Több száz gimnáziumban megszűnhet a földrajz

Forrás: Kisgyörgy Éva -
tanárok gimnázium földrajz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pedagógusok a földrajz oktatásért állnak ki, mert egy tervezet szerint megszűnne a tárgy oktatása a szakgimnáziumokban, ezzel pedig több száz tanár veszítené el a munkáját.

Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy a márciusi köznevelési kerekasztal ülésén, hogy az ilyen jellegű oktatási intézményekben csak a szakmához szükséges tárgyakat tanítanák - írta a nol.hu

Forrás: Kisgyörgy Éva

Szilassi Péter, a Szegedi Tudományegyetem természeti földrajzi és geoinformatikai tanszékének docense, a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja ezt mondta:

"Nagyon durva támadás ez a tudományunk ellen, hiszen gyakorlatilag kizárják a földrajzot az ország kilencszáz középiskolájának zöméből. Így nem csak az általános műveltségnek ez a területe maradna ki a diákok életéből, hanem több száz tanár is munka nélkül maradna. Ezekkel a pedagógusokkal pedig szolidaritást kell vállalni."

Emellett a földrajztanárokat, földrajztudósokat tömörítő szakmai szervezet, a Magyar Földrajzi Társaság

kiáltványt írt és aláírásgyűjtésbe kezdett az intézkedés ellen.

Forrás: Bartanics Fanni

A kiáltványban arra kérik a diákokat, a földrajz szakos tanárokat, pedagógusokat, hogy aláírásukkal tiltakozzanak a tervezet ellen: Álljanak ki a szakóra további megtartása, a természettudományos tárgyak, köztük a földrajz oktatása mellett. Valamint, hogy földrajzból is lehessen előrehozott érettségit tenni, és azt

a gazdaságtudományi felsőoktatásban számítsák be a felvételi pontokba.

Szillassi azt is hozzátette, hogy "A terv megvalósulása tragikus, akár sorsukat, életpályájukat derékba törő következményekkel járna a jelenlegi szakközépiskolákban tanító földrajztanárok számára is. Az eddig valamennyi szakközépiskolában kötelező földrajzóraszámok híján pedagógusok százai kerülhetnek az utcára."

A 77 ember gyilkosa, Andreas Breivik 11 milliót kapott a norvég államtólhttp://www.life.hu/news/20160421-11-millios-karteritest-kapott-andreas-breivik-a-77-ember-gyilkosa.htmlMint arról már beszámoltunk, a 2011-ben történt norvég mészárlás elkövetőjének, Andreas Breiviknek nem tetszik a börtönélet, ezért beperelte az államot. A pert megnyerte, összesen 11 millió forintos kártérítést kapott. News--Meghalt Scott Nimerfro, író és producerhttp://www.life.hu/news/20160420-54-evesen-elhunyt-scott-nimerfro-iro-es-producer.htmlMeghalt Scott Nimerfro író-producer, aki többek között a Hannibal-ba és a Mesék a kriptából című klasszikus horrorsorozatba is besegített. News--Ilyet még nem láttál! Hat buldózer esett egymásnak Kínábanhttp://www.life.hu/news/20160420-elkepeszto-buldozerviadalt-tartottak-kinaban.htmlAz emberekből néha kitörnek az állati ösztönök. Kínában hat buldózeres agya úgy elborult, hogy a szarvasokéhoz hasonló viadalt vívtak a nyílt utcán. News--Pénzt fizet az embereknek, hogy megalázhassa őket az orosz milliomoscsemetehttp://www.life.hu/news/20160420-gregory-goldsheid-penzt-ad-embereknek-cserebe-ok-pedig-megalazzak-magukat.htmlGrigory Mamurin bebizonyította, hogy igen, van az a pénz, amiért egy ember képes akár egy pohár vizeletet is lehörpinteni. De itt nem áll meg a történet, az orosz milliomos egy Youtube-csatornát is létrehozott a folyamatosan bűvülő sorozatának, amit nevezhetnénk görbe tükörnek is. NewsOrigoAz úszóolimpikon, Grant Hackett részegen randalírozott egy repülőnhttp://www.life.hu/news/20160419-reszegen-okozott-oriasi-botranyt-egy-repulon-az-uszoolimpikon.htmlAz ausztrál Grant Hackett ittasan molesztálta utastársát az Adelaide és Melbourne közötti repülőúton. NewsAFPZebra ácsorgott egy nagykanizsai bevásárlóközpont bejárata előtthttp://www.life.hu/news/20160419-egy-elo-zebra-is-kihasznalta-a-vasarnapi-boltzar-eltorleset.htmlÚgy tűnik, hogy egy zebra nagyon megörült a vasárnapi boltzár eltörlésének, ezért kiszökött a nagykanizsai Tesco melletti cirkuszból, majd az áruház bejárata előtt álldogált. Állítólag egy biztonsági őr fékezte meg a kíváncsi állatot. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.