Baricz Gergő X-Faktor párkapcsolat szerelem Keresztes Ildikó viszony szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keresztes Ildikó és Baricz Gergő között mindig nagyon jó volt a viszony. Most, hogy mind a ketten nemrég szakítottak, felmerült a gyanú, hogy többet jelentenek egymás számára, mint "keresztanya" és "keresztfia".

Less be Janicsák Veca gardróbjába! Kattints a képekért!




rtlkub.sajtoklub.tv/Barsony Bence
rtlkub.sajtoklub.tv/Barsony Bence

"Tisztában vagyunk azzal, hogy amint bármi félreérthetőt tennénk, azonnal a fotósok kereszttüzébe kerülnénk" - nyilatkozta a bulvárlapnak Ildikó, aki a lap tudósítója szerint ennek ellenére is hagyta, hogy az énekes folyamatosan megérintse vagy átölelje a derekát. Állítólag képtelenek elszakadni egymástól, ha mégis, akkor már hívják is a másikat. Most, hogy mind a ketten túl vannak egy szakításon, még inkább szükségük lehet egymás támogatására, ami egy ismerősüknek is feltűnt.
"Teljesen úgy viselkednek, mint egy szerelmespár. Folyamatosan odafigyelnek egymásra, az pedig, hogy egymás kezét is fogják, csak még inkább erősíti ezt a képzetet" - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő informátor a bulvárlapnak.

Ünnepeltek az X-Faktor sztárjai! Kattints a képekért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.