Damu Roland megverés lebukás Jóban Rosszban színész producer Andy Vajna megerőszakolt lány feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy párként jelent meg Berlinben Andy Vajna és Damu Roland megvert nője.

A Blikk információi szerint együtt látták Andy Vajnát Damu Roland megvert kedvesével, Palácsik Tímeával! Az újság olvasó-riportere a múlt hét végén Berlinben, a Berlinale Filmfesztiválon látta a világhírű producert Palácsik Tímeával, aki három hónappal ezelőtt jelentette fel a Jóban Rosszban egykori sztárját, mert állítása szerint Damu megverte és megerőszakolta őt. A rendőrség egyelőre nyomoz az ügyben, de Tímeának azt már sikerült elérnie, hogy felismerjék az utcán, hiszen sokat szerepelt az elmúlt időszakban a lapokban.

Állítólag Vajnáék szemlátomást párként vettek részt a fesztiválon, pedig Palácsik Tímea nemrég feljelentette egykori kedvesét, de most már a producerrel mutatkozik. Az újság szemtanúja szerint látszott rajtuk, hogy együtt, egymás partnereként voltak jelen az eseményen. Szép, elegáns ruhában voltak, és sokat nevettek. Úgy látszott, hogy jól érzik magukat együtt.

Andy Vajna nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, de Palácsik Tímea az újság megkeresésére megerősítette, hogy valóban együtt mentek a Berlináléra Vajnával, de kapcsolatukról többet nem kívánt nyilatkozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.