Balaton Sound VV Dennis szerelem Balaton Sound 2015 Life VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra is dúl a szerelem VV Fanni és VV Denis között, amikor sorra szakítanak a VV 7 szerelmespárjai. A gerlepár életében először fesztiválozott, és szemmel látható volt, hogy nem csökkent az egymás iránti vonzalmuk a való életben sem.

VV Fanni életében először látogatott el a Balaton Soundra, ahol szerelmével Denisszel egy pillanatra sem engedték el egymást. A bodros hajú lány intim titkot osztott meg velünk egy óvatlan pillanatában.

"Dennis megkérdezte, hogy hozzá mennék-e feleségül. Szerintem ez lánykérés volt. Nagyon, de nagyon szeretem ezt a fiút, még senkit sem szerettem ennyire. Látod, az összes VV pár szétment már, csak mi vagyunk együtt. Innen is látszik, hogy a miénk igaz szerelem" - magyarázta Fanni, akit zavart a VIP steril környezete, és inkább a bulizó fiatalok közé vágyott.

Forrás:Life.hu

Nagy VV7 szakítások

VV Robin és Anett a villában találtak egymásra, amikor a korábbi szériák játékosai meglátogatták a finalistákat. Robin győzelme után hamar összemelegedtek, de Anett elárulta, nem a fiú pénze kell neki, kizárólag a szerelme.FEbruárban jöttek össze, áprilisban szakítottak.

VV Edina és VV Laci szintén a villában jöttek össze.Eddig az eljegyzésükről szóltak a hírek, most azonban már arról, hogy Edina egyszer csak fogta magát, és kiköltözött Lacival közös lakásukból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.