Dagad a botrány a ducitrendek körül: Meddig menő még a kövérség?

Valódi, igazi, hús-vér

Megnyugtató látni igazi nőket meztelenül. Szeretjük, amikor Instagram-kampány indul a striákért, mert a mi csípőnkön is ott meredeznek a terhességi csíkok. Imádjuk, amikor egy blogger és egy fotós összefog, hogy egy rendhagyó projektben mutassák meg, hogy festenek a valódi nők, akiket (sajnos) nem látni az újságokban, a reklámokban. Üdvözöljük, amikor az American Eagle fehérneműgyártó szembeszáll a Victoria's Secrettel, és hadat üzen az angyalház tökéletes modelljeinek. Amikor hús-vér nőket fotóz tavaszi kollekciójához, akik végül retusálás nélkül kerülnek a márka kampányába. Baj akkor van, ha a reklámok minket, mi pedig önmagunkat áltatjuk ezzel az egésszel.

A valóság húsba vág

2015 tavaszára is megvan a magunk kis realisztikus, húsbavágó, gödröcskés és bongyori művészmunkája, amely a kerekded idomokkal és a gyűrődésekkel teli valóságot mintázza. Az elkövető Cath Riley, akinek ceruzarajzai a vastag combok és domborulatok érintéseire, markolászására, csípéseire és árnyékaira vannak kihegyezve. Képeiből melegség árad, intimitás, emberség és emberközeliség, tapinthatóság és lágyság. Utóbbi talán túlzottan is...

Riley műveit elnézve feldereng bennünk Éljen a hurka és a háj! Fatkinis képekkel tüntetnek a teltebb nők című cikkünk, melyben bemutattuk a tavalyi nyárutó egyik fontos mozgalmát, a #fatkinit. Itt egyszerűen annyi történt, hogy teltebb nők megelégelték, csak a tökéletes alakú csajok tölthettek fel magukról bikinis képeket az internetre. Ezért úgy döntöttek, ők is megmutatnak magukból mindent:

Akkor a Life.hu párterapeutája, Deáki Tímea elmondta, hogy minden ilyen vonulat mögött valahol mélyen kompenzálás keresendő. "Aki jelentős túlsúllyal képes bikiniben fotóztatni magát, majd azt kitenni, sokat tett azért, hogy az énképe a helyére kerüljön (ha korábban ezzel problémája volt). Ugyanakkor ez a legtöbb esetben valamifajta kompenzálás. Aki ugyanis elégedett önmagával, annak nem kell erről fotósorozatot készítenie, majd megosztania a világhálón" - állítja a szakértő, aki szerint a nem modell alkatúak körében önbizalomépítő lehet az, hogy neves divatházak is elkezdik propagálni, hogy ne csak az extra soványak kerüljenek kifutóra, címlapokra.

Vállalod magad hurkástól?

Pedig ez korántsem az elfogadásról szól, hanem arról, hogy egyre több cég ismeri fel, a piac inkább az átlagos vagy a túlsúlyos emberek felé mutat. Mindez azért lehetséges, mert a fogyasztói társadalom egyik nagy hátránya az elhízás, és így a divatcégek is profitálnak belőle.

Fontos azonban észben tartani, attól, hogy egyre csak nő az elhízottak száma, és gombamód szaporodnak a különböző, valódi nős és plus size modelles trendek (melyek azt sugallják, fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk), még nem ez lesz az ideális. Csupán arról van szó, hogy az ipar remekül építhet a testesebb önelfogadókra, és így például a ruhaiparnak máris érdeke őket propagálni, és zászlót lengetve melléjük állni. Mi pedig egyre nyugodtabban dőlünk hátra, és odázzuk el a délutáni edzést, mondván übertrendik vagyuk, ha vállaljuk magunkat hurkástól, mindenestül.

Szakértőnk szerint ezek a mozgalmak valóban segíthetnek abban, hogy belássuk, a média téves képet sugall az emberek külsejéről. "Ugyanakkor a nagy elfogadásban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a falánkságot, a nem megfelelő életmódot és a mozgáshiányt mellőzők bizony nagy árat fizetnek az elhízás okozta egészségkárosodással" - állítja Deáki Tímea.

Segítség, el vagyok hízva!

Vagyis igen, nagyon felemelőek például Matt Blumnak, a Nu Project fényképészének alkotásai, aki 2005 óta fotóz hétköznapi, hús-vér hölgyeket a gazellatestű modellek helyett. És megnyugtatóak a nemrég elhunyt Leonard Nimoy erotikus képei is, aki bebizonyítja, hogy pluszkilókkal is lehetünk szexisek. De itt az idő, hogy mindenki feltegye magának a kérdést, hogy mégis meddig? Itt egy új év, egy új tavasz és a rohamléptekkel közeledő nyár (valamint annak édes gyermeke, a rettegett bikiniszezon). A rövid szoknyákért és lenge topokért kiáltó napsugarakban fürdőzve vajon meddig áltathatjuk még magunkat azzal, hogy minden úgy jó, és akkorán, ahogy van?

A csapból is az folyik, hogy az elhízás a XXI. század orvoslásának egyik legnagyobb kihívásai közé tartozik. Mint ismeretes, az elhízottak száma 1980 óta megháromszorozódott a világon, és a drámai növekedés továbbra sem áll meg. Az Egészségügyi Világszervezet becslése 2015-ben már 2,3 milliárd túlsúlyos és 700 millió elhízott emberrel számol. A hazai adatok sem jobbak, sőt; Magyarországon a lakosság közel kétharmada súlyproblémával küzd. Az elhízás és az általa okozott betegségek világszerte az összes halálozás 10-13 százalékáért felelősek, valamint az egészségügyi ráfordítások 2-8 százalékát emésztik fel.

Mindezek ismeretében, valamint annak teljes tudatában, hogy az elhízás nemcsak esztétikai probléma, hanem számos betegség kialakulására is hajlamosít (szív- és érrendszeri megbetegedések, 2-es típusú cukorbetegség, magas vérzsírszint, magasvérnyomás-betegség, légző- és mozgásszervi megbetegedések, daganatok), mégis meddig halogathatunk? Ha a hasi, úgynevezett alma típusú elhízás, a magas vércukorszint és vérnyomás, továbbá a kóros vérzsírösszetétel együttes jelenléte nagyban megnöveli a koszorúérbetegség és a stroke (agyvérzés) kialakulásának esélyét, akkor meddig érdemes várni, és a fennhéjázó ducitrendek mögé kucorodni? (Főleg, ha már lassan be sem férünk mögéjük?)