Rúdtánccal győzi le a csontritkulást a 75 éves nagymama: „Jobb a testem, mint 20 évesen"


Greta Pontarelli nemcsak beszélt róla, hanem valóban magáévá tette a filozófiát, miszerint a kor csupán egy szám. A rúdtáncot 59 éves korában kezdte el, miután súlyos csontritkulást diagnosztizáltak nála. A most 75 éves nő teste gyakorlatilag visszament az időbe − Greta fiatalokat megszégyenítő izomzattal és alakkal rendelkezik.

A diagnózisa után orvosai életmódváltást és kifejezetten olyan testmozgást javasoltak neki, ami súlyzós edzéssel ér fel, és erősíti a hát- és a végtag izmait. Csakhogy Greta a hagyományos konditermi súlyzós edzéseket unalmasnak találta, jógázni pedig nem volt kedve. Amikor az interneten rátalált a rúdtáncművészetre, azonnal beleszeretett.
„A rúdtánc olyan lett számomra, mint a Mount Everest, amelyet mindenáron meg akartam hódítani.”
Lelkesedését kitartó gyakorlás követte: heti több alkalommal, több órán keresztül edzett, hogy elsajátítsa az alap akrobatikus elemeket. A folyamatos tréning meghozta a vágyott eredményt – Greta a nemzetközi rúdtánc- és rúdsport világ egyik kiemelkedő senior alakjává vált.
Számtalan rangos hazai és nemzetközi versenyen vett részt, többszörös világbajnoki címet tudhat magáénak a mester kategóriákban, ráadásul ő volt a legidősebb személy, aki valaha versenyzett az American Ninja Warrior televíziós extrém akadályversenyen.
Ha ennyi még nem lenne elég: szerepelt az America’s Got Talent című tehetségkutatóban is, majd létrehozta saját rúdtánc stúdióját, ahol a mai napig intenzíven oktat.
„Az egyetemen pszichológiát tanultam, majd fizikoterápia és vezetői coaching képzéseken vettem részt. Két csípőprotézis-beültetés után magabiztosabban mozgok a rúdon, és örülök, hogy még az utolsó pillanatban sikerült visszafordítanom az alattomos oszteoporózist. Az étkezésemen is változtattam: gyakorlatilag fehérje diétán vagyok, nagyon kevés glutént fogyasztok, hogy a gyulladás ne lobbanjon be a szervezetemben, emellett nagyon sok vizet iszom. Most jobb a testem, mint 20 évesen.”
A hétköznapokon Greta fő célja az, hogy inspirálja az embereket, és bebizonyítsa: a rúdtánc egy csodálatos művészeti ág, népszerű mozgásforma, ahol az életkor, a testsúly vagy a fizikai adottság nem lehet kifogások. Nemzetközi szinten tart workshopokat és magánórákat, ahol lelkesen adja át tudását és pozitív életszemléletét. Le a kalappal előtte!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.