Zimány Linda szakított párjával, Kedves Ferenccel

Forrás: Facebook/Zimány Linda -
Zimány Linda Kedves Ferenc szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tele a sztárvilág szakításokkal: Dukai Regina és Király Viktor után most jött a hír, hogy Zimány Linda is újra szingli. 

2015 végén derült ki, hogy Zimány Linda és Kedves Ferenc egymásba szerettek. Linda még az amerikai életét is feladta párja kedvéért. Egészen mostanáig úgy tűnt, hogy kitartanak egymás mellett, Kedves Ferenc 2016 októberében azt nyilatkozta, hogy Linda mellett teljes az élete, a világ legszerencsésebb férfijának érzi magát.

Zimány Linda szakított párjával Forrás: Facebook/Zimány Linda

Úgy tűnik azonban, hogy valami megváltozott, kihűlt a szerelem. Zimány Linda sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe:

"A hír igaz, valóban különváltak útjaink Ferivel. Az utóbbi időben az érzéseink egymás iránt megváltoztak, a barátság viszont megmaradt, éppen ezért tudtunk felnőtt emberek módjára, intelligens módon különválni. Egyelőre ezt láttuk megoldásnak, de azt nem tudjuk, hogy mit hoz még a jövő... Éppen ezért kérem a sajtó képviselőit, tartsák tiszteletben kérésünket: a továbbiakban nem szeretnénk a magánéletünkről nyilatkozni.

Zimány Linda"

Harrison Ford magángépe majdnem egy utasszállítóba csapódotthttp://www.life.hu/sztarok/20170215-harrison-ford-kis-hijan-repulogep-balesetet-szenvedett.htmlHarrison Ford majdnem az életével fizetett egy szabálytalan repülőmanőver miatt. TV + Sztárok--Madonna az örökbefogadott gyerekei miatt szünetet tarthttp://www.life.hu/sztarok/20170215-madonna-szunetet-tart-orokbefogadott-gyerekei-miatt.htmlNemrég jelentette be hivatalosan is Madonna, hogy egy ikerpárral bővült a családjuk. A sztár már meg is mutatta a két kislányt, akik miatt bennfentesek szerint egy időre visszavonul. Gyerekei lesznek az elsők, ezért a vadóc Madonna nyugdíjba megy. TV + Sztárok--Shane Tusup szexi képet posztolt Hosszú Katinkáról fürdőruhában - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170215-shane-tusup-kepet-posztolt-katinkarol.htmlKatinka és Shane is megünnepelte a Valentin-napot, az úszóklasszis férje egy közös fotóval köszöntette feleségét. A képen Katinka igazán dögös fürdőruhában pózol, Shane pedig le sem tudja venni a kezét a fenekéről! TV + Sztárok--Pécsi Ildikó börtönbe is kerülhet, ha nem fizet Pártos Csillánakhttp://www.life.hu/sztarok/20170215-ha-nem-fizet-partos-csillanak-pecsi-ildiko-bortonbe-is-kerulhet.htmlÉvek óta húzódik Pártos Csilla és Pécsi Ildikó ügye, és nem is fog egyhamar lezárulni. Pártos Csilla továbbra is a rokontartásért küzd, és ha a bíróság jogerősen helybenhagyja keresetét, Pécsi Ildikónak fizetnie kell, különben börtönbe is kerülhet. TV + Sztárok--Király Viktor és Nagy Réka szakítottakhttp://www.life.hu/sztarok/20170215-nagy-reka-es-kiraly-viktor-szakitottak.htmlKirály Viktor hosszú szinglilét után jött össze Nagy Rékával, de úgy tűnik, már ennek a kapcsolatnak is vége. A modell az Instagram-oldalán tudatta rajongóival, hogy már nem alkotnak egy párt. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoA Disney szakított az egyik legnagyobb YouTube-sztárralhttp://www.life.hu/sztarok/20170214-a-disney-szakitott-az-antiszemitizmus-gyanujaba-kerult-youtube-sztarral-pewdiepie.htmlA Disney vállalat megszakította a kapcsolatát a világ legjobban fizetett YouTube-sztárjával, PewDiePie-jal, aki antiszemitizmus gyanújába keveredett - számolt be róla a BBC News. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.