Szexkapcsolatnak indult Mila Kunis és Ashton Kutcher szerelme

Forrás: Thearon W. Henderson / Getty Images North America / AFP -
Ashton Kutcher Mila Kunis szerelem kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mila Kunisnál és Ashton Kutchernél összeillőbb párost nem igazán lehetne elképzelni, pedig nem indult romantikusan a kapcsolatuk: szexszel kezdődött, és házasság lett a vége!

Mostanában Budapesten flangál Mila Kunis és Ashton Kutcher a gyerekeikkel, ők Hollywood egyik legösszeillőbb párosa, habár sokszor elkerülték egymást az évek során. Mila Kunis 14 éves volt, amikor megismerkedett mostani férjével az Azok a 70-es évek című sorozatban, ám akkor még mindketten túl fiatalok voltak. Eleinte nem is jöttek ki egymással, de később összebarátkoztak, és a show után is tartották a kapcsolatot, de szerelmi életük teljesen más irányt vett.

Mila Kunis és Ashton Kutcher az Azok a 70-es évek című tévésorozatban Forrás: Fox

Ashton Kutcher Demi Moore-ral alkotott egy párt évekig, miközben Mila Kunis Macaulay Culkinnel járt. Úgy tűnt, hogy Mila és Ashton nagyon elsodródtak egymástól, ám a sors úgy akarta, hogy szingliként újra találkozzanak.

Megegyeztek egy bemutatón, hogy kölcsönösen kisegítik egymást, ha már mindketten egyedülállók,

belekezdtek egy szexkapcsolatba, ami hamar átalakult.

Ashton Kutcher és Mila Kunis laza kapcsolattal kezdtek, de hamar komolyra fordult a viszonyuk Forrás: Thearon W. Henderson / Getty Images North America / AFP

Vicces, mert minkettőjüknek van hasonló témájú filmje: Ashton Kutcher a Csak szexre kellesz című moziban játszott ilyen szerpeben, Mila Kunis pedig a Barátság extrákkalban. Számukra azonban

nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek, ez komolyabb, mint gondolták:

3 hónappal később már együtt éltek, és 6 hónap múlva pedig összeházasodtak - írja a Glamour.

A leszbikus szerető állítja, ütötte és rúgta őt a magyar színésznőhttp://www.life.hu/sztarok/20170728-a-leszbikus-szereto-allitja-utotte-es-rugta-ot-a-magyar-szineszno.htmlHamarosan névvel és arccal is vállalja magát a fiatal leszbikus szerető, aki azt állítja, egy ismert magyar színésznővel volt kapcsolata 8 éven át. Most újabb részleteket osztott meg a könyvből: heteket töltött azzal, hogy eltüntesse a hatalmas fekete rúgás- és ütésnyomokat, melyeket a színésznő okozott. TV + Sztárok--Diana rettegett, hogy elveszik tőle gyermekeit a válás utánhttp://www.life.hu/sztarok/20170728-diana-rettegett-hogy-elveszik-tole-gyermekeit-a-valas-utan.htmlDiana és Károly kapcsolata nem volt felhőtlen, ezt már rég tudjuk. A hercegnő emellett, vagy éppen ezért bulimiával és depresszióval is küzdött, ami a válás után sem múlt el hirtelen. Attól rettegett, hogy mindenért őt hibáztatják majd, és elveszik tőle a gyermekeit. TV + Sztárok--Jakabos Zsuzsa és edzője, Petrov Iván egy párt alkotnakhttp://www.life.hu/sztarok/20170728-jakabos-zsuzsa-es-edzoje-petrov-ivan-egy-part-alkotnak.htmlSok férfi elszomorodhat a hír hallatán, de gyönyörű úszónőnk szíve bizony foglalt. Jakabos Zsuzsa nem másba szeretett bele, mint edzőjébe, Petrov Ivánba! TV + Sztárok--Molnár Anikó masszázs közben posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20170728-molnar-aniko-masszazs-kozben-posztolt-fotot.htmlRáncai feltoltetése után most egy alapos masszázson vett rész Molnár Anikó, amelyről a Facebookon be is számolt. TV + SztárokOrigoÚjból Daniel Craig alakítja James Bondot http://www.life.hu/sztarok/20170727-daniel-craig-lesz-ismet-james-bond.htmlNapvilágra került a hír, végre megtudtuk ki fogja játszani a 007-es ügynököt. TV + SztárokOrigoAngelina Jolie a válásról: a zuhanyzóban zokogotthttp://www.life.hu/sztarok/20170727-angelina-jolie-a-valasrol-nyilatkozott.htmlAngelina Jolie és Brad Pitt válása még mindig az első számú téma Hollywoodban, megszólalni viszont eddig csak a színészt hallhattuk, legalábbis hosszabban. Ezúttal azonban Angelina Jolie mondta el, hogyan élte át azt az időszakot: nem sírt a gyerekek előtt, csak a zuhanyzóban. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.