Woody Allen és a szerelmi zűrök

Woody Allent hosszú-hosszú (immáron 42 (!) darab, rendezőként jegyzett mozifilmet számláló) pályafutása során úgy volt szokás számon tartani, mint New York szerelmesét: ott él, ott játszódtak a filmjei, amelyek sokszor erősen építettek is a város hangulatára. 2005-ben aztán némi váltás következett: az öreg mester Amerikában egyre nehezebben szerzett pénzt az újabb terveire, és mivel ő évente szeret új mozit készíteni, továbbá Európából kiváló ajánlatokat kapott, átruccant ide forgatni.

A Férfit látok álmaidban kedvéért ismét visszatért Londonba, ugyanakkor filmjében már csak a helyszín szokatlan. A történet, a figurák, a stílus mind-mind a régi, New York-i Woody Allen-filmeket idézik, csak azoknak erőtlenebb, megfakult változatai.

A történet szerelmi zűrök különféle változatait vonultatja fel. Az Anthony Hopkins alakította, öregedéstől rettegő gazdag úriember elválik a feleségétől, és összeszed egy butácska, ámde nagymellű "színésznőt" (aki valójában inkább a férfiak ágyában színészkedik). A magára maradt idős asszony élete talaját veszti, így két kézzel kap egy manipulatív jósnő sorsvezetési tanácsain.

A lányuk (Naomi Watts) problémákkal teli és anyagiakban szegény házasságban él egy sikertelen íróval (Josh Brolin). A nő egy galériában kezd dolgozni, melynek jóképű tulajdonosa (Antonio Banderas) is gondokkal küzd otthon, ez pedig közel hozza egymáshoz a két magányos lelket.

Az író férj eközben megismerkedik a lakásukkal szemközti ablak mögé költöző gyönyörű, vörös ruhás lánnyal (Freida Pinto indiai színésznő a Gettómilliomosból lehet ismerős), egy barátjának balesete pedig őrült tervre ösztönzi, mely a karrierjét is beindíthatja.

Érdemes összevetni a filmet a nemrég a mozikban futó, Coen-testvérek rendezte Égető bizonyíték című alkotással. Közös bennük, hogy mindegyik sokszereplős, egymást keresztező párhuzamos történetszálakból épülő darab, és hogy mindegyiknek szereplői egytől-egyig ostobán intézik az ügyeiket. A két film konklúziója is hasonló: az Égető bizonyíték végén a CIA-ügynök megállapítja, hogy nem érti senki, mi is történt korábban, és "ma se tanultunk semmit".

A Férfit látok álmaidban egy Shakespeare-idézettel zárul: "Az élet egy félkegyelmű meséje, zengő tombolás, de semmi értelme nincs." A különbség a két film között, hogy míg Coenék ezt a lesújtó diagnózist az emberiségről fekete, groteszk humorral állítják fel, addig Woody Allen egy rendkívül könnyed, a tőle megszokott módon intellektuális bolondozásba csomagolja a keserű pirulát, amelyhez (mármint a könnyed bolondozáshoz) kiváló partnernek bizonyulnak a sztárszínészei.

A gond csak ott van, hogy ha semminek semmi értelme, és minden szereplő kisszerű és /vagy ostoba, akkor mi értelme a filmnek és kivel azonosuljunk? A Férfit látok álmaidban nem is tudja feloldani ezt az ellentmondást: el lehet nézegetni másfél órán át, mert szórakoztató és néhol még vicces is, de bevonni a történetbe nem fog, és másnapra úgy elfelejti az ember az egészet, hogy csak na.