Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huKevés egészségesebb italt tudunk elképzelni a teánál, mely kedvelt gyógynövény, ezer nyavalya orvossága. Pedig elképzelhető, hogy épp ez az, amivel mérgezzük szervezetünket, mivel egy friss kutatás kimutatta, hogy mikroműanyagok milliói úszkálnak benne. Ezek a mérgező parányok nem maguktól kerülnek bele, minden probléma forrása a vízforralókban rejlik.

Forrás: Getty Images
Mikroműanyagok a teáscsészében
- Egy ausztrál egyetem kutatása a vízforralók által kibocsátott mikroműanyagok mennyiségét vizsgálta.
- Az eredmények kimutatták, hogy egy csészében akár 3 milliárd részecske is lehet
Egy teát citrommal, két cukorral és műanyag részecskékkel
Szinte minden héten kiderül valamelyik hétköznapi tárgyról, hogy valóságos mikroműanyag-gyár: a pet-palackok, ruházat, csomagolóanyagok már szinte maguktól értetődőek. Azonban igazán azok veszélyesek, amiket rendszeresen szélsőséges hőhatásnak tesznek ki, legutóbb például a fagyasztóban tárolt műanyag dobozokra figyelmeztettek.
A Queenslandi Egyetem kutatói nemrég azonban minden korábbinál sokkolóbb adatot közöltek: legutóbbi vizsgálatuk eredménye szerint egy új vízforralóból mintegy 12 millió műanyag parány szabadul fel – milliliterenként.
Ez egy 2,5 dl űrtartalmú csészében 3 milliárd mikroműanyagot jelent, amit aztán az egészség jegyében legurítunk torkunkon. Eddig csak a teafilterekből származó mikroműanyagok veszélyeire figyelmeztettek, de most már a vízforralók hasonló tulajdonságaira is sikerült bizonyítékot találni. Különösen az új készülékekre kell figyelni Dr. Elvis Okoffo, a kutatás egyik munkatársa szerint: „Az új műanyag vízforralók forrás közben jelentős koncentrációban bocsátanak ki ilyen részecskéket a vízbe.”
Mivel az emberek napi szinten használhatják a műanyag vízforralókat, további 150 alkalommal alkalmazták a berendezéseket, hogy megfigyeljék a részecskék koncentrációjának változásait. Valóban, a mikroműanyagok a vízben minden egyes forralásban kisebb mértékben jelentek meg, ám ez távolról sem jelenti azt, hogy rózsás lenne a helyzet.
Még százötven forralás után is 820 000 mikroműanyag vált le milliliterenként, ami a korábban említett 250 ml csésze esetén 205 millió parányt jelent.
A kutatók egyedül a kemény vizű területek lakóinak szolgálnak némi megnyugtató hírrel: ilyen esetekben érezhetően alacsonyabb volt a víz műanyag-tartalma. Ez valószínűleg a vízben lévő ásványi anyagoknak köszönhető, melyek védőburkot képeznek a forraló belső falán.
Persze a kutatók a védekezésre is tettek javaslatot: első használat előtt el kell mosni a forralót, hovatovább ez csak enyhíti a problémát. „Bár az első használat előtti egyszerű öblítés gyakori, de nem ér el ugyanolyan mértékű eltüntetést, mint az ismételt forralási ciklusok. Sokan figyelmen kívül hagyják ezt a lépést, ami rávilágít a világosabb termékcímkézés és használati utasítás szükségességére.”
Dr. Okoffo utóbbiban a gyártók és hatóságok felelősségét is kidomborította: „Jobb terméktervezéssel, fejlettebb címkézéssel és a közvélemény tudatosságnövelésével segíthetünk korlátozni a szervezetünkbe és a környezetbe jutó műanyag mennyiségét.”
Modern világunkban szinte belefulladunk a műanyagba, amit a fogyasztói tudatosság állíthat meg. A szükséges óvintézkedések helyett érdemes a műanyagmentes verziók, ez esetben üveg vagy fém vízforralók mellett dönteni. Hisz a mikroműanyagok eltávolítása a szervezetből nehéz, de a megelőzés segítheti a folyamatot.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


