Kulcsár Edina és Csuti idén év elején szakítottak, a válást azonban csak nemrég mondták ki. Nehéz és mindenki számára megterhelő hónapokon van túl mindkét fél, de az egykori szépségkirálynő egy cseppet sem bánta meg, hogy kilépett a házasságból.
Kulcsár Edina a szakítást követően már új szereleme, G.w.M oldalán tündökölt, és nem véletlenül tűnt boldognak, valóban annak is érzi magát. A nyár végén azonban mindenkit meglepett a hír, miszerint babát vár, így alig pár hónap együttlét után már a rapperrel közös gyermekét hordja a szíve alatt.
Az egykori szépségkirálynő interjút adott a Glamournak, melyben részletesen elmeséli, mi vezetett a váláshoz: "Ha egy nem működő házasságban szürkének látsz mindent, semmit nem találsz szépnek és jónak, nem tudsz magadból mit adni a gyerekeidnek."

Ezért úgy gondolja, saját gyermekeivel is jót tett, amikor kilépett ebből a kapcsolatból. Sokan viszont azzal támadták, hogy a saját boldogsága érdekében feláldozta a házasságát és a gyerekeit is, ő azonban nem így látja:
"Fel kell ismerni, ha valami nem jó, és merni kell változtatni. Nem csak magunk miatt, hanem a környezetünk miatt is. Így kellett lennie. Nincs manapság jó recept arra, hogyan ne szerezzen sérüléseket az ember. Nincs olyan ember, aki ne sérülne, és a gyerekeinket sem tudjuk megvédeni az élet velejárói ellen" – részletezi Edina.
Szerintem bizonyos szempontból jobbat tettem a gyerekekkel azzal, hogy léptem. Egyrészt nyugodtabb és sokkal boldogabb vagyok, így többet tudok adni magamból nekik, másrészt sokkal minőségibb időt töltünk együtt. A boldogságot érzik a gyerekek, nem pedig azt, amitől örökké óvni akarom őket.