hüvelygomba PMS betegség mellrák a nap cikke lélek hólyaghurut kór méhnyakrák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A modern orvostudomány szinte csodákra képes, hiszen a legtöbb betegségnek ismerjük az eredetét, és gyógyír is van rájuk, legalább tüneti szinten. Pirulákkal, kenőcsökkel, műtétekkel és egyéb eljárásokkal le tudjuk győzni a legtöbb nyavalyát, ám sokszor tanácstalanul tesszük fel a kérdést: a sokféle kór közül miért épp az alakult ki, ami, miért akkor, és miért tér vissza rendszeresen ugyanaz a nyavalya?

A test a lélek színpada, a tudattalan lelki folyamatok különböző tünetek formájában jelentkezhetnek. Vagy ahogy Peter Altenberg fogalmaz: "A betegség a sértődött lélek jajkiáltása". Kézenfekvő tehát, hogy kiderítsük, mi okozott fájdalmat a léleknek, és a fizikai tünetek mellett azt is meggyógyítsuk. Ez a gondolat már a legősibb kultúrákban is felmerült, és gyakorlatilag végigkísérte az emberiség történetét, ám sokan hajlamosak babonaként tekinteni rá, afféle kuruzslásként, amit modern és hatékony orvosi módszerek híján alkalmaztak eleink. Érdemes azonban elrugaszkodni a pusztán szomatikus szemlélettől és egységben szemlélni az embert, hiszen a modern pszichoszomatika is igazolja, hogy a betegségek nem pusztán fizikai folyamatok, hanem annál sokkal komplexebb jelenségek. Épp ezért sokat segíthet, ha feltárjuk a mélyebb, lelki okokat és megértjük, hogy mit üzen a lelkünk a betegség által, vagy ha úgy tetszik, mit szimbolizál a betegségünk. Most néhány jellegzetes női betegség hátterét mutatjuk be. Ha több betegségre is kíváncsi vagy, lapozd fel Ruediger Dahlke A betegség mint szimbólum című könyvét.

Thinkstock
Thinkstock


Méhnyakrák

Ez az egyik legkomolyabb, nőket sújtó betegség, ami súlyos problémákra figyelmeztet: olyan meg nem oldott konfliktusokat jelez a szexualitás terén, amelyek rosszindulatúvá fajulhatnak, illetve megkérdőjelezhetik létjogosultságunkat. Mivel a betegség szexuális együttlét következtében kialakuló fertőzés eredménye, rendszerint az áll a háttérben, hogy az érintett nők az együttléthez valamiképpen a tisztátalanság, a bemocskolódás képzetét kapcsolják. Gyakran előfordul olyan nőknél, akiket megerőszakoltak, illetve olyanoknál, akik sűrűn váltogatják a szexuális partnerüket abban a reményben, hogy így megtalálják a szerelmet.
Hogyan dolgozd fel?
A feldolgozása olyan módon lehetséges, ha nyíltan megtárgyaljuk a szexualitás kérdéseit, megtanuljuk megvédeni nemiségünket a támadások ellen, illetve rálelünk a saját utunkra és magunkban alakítjuk ki a szerelem képességét, nem a partnereinkben reméljük megtalálni azt. Feloldása úgy lehetséges, ha vállaljuk a konfliktusokat intim területeink megvédése érdekében, a pusztán testi szintről a lelki-szellemi szintre váltunk, és ezáltal fejlődünk, illetve nem a mások által meghatározott normák szerint élünk és szeretünk, hanem a saját utunkat járjuk.

Mellrák

A méhnyakrák mellett talán a legsúlyosabb és leggyakoribb női rákfajta. Nem meglepő, hogy az utóbbi évtizedekben egyre többször fordul elő, ugyanis arra figyelmeztet, hogy félünk megélni a saját életünket, a régi és az új női szerep megélése között ingadozunk. Arra is utalhat, hogy az anyával való kapcsolat megoldatlan. Minden esetben mély, feldolgozatlan bánat, düh van a háttérben, ami nem tud a külvilág felé kitörni, ezért a testben tör utat magának rombolás formájában. Lényeges, hogy melyik mellben alakul ki a daganat: a bal mell az archetípusos, lágy női oldalt szimbolizálja, így megbetegedése arra utal, hogy az anyaság, a fészekrakás és a védettség területén van probléma. A jobb mell az offenzív, előretörő nőiesség szimbóluma, megbetegedése a pár és az apa körüli konfliktust jelzi.
Hogyan dolgozd fel?
Feldolgozása úgy lehetséges, hogy megtanuljuk megélni saját nőiességünket, nyíltan szembenézünk az anyasággal kapcsolatos gondjainkkal, elfoglaljuk a minket megillető helyet az életben, annak nőies oldalán és bátran kimutatjuk az érzelmeinket a külvilág felé. Feloldásához az vezet, ha figyelünk saját igényeinkre és megtaláljuk, illetve megéljük saját (női) identitásunkat.

Hüvelygomba

A hüvelygomba is olyan betegség, ami sok nőnél rendszeresen visszatér minden elővigyázatosság ellenére is. Ez a kellemetlenség azt jelzi, hogy a szexualitás körül valami nincs rendben. A legintimebb terület hiányt szenved az életerőben, nem vigyázunk rá elég éberen, elzárjuk azt. Ennek a hátterében állhat a nem megfelelő partner, olyan párkapcsolati konfliktus, ami a szexualitást érinti, illetve szerelem nélküli szexualitás.
Hogyan dolgozd fel?
A probléma feldolgozása úgy lehetséges, ha felfedezzük az örömteli szexet és átadjuk neki magunkat, illetve tisztázzuk a viszonyainkat, ami szélsőséges esetben akár azt is jelentheti, hogy új partnert keresünk. A feloldás pedig úgy valósulhat meg, ha harmonikus, beteljesülést hozó kapcsolatra törekszünk, és aktívan védelmezzük nőiességünket.

Thinkstock
Thinkstock


Hólyaghurut

Sok nő szenved rendszeresen visszatérő hólyaghuruttól. A felfázás mindig valamilyen lelki teherre figyelmeztet, amitől meg kellene szabadulni, de valamiért képtelenek vagyunk rá. A jellegzetes tünetek a nyomasztó lelki problémáktól való megszabadulás égető szükségletét szimbolizálják, a teher elengedése azonban nem megfelelő, fájdalmat okoz. A visszatartás és az elengedés közötti konfliktus fejeződik ki a betegségben.
Hogyan dolgozd fel?
A probléma feldolgozása úgy lehetséges, ha tudomásul vesszük a lelki nyomást, ami alatt állunk, felismerjük a lelki szeméttől való megszabadulás szükségletét és észrevesszük az égető vágyat, hogy végre magunk mögött hagyhassuk a problémákat. A feloldása pedig úgy valósulhat meg, hogy eleget teszünk lelkünk követelésének még akkor is, ha az fájdalommal vagy konfliktussal jár.

Premenstruációs szindróma

Sok nő életét keseríti meg a premenstruációs szindróma, ami nagyon jól értelmezhető szimbólumot hordoz. Ha a megtermékenyített petesejt nem ágyazódik be a méhbe, a méhnyálkahártya a progeszteron hatására lebomlik. Ha ezt kellemetlen tünetek kísérik, az arra utal, hogy nem tudunk felkészülni a lebontásra és az elengedésre. Ha feszültséget érzünk az altestünkben, az a nőiesség területén jelentkező feszültségeket jelzi. A fejfájás azt szimbolizálja, hogy a konfliktus a központig hatol. A mellfeszülés arra utal, hogy fájdalmat érzünk amiatt, hogy nincs termékeny kapcsolatunk.
Hogyan dolgozd fel?
Feldolgozására a legjobb módszer, ha havonként visszavonulunk és a menstruációt a pihenés időszakának tekintjük. Feloldása úgy lehetséges, ha átadjuk magunkat a saját női ciklusunknak és megéljük a tudatos elengedést.

A mammográfia nem okoz mellrákothttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121204-altalanos-tevhit-a-mammografia-nem-okoz-mellrakot-a-hiedelmekkel-szemben.htmlZöldségekkel és étrendváltoztatással gyógyult ki a mellrákból egy 55 éves nőhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120808-zoldsegekkel-gyogyult-a-mellrakbol-egy-55-eves-no-visszautasitotta-a.html7 híresség, aki legyőzte a mellrákot!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110930-7-hiresseg-aki-legyozte-a-mellrakot.html10 dolog, amit eddig rosszul tudtál a mellrákrólhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110506-10-dolog-amit-rosszul-tudtal-az-mellrakrol.htmlA 30 felett szülő nőknek nagyobb az esélyük a mellrákrahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110601-8-kockazati-tenyezo-ami-mellrakot-okozhat.htmlHüvelygomba - Ilyenkor minden nap számít!http://www.life.hu/gyogyulj/20120601-huvelygomba-ilyenkor-minden-nap-szamit.htmlMedencevíz és hüvelygomba: mi az összefüggés?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120210-medenceviz-es-huvelygomba-mi-az-osszefugges.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.