Müller Péter: "A boldogtalanság irreális állapot!"

Miért van ez, mit gondolsz? Miért „nem férsz a bőrödbe”, ha öröm ér? És miért vonulsz el, mint egy sebzett állat, ha bánatos vagy?

Sokan gondolkoztak ezen, nem tudták az okát. Végül Karinthy Frigyes megfejtette. Azt mondta, hogy a deprimált ember nem a valóságba jár. Nem él igazán. Saját szomorú gödrébe esik, és lelkét kizárja a valóságos életből. Nincs ott a gödörben senkije. Sem társa, sem barátja, sem igazi vigasztalója. Hiszen nem hall meg senkit. Egy borús és sötét álvilágba húzza össze magát.

De az öröm a való világba repíti. Egyszerre kisüt a napja, és észreveszi, mennyi társa van a fényben. Még az idegeneket is megszereti. „Halljátok emberek, milyen öröm ért!... Apa lettem!… Megdicsértek!... Sikerült!... Beteljesedett!... Nyertem!... Mindenki az én vendégem!...”

Vidáman élni és boldogan meghalni annyi, mint elrontani az ördög számítását.