Éden Szandra apróhirdetésben kínálja magát, és szerinte a vásárlók jól járnak vele.

Éden Szandra egy spontán ötlettől vezérelve kínálgatni kezdte magát a világhálón. "Hölgyeim és elsősorban Uraim! Én, Éden Szandra úgy döntöttünk, hogy áruba bocsájtom magam. A szerencsés »vevő« egy gyönyörű, vidám, odaadó csinibaba gazdája lehet. Havonta nyolc szabadnapot kérek csak, de szívesen elkísérlek nyaralni, ebédelni, vacsorázni, sőt az irodádban, munkahelyeden is számíthatsz rám. Az éjszakáimat ezentúl is otthon töltöm majd, hiszen a szerelmem nem eladó. Ugyanakkor kölcsönös szimpátia esetén semmi sem lehet kizárt. :) Irányár: 800 ezer forint/per hó. Rezsivel együtt :) Érdeklődni levélben" - olvasható a vidám hirdetés.

,,Még csak ma tettem fel a hirdetést, de már kaptam pár levelet. Amit előre leszögezek, egy fogadás miatt kellett kitennem a hirdetést, amit azonban nem bántam meg. Már csak azért sem, mert jött is pár kecsegtető ajánlat. Igaz, van közte munka is, és a többség komolytalan csábító, de egy-kettő valóban felkeltette az érdeklődésem. Az általam kikalkulált árat havi huszonkét munkanapra adtam meg. Apró-cseprő dolgokban a munkájában is szívesen besegítek a megrendelőnek, ha igényli. De ami a lényege a szolgáltatásomnak, hogy a stresszes mindennapokban legyen valaki, aki elűzi a viharfelhőket, akinek a vidámsága a környezetére is átragad. Természetesen szexualitásról szó sem lehet! Úgyhogy akinek ilyen tervei vannak, jobb, ha nem is ír. Én hiszek még a szerelemben, igaz, éppen most vagyok túl egy szakításon. De új barátnőkre, barátokra tettem szert, úgyhogy pozitívan nézek a jövőbe. Ezzel a hirdetéssel pedig semmi vesztenivalóm nincs, maximum az veszíthet, aki nem rendel meg" - vallotta a lány a Borsnak.

 

Átadták a legjobb klipeknek járó díjakathttp://www.life.hu/legykepben/20120907-atadtak-a-legjobb-klipeknek-jaro-dijakat.html Rehabilitáción kezelik az énekesnőt - Teljesen kiborult a férje miatthttp://www.life.hu/legykepben/20120906-leann-rimes-countryenekesno-azert-vonult-rehabilitaciora-mert-kiborult-attol-hogy.html 17 évesen a testéből élt a ValóVilág sztárja?http://www.life.hu/legykepben/20120906-17-evesen-a-testebol-elt-a-vv-veronika-a-valo.html Agyonlőttek négy embert a festői Francia-Alpokban - Két kislány maradt életbenhttp://www.life.hu/legykepben/20120906-agyonlottek-negy-embert-franciaorszagban-parizs-kozeleben-chevaline-mellett-csak-ket.html Szűcs Judith: "Volt, hogy éheztem"http://www.life.hu/legykepben/20120605-szucs-judith-alomkapcsolatban-el-szerelmevel-egy-kave-szily-noraval.html Kezei közt halt meg egy régi barátja az ismert magyar énekesnekhttp://www.life.hu/legykepben/20120906-bodi-guszti-zenesz-fia-bodi-csaba-volt-a-szemtanuja-egy.html