Belehalt legjobb barátnője elvesztésébe a diáklány

szívbeteg cisztás fibrózis meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Édesanyja elmondta, hogyan esett össze és vesztette életét lánya, miután értesült legjobb barátnője haláláról.

Yasmina Sugliano pánikrohamot kapott, miután megtudta, hogy 23 éves barátnője, Portia Jones hosszú betegeskedés után elhunyt. Lesújtott édesanyja, Kay Sugliano elmondta, hogy lányát olyan súlyos sokként érte a hír, hogy a szíve veszélyesen, rendszertelenül kezdett verni, ami sajnos végzetesnek bizonyult. "Nem tudjuk pontosan, hogyan halt meg, de abból, amit a nővérek elmondtak, számomra úgy tűnik, hogy a gyász egy alap szívbetegséget válthatott ki benne" - nyilatkozta.

Az orvosok fél órán át próbálták megmenteni a 25 esztendős Yasmina életét, és egy pillanatra magához is tért. A londoni kreatív művészetek főiskolájára járó diáklány azonban nem sokkal később, mindössze néhány órával barátnője halála után életét vesztette (fotó a lányokról).

A két lány két évvel ezelőtt találkozott, amikor mindkettőjüket kórházban kezelték cisztás fibrózissal. Haláluk időpontjában Portia, aki nemrég ment férjhez, várólistán volt kettős tüdőátültetésre, Yasminát pedig éppen kórházban kezelték mellkasi fertőzés gyanújával. Mindketten tudták, milyen megpróbáltatásokkal jár a cisztás fibrózis. Két éve ismerték egymást, miután együtt kezelték őket különböző londoni kórházakban. Amikor az egyikük összeomlott, a másik tartotta benne a lelket. Azt tervezgették, mit fognak majd csinálni, miután Portia megkapta az új tüdőt.

Thinkstock
Thinkstock

Illusztráció


Yasmina gyermekkora óta szenvedett tágulásos-pangásos szívizomelfajulásban, ami azzal jár, hogy a beteg szívizmai elvékonyodnak, így a szív nem képes elég hatékonyan pumpálni a vért.

A cisztás fibrózis a belső szerveket támadja, különösen a tüdőt és az emésztő-szervrendszert, és nyákkal tömíti el a szerveket. A beteg nehezen lélegzik és nehezen emészti meg a táplálékot. Yasmina édesanyja azonban nem hiszi, hogy lánya halálát a cisztás fibrózis okozta volna, mivel a lány tüdőfunkciója jobb volt, mint tavaly ilyenkor. Az édesanya azt is elmondta, hogy Yasmina pénteken épp egy zenei fesztiválra készülődöttt, szombaton pedig indultak volna egy karib-tengeri nyaralásra a családdal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.