El lehet felejteni a szexet? És a kapcsolatban élést?

Kihozzátok egymásból a vadállatot?

"A szexet nem lehet elfelejteni, hiszen minden ember mást vált ki belőlünk. Saját szexuális reakcióink sokszor azon múlnak, mit mutat nekünk magából a másik. Hiába voltunk korábban visszafogottak, és akár kicsit fantáziátlanok is, ha olyan partnerrel találjuk szembe magunkat, aki könnyedén felszabadítja bennünk a gátlásokat, olyan dolgokra is képesek lehetünk, melyekről korábban nem is álmodtunk" - kezdi érvelését Tímea, aki szerint mindez fordítva is igaz. Ha ugyanis nyitottak vagyunk bizonyos dolgokra, de a párunk nem vevő ezekre, gond nélkül képesek vagyunk visszavonulót fújni.

Az a fránya kényszerpihenő

Szakértőnk elmondása szerint a jó ideje pár nélkül élő ember sincsen fából, így teljesen természetes, hogy vannak szexuális vágyai. Van, aki bevállal egy-egy alkalmi kapcsolatot a szex és egy kis érintés miatt, de sokan vannak, akik elvi megfontolásból nem adják alább egy komoly kapcsolatnál. Náluk az önkielégítés az egyetlen út, amit sokan bűnnek vélnek. "Márpedig testünk ismerete nagyon fontos, hiszen kapcsolatban is hasznunkra és a másik hasznára válik. Az más kérdés, hogy mi elég és mi káros már."

Mennyi simogatás a normális?

"Heti egy-két alkalom öngyógyítás még nem okoz később zavart, de ennél többet nemigen javasolnék" - tanácsolja Deáki Tímea, aki állítja, ha nagyon belelendül az ember, akkor félő, hogy egy kapcsolatban már csak a saját keze irányításával tud örömhöz jutni, ami pedig erősen ronthatja a közös együttlét örömét. Vagyis itt is az arany középút a helyes irány.

Hogy állunk vissza kapcsolatmódba?

A párkapcsolat olyan, mint a biciklizés, ami nem megy ki a fejünkből? Vagy el lehet felejteni az együttélést? Milyen hatással van a túl hosszú szingliség a társtalálásra? Ilyen kérdésekkel bombáztuk szakértőnket, akinek az a véleménye, ha valaki nagyon sokáig él egyedül, óhatatlanul kicsit el is szigetelődik. "A párra vágyók egy része csak a szájával mondja, hogy akar maga mellé valakit, de fél belemenni az együttélésbe. Ennek több oka is lehet. Egyrészt ahogy korosodunk, rigolyáink száma is szaporodik, másrészt nem könnyű a megszokott életmódunkba beengedni valakit. Sőt, ha már beengedtük, el is kell fogadnunk őt, és működni kéne az 'élni és élni hagyni' elvnek is."

Párterapeutánk elmondta, hogyan jelennek meg ezek a nehézségek a hétköznapokban. Ha ugyanis a páros tagjai gyakran egymásra szólnak, kijavítják egymást, nem is olyan hosszú idő után mindkét fél igen rosszul érzi majd magát, hiszen egyikük sem lehet igazán önmaga. "Nem könnyű összecsiszolódni, de a nyeremény nem hull magától az ölünkbe. Az esetenkénti lemondás, az elfogadás, a másik tiszteletének kimutatása látszólag nagy ár, de végül nem kisebb az eredmény, minthogy nem maradunk egyedül."

Vállald be a változást!

Az ide vezető út azonban nagyon rögös. A kialakult rigolyák, a 'csak magunkban bízhatunk' érzés, a félelem az újabb csalódástól mind olyan gát, ami nagyon megnehezíti a pártalálást. Sőt, sokan bele sem vágnak, mert attól félnek, hogy nem lehetnek önmaguk innen kezdve. "A jó ideje egyedül élők egy idő után ezt az állapotot tartják normálisnak, és sokan annyira elhiszik, hogy ez a megfelelő számukra, hogy minden ismerkedési lehetőséget tudatosan kihagynak" - meséli a szakértő, aki arra is kitér, hogy éppen ezek a szinglik lesznek azok, akik kikérik maguknak, ha valamelyik, még megmaradt barátjuk segíteni szeretne nekik a pártalálásban. Egy idő után ugyanis már a baráti kapcsolataik is veszélybe kerülnek, hiszen ismerőseik nem tudják szó nélkül nézni ezt a helyzetet, és segítenének, de falakba ütköznek. A szingliségre berendezkedett lélek viszont ezt már nem viseli el, így félő, hogy végül tényleg egyedül marad.