Úgy tűnik, a celebeknél az eljegyzés nem igazán vehető komolyan, Varga Viktor, Berki Krisztián és Iszak Eszti is meggondolta magát, gyűrű ide vagy oda.

A legfrissebb hír, ami megdöbbentette a rajongókat, hogy Dobrádi Ákos és menyasszonya, Iszak Eszti öt év után szakítottak. A zenész 2014-ben kérte meg kedvese kezét, egy romantikus Costa Rica-i nyaralás alatt. Év elején pedig már a gyermekvállaláson gondolkodott a sztárpár, ám úgy tűnik, a soká tartó eljegyzés esküvő nélkül nem nyerő.

Iszak Eszti öt év együttlét és eljegyzés után kezd új életetForrás: Facebook/Iszak Eszter

Muri Enikő az esküvőre készült, de a házasságra már nem került sor.  Az énekesnő és egykori vőlegénye, Károly tavasszal szakítottak. „Egy biztos: most egy ideig senkit nem szeretnék magam mellett. Nem vágyom felelősségre, kötöttségre, csak arra, hogy összerakjam a széthullott kockákat az életemben" – mondta akkor Enikő. Igaz, az eljegyzés hollywoodi filmbe illő volt, hiszen Károly az egész lakást gyertyákkal tette tele, és akárcsak amikor Chandler megkérte Monica kezét a Jóbarátok című sorozatban, úgy zajlott a ceremónia.  Ám, úgy tűnik, ez sem volt elég ahhoz, hogy az esküvő bekövetkezzen.

Enikő is úgy döntött, hogy egy darabig egyedül folytatjaForrás: Facebook/Muri Enikő

Berki Krisztián térdre ereszkedett, és feleségül kérte gyermeke édesanyját, természetesen a kamerák kereszttüzében, ám kiderült, ez csak egy szerep volt a részéről, amit eljátszott.

Végül az eljátszott vagy éppen komolynak gondolt eljegyzés vége szakítás lett. Akkor Krisztián elmondta, Natasa Zselyke valódi szerelemgyerek, de Pamelával társként nem tudtak együttműködni. Ő nem tudta megadni a nőnek azt, amire vágyott, ugyanakkor Pamela sem tudta biztosítani számára a kellő szabadságot. Végül a pár egy csodálatos maldív-szigeteki nyaraláson egymás karjaiban kötött ki, és bár az esküvőt azóta is halogatják, legalább szakításról nem esett szó az elmúlt időszakban.

Forrás: Facebook/Berki Krisztián

Varga Viktor jégbe vésett eljegyzésen kérte meg Cinthya Dictator kezét, az Édes Élet kamerái előtt. A lány azt hitte, egy sima forgatásra érkeznek a műjégpályára, ám egyszer csak előkerült a gyűrű, és a pár felforrósította a jeges hangulatot, ám nem sokkal később szakítottak.„Két hónapja szenvedünk, nem mehetett ez így tovább. Cinthya többször is mondta, hogy költözzek el, így fogtam magam, és eljöttem abból a házból, ahol együtt éltünk" – mondta akkor Viktor.  Végül mégsem bírták egymás nélkül, és egy romantikus indiai utazással ünnepelték kibékülésüket, viszont esküvőről azóta sem esett szó. 

Cinthya és Viktor jelenleg egy hajóbanForrás: Instagram/Cinthya Dictator

Lola se veled, se nélküled kapcsolatában volt már eljegyzés, aztán szakítás, és most ismét a békülés útjára lépett a pár. Úgy tűnik, ők sem tudnak egymás nélkül élni, de időnként el kell válniuk, hogy rájöjjenek, összetartoznak.

Lola eljegyzés, majd szakítás után a békülés útjára lépettForrás: Instagram/Lola