párkapcsolat szex szexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Háromezer megkérdezett embernek a kétharmada nyilatkozott úgy, hogy csak hétvégén van energiájuk a szexhez, amikor tudják, hogy másnap nem kell korán kelniük.

A megkérdezettek több mint fele utasította vissza párja közeledését az elmúlt hónapban, egyötödüknél pedig az elmúlt héten is előfordult, hogy nemet mondtak. A visszautasítások leggyakoribb oka a kevés minőségi alvás és a hosszú munkaidő volt, továbbá az, hogy az illető párja túl későn fekszik le, a gyerekek túl korán kelnek, vagy éppen túl sokára alszanak el, illetve a nyüzsgő társasági élet is gyakran szerepelt az indoklások között.

Istockphoto
Istockphoto



A felmérésből az is kiderült, hogy a britek több mint fele nem hajlandó párjával lefeküdni este tíz után, de egynegyedük már kilenc óra után is visszautasító, mivel addigra már nagyon fáradt. A párok felénél már fordult elő veszekedés a szex hiánya miatt, 17 százalékuk pedig már szét is ment ezen okból.

A férfiaknak fontosabb a szex? - Nézd meg videónkat!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tthkktNdLo4k0pO6



Tízből hatan beismerték, hogy több erőfeszítésre lenne szükség részükről ahhoz, hogy időt kerítsenek a házaséletre. Louise White, a Pharmaton Vitality Capsules képviseletében így nyilatkozott: "Egy hosszú munkanap vagy az egész napos háztartási teendők után a legtöbben nagyon kimerültek ahhoz, hogy bármit is csináljanak, és már csak arra vágynak, hogy eljussanak az ágyig és végre alhassanak."

A tanulmány rámutatott arra is, hogy a kimerültség nem csak a szexuális életre van negatív hatással. Sokan számoltak be arról, hogy rendszeresen elfelejtenek dolgokat, vagy lemondanak baráti találkozókat a fáradtságra hivatkozva. Sokan a munkájukat sem bírják tökéletesen elvégezni, olyan kimerültnek érzik magukat.

A fáradtság ellen különféle taktikákkal próbálkoznak az emberek. Van, aki a teára vagy a kávéra esküszik, mások megpróbálnak napközben szundítani egyet, de olyanok is vannak, akik némi testmozgással frissítik fel magukat, esetleg bekapnak egy szelet csokoládét.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!

Tippünk: Randizz az interneten!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.