Lotfi Begi és sztárvendégei, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis egyedülálló showja, közel 35 ezer ember és teltház a Puskás Aréna Szoborparkban – ilyen volt az idei Szuperkoncert. Azok számára, akiknek nem volt lehetősége a helyszínen tombolni vagy szeretnék felidézni a koncert legjobb pillanatait, örömmel jelentjük: megérkezett az esemény hivatalos aftermovie-ja.

Szeptember 25-én különleges helyszínen és a hazai könnyűzenei élet nagyágyúival ünnepelte 30. születésnapját a nemzeti lottótársaság. A Puskás Aréna Szoborpark felújítását követően most először adott otthont egy ilyen volumenű rendezvénynek, amely igazán emlékezetesre sikerült, hiszen a helyszínen közel 35 ezren, online pedig több mint 44 ezren követték nyomon az eseményeket.

A szórakozás mellett egy jó ügyet is támogattak a helyszínre látogatók, hiszen a nemzeti lottótársaság termékeiből a helyszíni értékesítés során befolyt összeget, 4 millió forintot a Szerencsejáték Zrt. 100%-ban felajánlotta az Ökumenikus Segélyszervezet részére.

Az év legnagyobb ingyenes koncertje több egyedi elemet is tartalmazott, hiszen a 800 négyzetméteres színpad mellett 300 négyzetméteres LED-fal, 5 darab óriáskivetítő, 800 fényvető tette még teljesebbé a koncertélményt. Emellett különleges lézertechnika, tűzijáték és korábban még nem látott pirotechnikai elemek színesítették az estét.

Ha szeretnéd újra átélni a koncert legemlékezetesebb momentumait, nézd meg az aftermovie-t: