Széles Sándor Gyurta Dani edzője volt, míg az úszó meg nem szakította a közös munkát, ezután az újpest is menesztette, de az edző már nem foglalkozik a múltban történtekkel. Esélyeit latolgatja és kifejtette, szívesen dolgozna Hosszú Katinka klubjában.

Gyurta Dani néhány hete jelentette be, hogy már nem Széles Sándorral fog készülni, majd az újpest is megvált az edzőtől, aki ezek után már csak a jövőjével foglalkozik. Azt azért elmondta, szerinte támadást indítottak ellene az úszósportban, el akarják távolítani őt, mivel Gyurta Dani teljesítménye ismét hullámvölgybe került. Széles Sándor szerint nélküle ebből nem is fog kimászni az úszó.

Széles Sándor és Gyurta DánielForrás: Magyar Úszó Szövetség

"Őszintén szólva nem hiszem, hogy sikerül neki. De ha vissza tud jutni a csúcsra, megemelem a kalapom, s büszke leszek rá, hiszen az én munkám is benne van" - mondta a Borsnak. Hozzátette, saját jövőjét mindenképpen Magyarországon és Budapesten képzeli el, de ajánlatairól egyelőre nem szeretne beszélni. Azt viszont elmondta, hogy jelentkezett Hosszú Katinka klubjához is edzőnek.

Széles SándorForrás: MTI/Rosta Tibor

"Nagyon szívesen dolgoznék ott, Katinkával beszéltem is erről. Jó ötletnek tartom, hogy saját klubot alakított, mert nem függnek a hatalmi érdekektől, s ha kell egy jó tréner, számíthatnak rám. (...) Úgy gondolom, tudnék lendíteni a klubon, mert igazán neves edzők nem dolgoznak ott. Az edző férj, Shane Tusup csak Katinkával ért el kimagasló eredményeket, míg Darren Ward személye egyelőre kérdéses, hiszen nem ismeri a hazai közeget, nem lehet tudni, hogy tud a fiatal magyar úszókkal együtt dolgozni. Szerintem kézenfekvő megoldás lenne, ha felvennének" - árulta el Széles Sándor.