Amikor a dolce vitának meszeltek - Egy hónap édesség nélkül tényleg maga a pokol?

Hedonista vagyok. Méghozzá abból a fajtából, aki az összes menő és nem mellesleg egészséges étkezési trendnek fittyet hányva szimplán csak azt eszi, amit éppen megkíván – persze mértékletességre törekedve.

Amíg tehát a szerkesztőségben időről időre hatalmas fogyókúrahullámok söpörnek végig, én nem csinálok lelkiismereti kérdést abból, ha három egymást követő napon az ebédemet egy tortaszelettel fojtom le. Mivel az édesség amúgy is mindig a gyengém volt, ezért gondoltam érdekes kísérletnek, hogy a Kihívás éve apropóján egy teljes hónapra megvonom magamtól. „Még nekem sem árt egy kis önuralom” – gondoltam az elején, röcögő kis hájaimat fixírozva a tükör előtt. Meg amúgy is, „tök könnyen ki lehet az ilyet bírni”. Hát nagyon nem!

Az életmódváltással foglalkozó írások tömkelege rendszerint azzal kezdődik, hogy az egész fejben dől el. Ergo, ha én egy hónapig nem eszem édességet, és nem iszom cukros üdítőket – mert szigorúan véve szerintem az is édesség –, először magammal kell megbeszélnem a dolgot. Határozott döntést kell hoznom, és rögzítenem a fejemben, hogy

Annak ellenére, hogy a szóban forgó egy hónapnak elég nagy mellénnyel vágtam neki, ennyiben tehát valóban tudatos tervezés előzte meg a hadműveletet, sőt még egészen ínycsiklandozó alternatívákat is kerestem a cukor pótlására.

Az első két hét szinte zavartalanul telt el, a lelkesedésem még a plafont verdeste, édességre szinte alig gondoltam. Arra azért ügyeltem, hogy gyümölcs formájában pótoljam a hiányzó cukrot a szervezetemből. Reggelire a csokis croissant helyett egy nagyobb tál gyümölcssalátát ettem, ha pedig húzósabb napnak néztem elébe, akkor a zabkását választottam egy-két kanál mézzel és pár szelet banánnal megbolondítva. A kávét már régóta mindenféle édesítőszer nélkül iszom, így ezzel nem volt probléma. A gondok egészen más formában, és csak nem sokkal később jelentkeztek...

A második hét elteltével egyre többször gondoltam arra a bizonyos pucér George Clooney-s vízióra, és be kell vallanom: a mogyoróvaj képzeletbeli nyalogatása sokkal nagyobb izgalommal töltött el, mint a meztelen szívtipróé.

Ekkor jött el az a bizonyos pont is, amikor vétkeztem. Egy szombati mulatozásból hazatérve voltam magammal a kelleténél engedékenyebb: reggel a dohányzóasztalon heverő üres csokispapír látványa szembesített tettemmel. Már akkor tudtam, ha egyszer valami rést üt a pajzson, onnantól kezdve nincs megállás – a kihívást elbuktam.

Annak ellenére, hogy olyan három hétig bírtam csupán édesség nélkül, rengeteg pozitív hatását tapasztaltam. Az édesség és vele együtt a finomított cukor – amit sokan fehér méregnek is neveznek, mert számos betegség forrása – kiiktatása nem csak az emésztésemre volt jó hatással, hanem még az arcbőröm is szebb lett. Emellett picit fogytam is, bár a látványosabb eredményért nyilván kitartóbbnak kellett volna lennem.

És annak ellenére, hogy egy hónapot tényleg nem bírtam ki édesség nélkül, biztos vagyok abban, hogy a jövőben sokkal megfontoltabban és tudatosabban fogom fogyasztani ezeket a feldolgozott cukrokat tartalmazó termékeket, amelyek nemcsak az elhízásért és hosszú távon a cukorbetegségért is felelősek, hanem növelik az emésztőrendszer és a szívkoszorúér megbetegedéseit is.