Lakatos Márk: "Igen, én más vagyok" - Szily Nóra interjúja

Hogy Madrid hogy hat most, arról néhány hét múlva beszélgethetünk, de Kolumbia? Egészen más világ...

Dél-Amerika fantasztikus. 3 éve voltam először Buenos Airesben, és megfogadtam, hogy vissza kell mennem. Pontosan azért, mert ez a spanyol nyelvű kultúra közel áll hozzám. A latin mentalitás, ami keveredik a fekete, indián kultúrával, egy csomó mesztic kulturális valósággal. Ami itthon is nagyon fontos lenne, hogy igenis mixeljük a dolgokat, mert abból születhetnek igazán érdekes ötletek! Kolumbia olyan ország, amiből nagyon sokat tanul az ember. Ugye mindenki fél tőle. Hogy kábítószer-kereskedelem és erőszakhullám van. És tudod, mi jutott eszembe? Pont, ami velem is megtörtént. Egy embernek és egy országnak is egy pillanat alatt lehet rossz hírét kelteni, és utána nagyon sok időbe telik, amíg kijavítod. És Kolumbiában erről van szó. Az ország próbál magához térni, iszonyú kedvesek az emberek, fantasztikus a kultúrája, nagyon jó helyek vannak, finomak az ízei - és még mindig nem hisszük el, hogy ilyen ez az ország...

A problémák mások, ha onnan nézek vissza. Az értékek rangsora más, a fontosságoké. Birtoklás és elengedés...

A bőröndömet például nagyon szépen el tudtam engedni. 3 napig hisztériáztam az Air France-szal, aztán utána spirituálisan elengedtem a bőröndöt, és meg is van az eredménye. Megérkezett.

Tanulság, ha el tudunk engedni valamit, akkor vissza is jön. És az éveket? Ma hány éves vagy, Márk?

Minden nap más.

Hát azért kérdezem. Egyszer azt válaszoltad, hogy 30. Kíváncsi vagyok, hogy fiatalodtál vagy öregedtél?

Általában fiatalodni szoktam. Ma mondjuk legyek 32.

Min múlik?

Igazából ez egy játék.

Tudom. De imádom!

Elmondom neked, hogy 36 éves vagyok. 1975-ben születtem, most volt január 15-én a születésnapom. De ezzel mindig jó játszani. Egyrészt az emberek nem emlékeznek rá, tehát ha holnap azt mondom, hogy 32, akkor sem történik semmi. Ez csak attól függ, hogy hogyan néz ki az ember, és hogy hogyan tekint magára. Azt gondolom, hogy ehhez sem szabad ragaszkodni. Sem ahhoz, hogy erőszakosan fiatalok maradjunk, sem ahhoz, hogy borzasztóan féljünk az öregségtől és a haláltól. Én a haláltól eléggé félek, de most olvastam Szepes Máriának a Vörös oroszlán című könyvét. Fontos, hogy az ember tanuljon, és ezeket a félelmeit is elengedje. Amúgy meg marad a játék, ami a legjobb. Mert arról szól, hogy nem ragaszkodsz dolgokhoz, hanem jössz-mész, kísérletezel, és talán jól működik a dolog.

Azt is megfogalmaztad, hogy nem vagy egy "párkapcsolatos" típus. Ez nem változott?

Nem. Tudod, mi változik? Azt vettem észre az elmúlt egy-két évben - lehet, hogy ez az öregedés -, hogy néhány emberrel, akivel nagyon jól érzem magam és nagyon egy húron pendülünk, vajon mit fogunk csinálni, ha 80 évesek leszünk. De igazából azt nem tudom elképzelni, hogy én mint egy meleg pasi, akinek ráadásul nagyon speciális az ízlése, a gondolkodásmódja, tudnék létezni egy ilyen kézfogós, ottalvós párkapcsolatban.

Ezek hagyományos, számodra szögletes szabályok.

Igen. Nem szeretem.

Ha az elmúlt 9-10 évet nézzük, amióta igazából kijöttél a placcra, érzed a hatásodat?

Nagyon imponált, amikor az első 3 Megasztár után, amiket én csináltam, azt mondták, hogy van egy jellegzetes Lakatos Márk stílus. Szeretik, vagy nem. De az a fontos, hogy legyen véleménye az embereknek, mert különben nem létezel.

Eltelt ez a 10 év. Itt van 2011. Tervező fajta vagy?

Nem. De hiszek a 7 éves ciklusban. Amiben az ember sejtjei is megújulnak. Mindig jön valami új irány. Amit már várok is általában. Terveim vannak, de nem az életemmel, hanem a tevékenységeimmel kapcsolatban inkább. Nem szeretem az állóvizet, a megszokott monoton dolgokat. Azt a halállal teszem egyenlővé. Amiben nincs mozgás, amiben nincs megújulás, az nem létezik szerintem. Persze az embernek vannak olyan kötelezettségei, ami rendszerességet igényel, az is lehet inspiráló, de amúgy igazából az ingereket szeretem, és az érdekes csillogó embereket. És ezt a belső és külső csillogásra is értem.

Megfejtetted már, hogy ezt a provokatőrséget kitől kaptad? Konszolidált a családod, nem a hippi nemzedék... Honnan jött ez a dolog?

Nem tudom. Ha most visszatérünk Szepes Máriára, most is megértettem újonnan, de mindig is tudtam, hogy én valahonnan jövök. Éreztem magamban előző történeteket. Nem véletlen, hogy a 17-18. századi barokk Európáról pontosan tudtam, hogy éltem ott. Mindenki azt mondja, hogy én valószínűleg egy régi lélek lehetek. Ha van ilyen. Kisgyerekkoromban is nagyon korán érő és korán felnőtté váló gyerek voltam, ami azért hülyeség, mert én ma is gyereknek érzem magam. Valószínűleg itt találkoznak ezek a dolgok.

Azt vallottad, hogy már kicsikorodban is éreztél magadban egy középpontot. Az emberek általában ezt egész életükben keresik. Te meg mintha ezt hoztad volna, egy öreglélek-csomagban?

Szerintem igen. És ez is a jelenben élés. Amikor folyamatosan érzed, hogy lehet, hogy rossz helyen vagy, rossz dolgokat csinálsz, de mégis van egy ilyen belső mag.

Erre kell vigyázni?

Persze, de én nem vigyázok. Tudom, hogy néha az is belefér, hogy ezzel az ember néha kicsit nem bánik jól. Ugye, én nagyon hiú ember hírében állok, és az is vagyok, de ebből sem szabad démont csinálni. Olyan is van, hogy egy hónapig nem kenek magamra semmit. Ami bilinccsé válik, azt nem bírom. Tudod? Most például nagyon örülök, hogy egy fél éve rendszeresen mozgok, ma is futottam, mielőtt jöttem, ami érdekes, mert 15 évig nem sportoltam.

Kövér kisfiú voltál... Testképzavarod még van?

Nem, és tetszem magamnak. Talán ezért is tudtam olyan sok hölgynek segíteni, mert tényleg nem érzem azt, hogy az embernek magát kellene megnyomorítani azért, ahogy kinéz.

És bizonyságod van arra, hogy változtatni lehet és érdemes.

Persze. Csak az embernek el kell érkeznie ahhoz a pillanathoz. A Szeretem a testem című produkcióban is eljött a kérdés, hogy a hölgyek mit csináljanak a műsor után. Tudniuk kell, milyen szinten tartanak, és ahhoz képest cselekedjenek.

Te most hol tartasz?

Én arra jöttem rá - épp az említett könyv miatt is, hogy valószínűleg az érzéki démonaimon kell felülkerekednem, vagy azokat kell egy kicsit elengedni.

Az mit jelent?

Azt a létezési szintet, ahol az embernek az érzéki igényeit, béklyóit kell egy picit felszabadítania. Ami nem jelenti azt, hogy nem maradok hedonista, hogy nem fogom szeretni a jó ételeket, italokat, a jó szexet, egy csomó mindent, csak valahogy ebben is el kell tudni engedni dolgokat. Azt hiszem, ezt kell, hogy megtanuljam például.

Mi jönne a helyére?

Hát egy magasabb létszint. Egy szellemibb dolog talán.

Rá fogok majd kérdezni. Jó?