A Rácz testvérek szurkolói összeesküvésre készülnek a villa törtetője ellen - az interneten már felbukkant néhány erre utaló jel, azonban az akció kitervelői egyelőre még titkolóznak.

Mielőtt Laci elhagyta volna a villát, még elejtett néhány mondatot, miszerint ő olyan lejárató információkat tud Éváról, amik nagy befolyással lehetnek a szőkeség villakarrierjére, de talán még az életére is. De az igazság azóta sem derült ki.

Fotó: Mudra László [origo]


Szerdán igen érdekes beírások láttak napvilágot az egyik legnagyobb közösségi oldalon, VV Gigi hivatalos oldalának üzenőfalán. A lassan két hete éppen az Éva által kiejtett villalakó egyik lelkes rajongója sokat sejtető hozzászólást intézett a lány egyik bejegyzése alá. ,,Gigi! Jó, hogy itt vagy. Most hallom, hogy ezek a jómadarak (az embereim) még mindig nem küldték át neked az anyagaimat, pedig mára ígérték. Azt akartuk megtudni tőled, hogy az Évával kapcsolatos lejárató anyagokat mikor küldjük el a médiának. Fontos a pontos időzítés. Szerintem nem az Éva-Anikó, hanem a Béci-Alekosz-Éva/Anikó nagydöntő előtt kéne megtenni. Ugye?" - hangzott az összeesküvésre utaló párbeszéd első részlete - tudtuk meg a Borsról.

,,Szerintem Alek-Béci, illetve a legvégső megmérettetés az az idő, ami kell!!!!!! Addig is csak akkor küldd át, majd adok e-mail címet, mert már itt mindent feltörnek lassan..." - érkezett alig öt percen belül Gigi válasza.

Fotó: Mudra László [origo]

 

A Bors ki szerette volna deríteni, mi az igazság a lejárató kampánnyal kapcsolatban, azonban a Gigi-rajongó egyelőre nem kívánta velünk megosztani, hogy milyen információkról van szó. Gigi pedig állítja, ő nincs beavatva a részletekbe. ,,Az állítólagosan terhelő információkkal rendelkező illető egy rajongóm, akit személyesen nem ismerek. Valóban írt nekem, de hogy pontosan miket tud Éváról, arról sajnos én sem tudok." - vallotta a VV legfrissebb kiesője.


Forrás: Borsonline
 

Alekosz utánozhatatlan csajozós dumájahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110414-alekosz-utanozhatatlan-csajozos-dumaja.html Meglepő fordulat! Gigi is visszaköltözik a villába Olivérrel együtt?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110414-gigi-is-visszakoltozik-a-villaba.html Az RTL Klub műsorvezetője kidobta Tv2-es szerelmét!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110414-istenes-bence-kidobta-szerelmet-iszak-esztert.html Megsérült az olimpikon hajókázás közbenhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110414-kammerer-zoltan-fenyo-ivan-nagy-ervin-vitorlaztak.html Veszélyes állattal él együtt Vadon Janihttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110414-macskaborbe-bujt-kutyaval-el-egyutt-vadon-jani.html VV4: Megdöbbentő fordulat: kiderült, kit visz ki Béci párbajozni!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110413-alekosz-begolyozott.html Sikolyok és lidérc a mozibanhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110413-sikoly-4-filmbemutato.html Jerzy 50 ezerért kényeztette a nőkethttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110413-jerzy-leanybucsukon-vetkozott.html