Berki Krisztián (exsportvezető) Jóban Rosszban Szabó Zsófi szerelem szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szőke színésznő, Szabó Zsófi örökre lezárta a kapcsolatát a  Fradi korábbi vezérével, Berki Krisztiánnal.

Tipp! Újabb tehetség búcsúzott a Megasztártól. Kattints a galériáért!


A Jóban Rosszban színésznője nem tagadja, mindent elsöprő szerelemnek indult kapcsolata az egykori Fradi-vezérrel, de elég gyorsan el is múlt a szerelem. "Én vetettem neki véget, mert úgy éreztem, hogy nem egy úton járunk. Mielőtt azonban erre rájöttem, a fellegekben jártam, és olyan hihetetlen szerelmet éltem meg vele, amit eddig még soha. Őrültségeket csináltunk együtt, hiszen a másik nevét tetováltattuk a kezünkre, de egyáltalán nem szégyellem, sőt bármikor amikor ránézek, mindig eszembe jut majd, hogy milyen csodálatos napokat éltünk meg együtt" - mondta a Blikknek Szabó Zsófi, aki még mindig kapcsolatban van egykori szerelmével.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

"Krisztián egyszer azt nyilatkozta, hogy a szerelmünk örök, a kapcsolatot szüneteltetjük. Ekkor még egyikünk sem tudta, hogy alakul a közös jövőnk. Ma már bizton állíthatom, hogy nem szüneteltetjük, hanem lezártuk. Sokat tanultam tőle, elsősorban például azt, hogyan kell önzőnek lenni, és ezt most pozitív értelemben mondom, Krisztián imád élni, és ha valamit akar, azt el is éri, de ez már a múlt. Sőt, egyelőre más férfival sem szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni" - mondta a Blikknek Zsófi.

A napilap információi szerint azonban más is van a szakítás hátterében: "Az estéik azzal teltek, hogy Zsófi az egész napos forgatás után átnézte Krisztián Facebookra írt posztjait, hogy van-e bennük helyesírási hiba. De ha éppen nem ezt csinálta, akkor Krisztián diétájához főzte a rizst meg a csirkét. Én úgy tudom, hogy Zsófit már ez is nagyon zavarta, de Krisztián a rabosítási fotójával tette fel az i-re a pontot" - mondta a neve elhallgatását kérő barát, melyet Zsófi a következőképp kommentált: "Az ember csak jót mondhat arról, akit valaha szeretett. Minden kapcsolat lezárásánál mérlegel, a szép dolgokat megőrzi, a kevésbé szépekből pedig megpróbál tanulni."

Tipp! Csinos plus-size modellből csontsovány domina lett. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.