos feladatokat, mert tartanak a kritikától.
A nyílt kommunikáció mindennek az alapja, mind a párkapcsolat megőrzése érdekében, mind pedig a minél teljesebb szülői szerep megélése és a gyerek harmóniája érdekében.
Végül: nem anya vagy apa szerepe számít, hanem a valódi jelenlét
A kettős mérce nem törvényszerű. Csak egy régi reflex, amelyet közösen le lehet tenni. Mert a gyerekek számára a legfontosabb nem az, hogy ki mennyi időt tölt a hintáztatással vagy ki mit vásárol a boltban, hanem az, hogy biztonságot, szeretetet és hiteles figyelmet kapjanak. A jó szülő nem tökéletes, és nem is egyforma. A jó szülő egyszerűen csak jelen van – úgy, ahogy a saját személyisége, ereje és lehetősége engedi. És ez igaz az anyákra. És igaz az apákra is.
Ha olvasnál még a témában, ajánljuk figyelmedbe további cikkeinket:
