Fura, hibrid állatok vették át az uralmat a fukusimai atomkatasztrófa környékén

Fukusimai robbanás atomkatasztrófa hibrid Fukusima vaddisznó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a fukusimai atomkatasztrófa már tíz évvel ezelőtt történt, a kutatók a napokban meglepő eredményről számoltak be.

A fukusimai atomkatasztrófa 2011 márciusában történt: az atombaleset miatt több mint 100 000 embert kellett kitelepíteni otthonából. Az evakuált településekre pár évvel később mehettek csak vissza az egykori lakók, a "látogatásról" pedig több különleges fotósorozat is készült.

Miután három reaktorban is zónaolvadás történt, Fukusima környékéről evakuálták a lakosságot, majd megkezdődött a küzdelem, hogy ne történhessen akkora katasztrófa, mint 1986 áprilisában a Szovjetunióban.

A tudósok most egy új kutatás keretében megvizsgálták a környezetet és az élővilágot a térségben, és nagyon érdekes dolgokra jöttek rá: kiderült, hogy a környéket hibrid vaddisznók uralják a katasztrófa helyszínén.

A Fukusimai Egyetem kutatója, Donovan Anderson pedig elmondta, hogy a térségben nem sima vaddisznók élnek, hanem olyanok, amelyek vaddisznók és házisertések nászából születtek -írja a player.

Csernobil sorsára jut: hibrid vaddisznók élnek a fukusimai katasztrófa környékén. Forrás: Donovan Anderson/Fukushima University

Nem csak Fukusimában és Csernobilban történt atomkatasztrófa, de a szovjetúniói Majak Termelési Egyesülésben is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.