Országváltást kezdeményeztek az olimpiai bajnok Liu testvérek

Forrás: MTI/AP/An Jang Dzsun -
Liu Shaolin Sándor Liu Shaoang országváltás olimpikon gyorskorcsolya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

A MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a két rövidpályás gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását, és a MOKSZ felé egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére.

A Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy - követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát - Kínában készülnek az idényre.

A MOKSZ kiemelte, a nemzetközi szövetség (ISU) szabályai szerint, ha egy sportoló korábban más ország versenyzője volt, akkor 12 hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amelyen a korábbi ország képviseletében indult. Emellett a versenyző kiadásáról az eredeti ország szövetségének kell döntenie, ennek feltétele, hogy minden szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között. A magyar szövetség a következő elnökségi ülésén dönt arról, hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot.

A két Liu a pekingi téli olimpia után jelezte, hogy mindenképpen Csang Csing Linának, a válogatott vezetőedzőjének az irányításával szeretnének a továbbiakban is készülni. Az ázsiai szakember közreműködésével a férfi váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni ötkarikás diadallal (500 méter).

Forrás: MTI/AP/An Jang Dzsun


"Sajnos Linával az ő kérésére fel kellett bontanunk a határozatlan idejű szerződését, tekintettel arra, hogy Kína szövetségétől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot a gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői pozíciójára" - olvasható a MOKSZ közleményében, amely kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a kínai válogatottal és Linával Pekingben, ezt a munkát a MOKSZ nevében Dzse Szu Csun, a magyar válogatott dél-koreai edzője segítette. Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek.

Hétfőn a szövetség arról tájékoztatta a közmédiát, hogy a Liu fivérek nem indulnak az Alta Valtellina Trophy elnevezésű bormiói rövidpályás gyorskorcsolya-viadalon a hétvégén. A világkupa-sorozat első és második fordulóján, Montrealban és Salt Lake Cityben a magyar short track-válogatott gazdasági okok miatt nem vett részt.
"A Magyar Olimpiai Bizottság semmit nem tud tenni ilyen esetben, mert a versenyzők a szövetségekkel és klubjaikkal vannak szerződésben" - mondta az M1 aktuális csatornának Gyulay Zsolt, a MOB elnöke.

"Váratlanul nem ért a hír, mert múlt héten beszéltem a fiúkkal. Lehetett látni előre, hogy valami nem jól alakul ebben az ügyben, mivel az edzőjük, Lina elment Magyarországról, ők pedig őt akarták követni".

A sportvezető jelezte: felajánlotta segítségét, hogy esetleg közvetít a felek között. Hozzátette, a MOKSZ minden megtett, de valószínűleg Kínával nehéz versenyezni, a versenyzők pedig nagyon ragaszkodnak az edző személyéhez.
"Nem titok, a 2026-os, milánói téli olimpián nagyon számítottunk rájuk. Óriási a potenciál bennük, ami érmekben mérhető. De az az igazság, hogy ez az ő döntésük, és ha ezt eldöntötték, akkor nem tudunk mit csinálni. Mi mindenképpen nagyon büszkék vagyunk rájuk és köszönjük, amit Magyarországért, a korcsolyasportért és az olimpiai mozgalomért tettek" - mondta Gyulay, aki szerint olyan klasszist képviselnek a Liu fivérek, amit nehéz lesz pótolni.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott.
Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.