Videóra vették, ahogy egy bölcsődei dolgozó eltöri az egyéves kisfiú lábát

Forrás: Shutterstock -
kisfiú óvónő napközi videó bölcsőde eltört
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azzal hívták fel az egyéves kisfiú szüleit, hogy a gyermekük megsérült a bölcsődében. Az apa azonnal a bölcsihez autózott, hogy hazavigye a fiát, akinek a vártnál sokkal súlyosabb volt a sérülése. A kisfiúval berohant a kórházba, ahol kiderült, hogy eltört a kisbaba lába.

A dajka állítása szerint egy másik gyerek lökte fel a kisfiút, aki esés közben ütötte be a lábát. A sürgősségi osztály orvosa a vizsgálat után azonban arról tájékoztatta a szülőket, hogy egy esés során ritkán fordul elő ilyen csonttörés. A kórház értesítette a gyermekvédelmi szolgálatot, akik megszerezték a bölcsőde biztonsági kameráinak felvételét.

A szülők is megkapták az esetről készült negyedórás videót, de nem voltak felkészülve a látványra.

A szülők sosem hallották még így sírni a kisfiút (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

– mesélte az apa, aki még sosem hallotta ennyire keservesen sírni egyéves gyermekét.

A bölcsődei dolgozó később beismerte a tettét, hogy szándékosan bántotta a fiút, ezért vádalkut tudott kötni a bíróval. Ezzel elkerülte a börtönbüntetést, és vélhetően mindössze 50 óra közmunkára ítélik. A szülők felháborítónak tartják az ítéletet és megpróbálnak polgári úton harcolni az igazukért, és azt akarják elérni, hogy a dajka soha többet ne dolgozhasson gyerekekkel – írja a CrimeOnline cikke alapján a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.