Andrásnak szó szerint a nulláról kellett újrakezdenie az életét. Az utolsó pillanatban állt fel a padlóról. A nagy fogyástörténete nem egy gyors diétáról szól, hanem egy hosszú belső folyamatról, amely során szembenézett a múltjával, letette az alkoholt, és fokozatosan visszatalált önmagához. Nem szégyelli, amin keresztülment, de nem is büszke rá – inkább abban bízik, hogy története erőt és reményt adhat másoknak.

Forrás: Fanny magazin
Fogyástörténet, ami több mint a pluszkilók elvesztése
Korábban beszámoltunk már Hajni történetéről, aki 40 felett fogott életmódváltásba. Most pedig András történetét meséljük el: András gyerekként sokáig másnak érezte magát, mint a többiek. Sovány volt, kevés önbizalommal, és gyakran csúfolták.
„Anyukám értelmi fogyatékos volt, és emiatt is sok bántás ért – árulta el a Fanny magazinnak – Olyan mondatokra emlékszem, amelyek nem az igazságról szóltak, mégis nyomot hagytak: „Ott van az a gyerek, tudod, akinek dili az anyja.” Most már, 44 évesen tudom, hogy ezek a szavak nem engem jellemeztek, mégis velem maradtak. Anyukám állapota miatt a nevelésem nagy részét a nagyszüleim vállalták. A játékaim nem autók voltak, inkább például a mamával főztem, amit nagyon szerettem, mai napig a főzés számomra nem teher, hanem kikapcsolódás. A sok nehézség ellenére fontos kimondanom: boldog gyerekkorom volt. Akkor lett nehezebb, amikor beköltöztem a városba, a szakközépiskola miatt. Akkoriban meghalt a tatám, távol kerültem az addigi biztonságtól, és bár tanultam, közben megjelent az alkohol is. Nem látványosan, nem folyamatosan, inkább eszközként. Oldotta a feszültséget, amit az önbizalomhiány és az új közeg hozott."
Az alkohol miatt hízott meg
Húszas éveiben sem kímélte az élet a fiatalembert. Miközben technikusként dolgozott, esti tagozaton elvégezte a főiskolát, elveszítette a mamáját, majd az anyukáját is.
„Az alkohol egyre inkább jelen let. Szerencsére megismerkedtem egy csodálatos lánnyal, akinek a sport, a mozgás, a fegyelem, a magabiztosság természetes része volt az életének. Mellette én is lassítani kezdtem, fogytam, rendezettebb lettem. Hamar összeházasodtunk, két csodálatos gyermekünk lett, akik mára már tíz és tizenhárom évesek. De hiába volt meg mindenünk, egy idő után újra elveszítettem magam. Többet ittam, a súlyom ismét nőni kezdett, és egyre inkább eltávolodtam magamtól. A súlyproblémák ekkor jelentek meg igazán. Utólag egyértelmű, hogy nem az evés volt a fő ok, hanem az alkohol. Hamarosan esztétikailag, egészségileg és a mozgásban is zavart. Többször voltam kórházban, volt olyan is, amikor minimális esélyem volt arra, hogy életben maradjak. Az utolsó utáni pillanatban kezdtem meg a változást: tudatos lelki munka, mentális rendrakás, majd fokozatosan a testtel való foglalkozás. Megértettem, addig, míg nem rakom rendbe a lelkem, és a testem, nem fog változni semmi."

Forrás: Fanny magazin
András fogyástörténetének kulcsa a rendszer volt
Tavaly, saját kérésére, felesége bevitte a pszichiátriai osztályra, ahol az egyik lányától ezt az üzenetet kapta: „Apa, büszkék vagyunk rád, meg fogod csinálni!’
„Ez a mondat örökre megváltoztatta az életem. Kértem a zárójelentésem és megtagadtam a további segítséget. Úgy éreztem, hogy saját erőből kell megoldanom. Letettem az alkoholt és életmódot váltottam. Autodidakta módon tanultam meg mindent, rengeteget böngésztem az internetet. Elkezdtem számolni a kalóriákat, makrókat elemeztem. Kialakítottam magamnak egy fix rendszert. Reggel légzőgyakorlatokkal kezdtem, utána torna, ebédet készítettem a családnak kifejezetten egészséges összetevőkkel. Én drasztikusan visszafogtam a kalóriákat, amit nem ajánlok senkinek. Most már tudom, hogy nem volt egészségtudatos döntés, de azok után, amiken átmentem, nekem nem okozott gondot és mihamarabb akartam a változást. Közel hat hónap alatt 35 kilót fogytam. A nulláról kezdtem újra, és nem csak a fogyást, hanem az egész életemet, leginkább a családomért és önmagamért. Nagyon hálás vagyok, amiért a feleségem mindvégig kitartott mellettem, bár a mai napig sem tudom, hogy hogyan és miért…"
András számára 90kg volt a cél, amit már túlteljesített, hiszen jelenleg 83 és 85 között mozog.
„Most már csak azt szeretném, hogy tartsam a súlyom. A táplálkozásom tudatosan működik, miközben ösztönössé vált az ételek összeállítása olyan szempontból, hogy a mérleget már a szekrényben felejthetem. Kiiktattam a kenyereket, a cukrot a táplálkozásomból, ezeket leszámítva, ma már sokkal megengedőbb vagyok magammal. A szűk egy év alatt egy új életet alakítottam ki. Nagyon figyelek a sportra is, ami az egészségem miatt kiemelten lényeges. Pár éve súlyos probléma volt az egyik lábammal, közben gerincproblémáim is lettek. Mindenféleképpen el szeretném érni, hogy oly módon megerősítsem magam, hogy egyszer újra, normálisan tudjak járni, és talán futni is, sajnos már nem is emlékszem, milyen érzés. Csak saját testsúlyos gerinckímélő edzéseket tudok végezni, illetve használok szobabiciklit, fitnesskötelet, egykezes súlyzókat. Amikor jobb idő volt, a helyi kondi parkba is sűrűn kijártam."
Fogyásának történetével szeretne segíteni másoknak
Saját tapasztalataiból kiindulva létrehozott egy életmódváltó projektet, melyen jelenleg is dolgozik.
„Célom az egészségem megőrzése és a tapasztalataim megosztása olyan emberekkel, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam. Ami bevált, az a következetesség, és nem a tökéletesség. Voltak hullámvölgyek, de ilyenkor mindig emlékeztettem magam arra, miért indultam el, és hová tartok. Hinni kell abban, hogy sikerüli fog, és egy olyan rendet felépíteni magadban, ami szokássá válik. Mások számára lehet furcsa beidegződés az, hogy mondjuk vásárlás közben az ételek kalóriatartalmát elemzed, de ki lehet bírni. Volt egy fogadalmam Isten előtt, amikor a legnagyobb fájdalmakkal küzdöttem: ha egyszer kimászok valahogy, és újra megtalálom a saját életem, az lesz az egyik életcélom, hogy segítsek hasonló helyzetű embereknek. Ha csak egy embernek is segíteni tudok, már akkor győztem, és tartottam szavamat. Ma már nem túlélni próbálok, hanem jelen lenni. Újra dolgozom, alkotok, és apaként felelősséggel vagyok az életemben."
Ez a fogyástörténet egy 44 éves férfi őszinte vallomása a mélypontról és a visszaútról. András fél év alatt 35 kilót fogyott, miközben letette az alkoholt, ahogy sok sztár is, erről korábban már írtunk, szembenézett lelki terheivel, és teljes életmódváltásba kezdett, ami nem ugyanaz mint a diétázás. Története nem csodadiétáról szól, hanem következetességről, kitartásról és arról, hogyan lehet újrakezdeni akkor is, amikor már minden elveszettnek tűnik.
További fogyókúrás témákért olvass tovább:


